A felvidéki magyar képviselet prioritásai az EP-ben

Az Európai Parlament július 1-3. között Strasbourgban tartja alakuló ülését, amelyen az is végérvényessé válik, hogy Csáky Pál, a Magyar Közösség Pártjának EP-képviselője milyen bizottságokban tevékenykedik majd.

Július elsejétől vagyok de facto az Európai Parlament (EP) képviselője, azaz hivatalosan ma kezdődik a megbízatási időszakom. Július 1-3. között Strasbourgban zajlik ugyanis az EP alakuló ülése. Az EP-ben nincs olyan eskütétel, mint amilyen a szlovák parlamentben megszokott. Csak egy arról szóló szöveget kell majd aláírnunk, hogy az EP képviselőjévé válunk, s ezt a munkát tisztességesen fogjuk végezni. Az EP elnökét is meg kell választani és az alelnök-választás első fordulója is megvalósul. Az elnök személyéről már egyeztettünk. A szocialisták megígérték, hogy támogatják Jean-Claude Juncker európai néppárti luxemburgi politikust, így valószínűleg elnökké választjuk őt. Az alelnökök választásával kapcsolatban hétfőn európai néppárti frakcióülésünkön egyeztettünk arról, hogy kiket támogatunk majd. Frakciónk a saját jelöltjeit már múlt csütörtökön megválasztotta. Az EP alakuló ülésének szerdai programpontjai között döntünk a bizottságok számáról és arról, hogy ki melyik munkájában fog részt venni. Aznap délután és csütörtökön pedig megválasztjuk a bizottsági elnököket és alelnököket“ – vázolta az EP alakuló ülésének tervezett programját Csáky Pál. 

Ez idő tájt minden képviselőnek létre kell hoznia a kinti irodáját. „Munkatársaim kiválogatásával kapcsolatban a folytonosság elvét tartottam szem előtt. Brüsszelben két asszisztensem lesz. Elődeimtől, azaz Bauer Edittől és Mészáros Alajostól is átvettem egy-egy kiváló szakembert: Száraz Krisztinát és Mészáros Anikót. Szervezőnek pedig Duka-Zólyomi Árpád egykori irodájából Lancz Attilát vettem fel, aki egyfajta kapcsot képez majd a brüsszeli és a pozsonyi irodák között. Emellett létrehoztam az otthoni csapatomat is, amely magvát 3 régi munkatársam képezi: Dunajszky Éva vezeti majd a pozsonyi képviselői irodát, a szervezésre Peczár Károlyt kérem fel, Oriskó Norbert pedig a médiakapcsolatok koordinálásáért lesz felelős. Számítok még Bauer Edit, Mészáros Alajos, Giovanni Malfatti-Esterházy, Miroslav Kusý és Hans Heinrich Hansen FUEN-elnök támogatására, tanácsaira is, továbbá természetesen együtt kívánok működni több szlovákiai magyar szakemberrel is” – közölte portálunkkal Csáky Pál.

A felvidéki magyar párt EP-képviselője a továbbiakban a bizottsági munkával kapcsolatos terveiről szólt. „Úgy tűnik, eléggé letisztult már az a kérdés, ki milyen bizottságokban munkálkodik majd, bár minderről csak csütörtökön szavazunk. Egyik fő bizottságomnak azért az Alkotmányügyi Bizottságot választottam, mert ott indul be a vita az EU jövőjéről, és ott kell elszántan küzdeni a hagyományos európai értékrendért, s azon belül a nemzeti közösségek jogaiért is. Remélem, hogy majd találunk egy arra vonatkozó európai kezdeményezést, hogy a klasszikus kisebbségi jogok védelme kerüljön be az európai jogrendbe. A másik fő bizottságom azért a Petíciós Bizottság, mert oda tartoznak a felvidéki magyarságot érintő fontos ügyek. Nyitott a Beneš-dekrétumok és az állampolgárság ügye is, amelyeket tovább kell vinni. Ha netán újabb jogsértésekre kerülne sor a szlovákiai magyarokkal szemben, akkor ezeket az ügyeket is ebbe a bizottságba kell behozni, ott kell védelmezni a szlovákiai magyar közösség és tagjainak érdekeit. Póttagként pedig szeretnék az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságban (LIBE) is tevékenykedni, amelyben előzőleg Bauer Edit is dolgozott. Ez azért fontos, mert a jelenleg hatályos Lisszaboni Szerződés és más szerződések kapcsán a klasszikus emberjogi és kisebbségi kérdések is ehhez a bizottsághoz tartoznak. Megtisztelő volt számomra, hogy a bizottságokkal kapcsolatban megkaptam a választás lehetőségét. A regionális politika felügyeletét biztosító Régiófejlesztési Bizottságban folyó ténykedés is vonz, de a vonatkozó szabályzatok szerint csak három bizottság választható, ezért ez utóbbiról sajnálatomra le kellett mondanom. De talán fizikai képtelenség is lenne négy bizottságban munkálkodni. Ha a Magyar Közösség Pártja (MKP) két embere került volna be az EP-be, akkor meg tudtuk volna osztani a teret a politikai-emberjogi és a gazdaságpolitikai témák között. Minden EP-képviselőnek azonban joga van bármely politikai és gazdasági témával foglalkozni, illetve azokhoz hozzászólni. Ezért a regionális politikával is foglalkozni kívánok, mert nem tartom helyesnek és elfogadhatónak azt, hogy a szlovák kormány ki akarja éheztetni a szülőföldünkön, azaz Dél-Szlovákiában élőket“ – magyarázta Csáky Pál.

Hozzáfűzte, hogy Nagy Józseffel, a Most-Híd EP-képviselőjével megválasztásuk óta egy alkalommal Pozsonyban beszélgettek az esetleges együttműködésükről. „Ez azért is fontos, mert ő is szeretne a LIBE-ben dolgozni, így tehát ketten foglalkozhatunk az említett ügyekkel“ – jegyezte meg.

Csáky végül elmondta, hogy most egy négyhetes üléssorozat vár rájuk, amit aztán a nyári szabadság ideje követ. „Az e heti strasbourgi alakuló ülés után jövő héten újabb frakcióülések és egyeztetések lesznek Brüsszelben. Azokon már az Európai Unió kormányáról, az Európai Bizottság munkájáról, annak tagjairól, az EU-biztosokról lesz szó. Július harmadik hetében egy újabb strasbourgi ülés zajlik majd, ahol meghallgatjuk Juncker urat és a riválisait, továbbá az Európai Bizottsággal kapcsolatos további döntéseket is meghozzuk. Július utolsó hetében pedig ismét Brüsszelben ülnek össze az egyes bizottságok és elfogadják a munkaterveket. Augusztusban szabadságolunk, s az EP szeptember elején kezdi el az érdemi tevékenységét“ – fejtette ki.

(Forrás: Hírek.sk)

Cikkajánló

És utánunk mi marad?

Gondolatok a felvidéki magyar közéletiség ethoszáról Pozsony belvárosában sétálgatok 2023 őszén, egy nyugodt hétvégén. Ismét …