Csáky Pál írásai, felszólalásai

Európa megmentői?

Modern világunkat az is jellemzi, hogy szinte minden hétre jut valamilyen világnap, amely az adott témára igyekszik koncentrálni a figyelmet. Azt bizonyára elenyészően kevesen tudják, hogy február 2-a a szerzetesek világnapja 1997 óta. 21. századi világunkban bizonyára sokan azon is meglepődnek, hogy valaki itt egyáltalán beszél a szerzetesekről. A többség …

Bővebben »

Felvidéki remények és félelmek

Megjelent a Bécsi Napló 2021. januári számában. A letűnt 2020-as év hozott némi változást a magyar glóbuszon is. Míg saját munkájuknak és szervezettségüknek köszönhetően Romániában és Szerbiában némileg jobb helyzetbe kerültek a magyar közösség tagjai, addig Kárpátalján és Felvidéken romlott az ott élő magyarok helyzete. Az utóbbi kettő esetében a …

Bővebben »

Veszélyben a pozsonyi parlament?

Olvasom az egyik honlapon a talán költőinek szánt kérdést, elképzelhető-e, hogy tüntetők Pozsonyban is úgy betörjenek a parlament épületébe, mint történt az Washingtonban, a múlt héten. Nos, Szlovákia ebben a kérdésben kerek 30 esztendővel megelőzte az USA-t. 1990 őszén, szűk egy évvel a bársonyos forradalom után az akkori nemzeti főerő, …

Bővebben »

Isten ujja?

Mi mindent csinálhat az ember ilyenkor, ilyen vírusoktól terhelt időkben: filmeket is néz. 2021 elején az egyik külföldi csatornán a vadiúj japán filmet, a Fukushima 50 címűt. Köztudott, hogy 2011-ben Japánban egy nagyon veszélyes atombaleset történt a fukusimai atomerőműben. Egy komoly földrengés következtébn négy reaktor is megsérült, s az utána …

Bővebben »

Gonosz egy év?

Napok óta csak a régi Bojtorján-dal jár a fejemben így, az év végéhez közeledve. Bizonyára nem ok nélkül. A kérdőjel a végén viszont jelez némi kételyt is az állítás általános voltát illetően. Persze, a járvány: 2020 vonatkozásában visz mindent. Ki gondolta volna akár egy évvel ezelőtt is, hogy Európában – …

Bővebben »

Mi a siker?

Ilyenkor, az év végén, néhány szlovákiai történést látva gyakran eszembe jutnak VIII. Orbán pápa elhíresült mondatai Richelieu bíborosról annak halálhíre kapcsán: „Ha van Isten, akkor Richelieu bíborosnak most sok mindenért felelnie kell. Ha nincs… nos, akkor Richelieu bíboros egy sikeres ember volt.” Az idézet üzenetének megértéséhez bizonyára érdemes tudni, hogy …

Bővebben »

ADVENT IV: Bölcsek napkeletről

Megjelent a Ma7 Előretolt helyőrség karácsonyi számában. Kérdőjelek, amelyek életünket szegélyezik. Vannak, akik azt mondják, hogy kezdetben volt az Ige. Vannak, akik esküsznek rá, hogy kezdetben volt a Semmi. S lehetett még Káosz, Ősköd, sok egyéb. A hatalmas, rideg, kietlen világűr egyik pici pontján egyszer csak létrejött valami: megszületett a …

Bővebben »

ADVENT III: Advent, csönd

Más ez az idei várakozás, s más lesz a karácsony is, már tudjuk, látjuk. A járvány ilyen vonatkozásban is fölülír sok mindent, ezt el kell fogadnunk. Önveszélyes lázadások helyett talán okosabb lenne az elmélyülés felé fordulni. A korlátozások – főleg, ha megtaláljuk bennük az értelmet és a logikát – akár …

Bővebben »

Előretolt helyőrség

Kezdjük talán ott, hogy az UNESCO nem éppen hízelgő eredményt hozó felmérése szerint a múlt század nyolcvanas éveitől hülyül az emberiség. Vagyis a fokozott tempóban ránk zúduló információáradat és a műszaki lehetőségek soha nem látott szintű kibővülése nem az ember itelligenciahányadosának növekedésével, hanem ellenkezőleg: csökkenésével járt. Szomorú megállapítás ez, persze, …

Bővebben »

A börtön szele?

Érdekes beszélgetés olvasható az e heti Magyar 7-ben Ján Baránek politikai elemzővel, a Polis ügynökség vezetőjével. Számomra ő nem egy tévedhetetlen elemző, ráadásul az ügynöksége is hoz ki néha furcsa eredményeket (az MKP-t például egyedüli ügynökségként kétszer is 5 százalék fölé mérte az őszön, amit sem a tapasztalat, sem más …

Bővebben »