Az én új, modern Európám

Prorektor úr, tanár urak, tisztelt diákok, nagykövet úr, hölgyeim és uraim!
Engedjék meg, hogy tisztelettel üdvözöljem önöket Az Európai Unió ma és holnap című tanácskozáson, s megköszönjem a lehetőséget, hogy szólhatok önökhöz.

Ez a konferencia kiváló alkalmat kínál arra, hogy újból elgondolkodjunk azon, mit is jelent számunkra – az új, de a régebbi tagállamok számára is – az EU bővítése, és milyen irányba szeretnénk, hogy közös uniónk fejlődjön az elkövetkezendő időszakban.

2004. május 1-je az új tagállamok, így Szlovákia számára is a demokratikus országok presztízsklubjába való visszatérést jelentette, s mint ilyen, örökre beírja magát a történelembe. Ma több mint egyéves tapasztalathalmaz birtokában tudunk visszatekinteni az azóta megtett útra. Ugyanakkor a teljes jogú tagság egyben kötelez is: arra, hogy mélyebben is elgondolkodjunk azokon az irányokon, amelyek közös Európánk előtt állnak. Ez azért is megkerülhetetlen kérdés, mert mindannyiunk számára világos, hogy az Európai Unió fejlődésének egy olyan szakaszában leledzik, amely méltán tekinthető kulcsfontosságúnak. Mi pedig tagállamként társfelelősséget vállaltunk a jövő alakításáért.

Így a mi döntéseink is befolyásolják Európa jövőjét, az Európai Unió – képletesen szólva – új arcának megalkotását. Döntéseink kihatnak majd a nemzetközi közösség életére, s visszatükröződnek az elkövetkezendő nemzedékek életminőségén is.

Az Európai Unió a jelen pillanatban távol áll a tökéletességtől. Polgárai számára egyre távolibbá, érthetetlenebbé válik, erősödnek a működését kifogásoló hangok. Erre a tényre az Európai Bizottság az ún. D-tervvel kíván reagálni, amely a dialógus és a demokrácia szükségességét hangsúlyozza. Ez a terv azt tűzi ki célul, hogy az Unió megpróbáljon közelebb kerülni polgáraihoz. Meglátjuk, sikerül-e. Része ennek a tervnek az új információhálózatok megteremtése is, amelyeken keresztül a polgárok közvetlen módon kommunikálhatnak az európai intézményekkel. Az EU is talán hatékonyabban tájékoztathatja majd így polgárait a fontosabb történésekről, ráadásul a polgárok közvetlenül is véleményt nyilváníthatnak az Unió fontosabb terveit illetően.

A legégetőbb kihívás, amely előttünk áll, valószínűleg az Unió 2007 és 2013 közötti költségvetése. A tárgyalások befagyása, valamint az, hogy a tagállamok képtelenek a megállapodásra, azt eredményezheti, hogy főleg az új tagállamok nem tudnak igazán felkészülni az új időszakra, és nem lesz kellő számú és minőségű projektjük, illetve programjuk. Mi tudomásul vesszük a nézetek különbözőségét, ám ezek jelentősége eltörpül ama katasztrofális hatás mellett, amely akkor következne be, ha tényleg nem jönne létre megállapodás. Egy ilyen válsághelyzet valószínűleg a gazdasági növekedés visszaesését jelentené, amely a munkanélküliség növekedésével és az EU-ba vetett bizalom újabb csökkenésével járna együtt.

A megegyezés szükségességét tehát szélesebb összefüggésekben kell láttatnunk. Amennyiben az EU alkotmányos szerződése nem is nyerne elfogadást, ám a 2007–2013 közötti költségvetés megszavazásra kerülne, azt jelentené, hogy az EU mégiscsak akcióképes. A tagállamok bizonyíthatnák, hogy az európai szellem él és működik. Ilyen szempontból tehát az EU költségvetésének elfogadása túlmutat önmagán, s az EU fejlődésének garanciájává válhatna. A megoldás persze nem egyszerű, ehhez fokozott kompromisszumkészség és rengeteg empátia szükségeltetik: ám mindez – egy kis jóakarat mellett – megoldható a decemberi csúcson. A költségvetésről szóló   megállapodás így az EU megbízhatóságának és hatékonyságának letéteményesévé válik.

Nem kevésbé fontos kérdés a versenyképesség kérdése, ezt főleg a globális kihívások elemzésénél láthatjuk. A lisszaboni stratégia fontos elképzelés, ám nagy kérdés, mennyire reális. Ennek az elképzelésnek a központi eleme a strukturális reformok meghozatalának szükségessége, e nélkül az egész kudarcra van ítélve. Reális a veszély, hogy ez a jobb sorsra érdemes elképzelés az EU akcióképtelenségének és üres retorikájának szimbólumává válik, ahelyett, hogy a jólét letéteményese lenne Európában. Ebben az összefüggésben engedtessék meg nekem felmutatnom, hogy Szlovákia kormánya komolyan veszi ezeket a kihívásokat. Számos olyan szerkezeti reformot valósítottunk meg, amelyek fontosak az ország jövője szempontjából, s amelyek összhangban vannak a lisszaboni stratégia alapelveivel. Azt sem tartjuk fontosnak, sem kivitelezhetőnek, hogy most, félidőben változtassunk a stratégia alapelképzelésein. Az alapképlet szerintünk egyszerű: Európa vagy versenyképessé válik, vagy lemarad a nemzetközi versenyben. Ha most elkezdenénk improvizálni, az Európa szavahihetőségének a megkérdőjelezését jelentené nemzetközi téren.

Annak ellenére, hogy a felelősség egy részét kétségkívül tagállami szinten kell megfogalmazni, fontosnak tartjuk meghatározni azokat a kihívásokat is, amelyeket véleményünk szerint az EU szintjén kell kezelni:

– először is folytatni kell a párbeszédet a közös agrárpolitika reformjáról és az európai mezőgazdaság versenyképességének növeléséről;

– folytatni kell a párbeszédet a munkaerőpiac reformjáról, és meg kell valósítani a munkaerő valóban szabad mozgását – tekintettel arra is, hogy az európai munkaerőpiac összehasonlítva például az amerikai piaccal, túlságosan is merev;

– folytatni kell a párbeszédet az európai szociális rendszerről és egyáltalán az ellátórendszerek reformjáról, mivel ezek jelentős módon megterhelik a tagállamok költségvetését, s ezáltal időzített bombát jelentenek a jövő vonatkozásában.

Fontos tényező az EU fejlődésében a bővítés kérdése. Már most érezhető az új tagállamok pozitív hatása az EU életében, hiszen néha a kompromiszszumokra való felhívás, más alkalmakkor az új elemek alkalmazása az EUpolitika érvényesítésében több alkalommal az új tagállamoktól jött, ezzel mint egy visszaigazolva azt a tételt, hogy az Uniónak szüksége volt új vérre, új energiákra. Új impulzusokat jelenthet az újabb tagállamok felvétele is: itt nemcsak Romániára és Bulgáriára gondolok, hanem Horvátországra és más államokra is. Nagyon oda kell figyelnünk erre a folyamatra, ezen belül a Törökországgal való tárgyalások lehetnek kiemelkedően igényesek. Azt hiszem, nem kell újból hangoztatnom, hogy az új tagállamok megítélésénél ugyanazokat az elveket kell alkalmazni, amelyek minden tagállamra érvényesek. Már most látható tehát, hogy az EU további bővítése igényes feladat lesz, időben is igényes kihívás. Ebben a folyamatban számolnunk kell a Nyugat-Balkán és Ukrajna irányultságával kapcsolatos gondokkal, csakúgy, mint azon további országok problémáival, amelyek legalább a társult tagság megszerzésének igényével lépnek fel.

Fontos kérdést jelent az EU külső határainak védelme és a schengeni rendszer bevezetése. Ma még azt látjuk, hogy egyes országok félnek megnyitni a határaikat, mert tartanak az illegális bevándorlóktól, és nem bíznak az új tagállamok határvédelmi rendszerében. Ez érthető, ám szeretném elmondani, hogy Szlovákia esetében a schengeni rendszerbe való belépés a külső határ csökkenését, ezáltal pedig az emberi és a műszaki lehetőségek koncentrálását jelenti egy viszonylag keskeny határszakaszra Ukrajna vonatkozásában, ami az adott határszakasz biztonsága növelésének esélyét is jelentheti.

Az illegális migráció viszonylatában a bővítés azt is eredményezi, hogy az új tagállamok előbb-utóbb a tranzitországokból célországokká válnak. Ez persze az életszínvonal emelkedésével is összefügg ezekben az országokban, ám mi tudatosítjuk, hogy a migráció jelensége az egész Unió számára jelent kihívást, legyen szó akár legális, akár illegális mozgásról. Ezért tartjuk fontosnak a valóban szoros együttműködést.

Az Európai Unió belső politikájának fokozottabb összehangolása véleményünk szerint meg kell, hogy mutatkozzon az EU – egyelőre alig létező – külpolitikájában is. Az az elgondolás, hogy egy erős Európa egységesen jelenjen meg a világporondon, arra sarkallja a tagállamokat, hogy komolyan elgondolkodjanak egy ilyen lehetőség fölött. Az előrehaladás az elmúlt időszakban nagyon lassú volt, de mégiscsak érzékelhető. Az elmúlt tizenöt évben Európa erőfeszítéseket tett az irányban, hogy gazdasági potenciáljának megfelelő nemzetközi politikai szerepet is játsszon. A közös kül- és biztonságpolitika terén megvalósuló elhatározások ma konszenzusos döntéshozatalhoz kötöttek, ami bizonyos szempontból gondot is jelent, ám ez a jövőben változhat. Néhány tagország bizonyos esetekben megpróbálkozik majd nemzeti érdekeinek túlzott érvényesítésével is, ezért az EU külpolitikája ma nem igazán közös és nem mindig egységes. Ezt megtapasztalhattuk az iraki probléma kezelése idején, amikor is az EU tagállamai eléggé szerencsétlen módon két csoportra oszlottak. Ha viszont tudatosítjuk, hogy az EU a világ egyik legnagyobb gazdasági potenciálját felvonultató országegyüttese, amelynek tagországai a nemzetközi gazdasági segítség több mint a felét adják, s hasonló súllyal vannak jelen a humanitárius segítségnyújtás területén is, akkor elmondhatjuk, hogy helyes lenne az EU külpolitikai szerepvállalásának megerősítése is az ilyen szintre. Távlatilag tehát hasznos lenne megerősíteni az EU katonai kapacitását is, főleg a gyorsreagálású egységekét, a szállítóegységekét és a védelmi rendszerek új információs-technológiai fejlesztését.

Az EU nem kerülheti meg felelősségét az emberiség globális fejlődését illetően sem. Továbbra is aktív résztvevője kell, hogy maradjon az ilyen folyamatoknak az európai kontinensen kívül is. A transzatlanti együttműködés terén továbbra is elengedhetetlen az együttműködésünk az USA-val és Kanadával. Az egyre inkább globalizálódó világ körülményei közepette fontos, hogy hatékony dialógust folytassunk Oroszországgal, Kínával, Indiával, Dél-Amerika országaival, Délkelet-Ázsiával és az arab világgal. A klímaváltozással kapcsolatos figyelmeztető jeleknek arra kell sarkallniuk bennünket, hogy aktív kezdeményezői legyünk a fenntartható fejlődés koordinátái megteremtésének az egész földgolyón.

Világunkat az új esélyek széles skálájának megragadhatósága jellemzi, ám szemünk előtt tornyosulnak azok a kockázatok is, amelyeket eddig nem ismertünk, ám amelyekre reagálnunk kell tudni. Az európai integráció előrehaladása, a közös európai pénznem bevezetése, a versenyképesség javítása, a közös európai kül- és biztonságpolitika elemeinek megerősítése arra sarkall bennünket, hogy Európa globális szerepét egyre komolyabban vegyük. Az Európai Unió számára fontos, hogy továbbvigye eredeti elképzeléseit, amelyek alapján létrejött, továbbvigye az emberi szabadság eszméjét, s új eszméket is teremtsen. Ehhez a tagállamok hatékony, önzetlen, felelősségteljes együttműködésére van szükség.

Azt, hogy milyen lesz a jövő Európai Uniója, az EU tagállamai és polgárai fogják meghatározni. Ebben a folyamatban nagyvonalúságra és nem önzésre van szükségünk. Azt is el kellene érnünk, hogy az EU jövőjéről szóló vita az uniós és a nemzeti szintekről regionális és helyi, városi és községi szintre jusson, hogy minél közelebb kerüljön a polgárokhoz. Mert az unió jövőjének témája a legnemesebb értelemben vett közügy kell legyen.

(Elhangzott – vitaindítóként – 2005 júniusában a Bolognai Egyetemen, Az Európai Unió ma és holnap című tanácskozáson)

Cikkajánló

És utánunk mi marad?

Gondolatok a felvidéki magyar közéletiség ethoszáról Pozsony belvárosában sétálgatok 2023 őszén, egy nyugodt hétvégén. Ismét …