Események

Csáky járható utat javasolt a Beneš-dekrétumokkal kapcsolatban

Pozsonyban harmadik fejezetéhez érkezett az a nemzetközi történelmi konferencia, mely a második világháború utáni Csehszlovákiában történt tragikus cselekmények feltárására, és azok áldozatai előtt való főhajtásra irányul. A június 29-30-án megtartott rendezvénysorozatnak három – egymással szorosan összefüggő – része volt. Pénteken este egy új történelemkönyv bemutatója volt a Magyar Közösség Pártjának …

Bővebben »

Nemzeti kisebbségek Csehszlovákiában 1918-1938 – könyvbemutató Pozsonyban

A Petržalka-Engerau-Ligetfalu polgári társaság a Pozsonyi Magyar Kulturális Intézettel, a Kárpát-medencei Értékmentő Alapítvánnyal, a Csemadok ligetfalui alapszervezetével és a BS-6 Vŕba polgári társulással együttműködésben megszervezett kétnapos rendezvénysorozata keretében került sor 2018. június 29-én az MKP pozsonyi székházában a Tóth Endre, Lukáš Novotný és Michal Stehlík szerzőhármas Nemzeti kisebbségek Csehszlovákiában 1918-1938 …

Bővebben »

Sorskérdéseinkről – könyvben, drámában, beszélgetésen

Pozsonyban, a Magyar Közösség Pártja székházában került sor Csáky Pál Egy nap az örökkévalóságból című könyvének bemutatójára. A Pro Futura Hungarica polgári társulás gondozásában, Dunajszky Éva szerkesztésében, Oriskó Norbert nyomdai előkészítésével megjelent kötet a politikus-író, író-politikus hat drámáját tartalmazza. A program szerint a könyvet Pomogáts Béla író mutatta volna be, …

Bővebben »

Egy nap az örökkévalóságból – Tárgyilagos emlékeztető, a feledésbe ne merülésért

Csáky Pál politikusi pályájával párhuzamosan felvállalta irodalmi adottságainak felmutatását is. Kezdeti prózai alkotásaihoz idővel drámai művek is társultak. Ezek egyike, az Egy nap az örökkévalóságból, része lett a budapesti József Attila Színház repertoárjának. A darab 2018. május 27-én, vasárnap kétszer is előadásra került. A második előadásra a szerző meghívta családjának …

Bővebben »

Felvidéki köszönet Nagy Jánosnak, Halzl Józsefnek és Pásztor Bélának

A jubileumi, huszonötödik Pro Probitate – Helytállásért díj ünnepélyes átadására a komáromi Tiszti pavilon épületében került sor május utolsó vasárnapján. A negyedszázada alapított díjat idén Nagy János szobrászművész kapta. A legjelentősebb szlovákiai magyar társadalmi díj ebben az évben először társdíjjal is kiegészült. A Felvidéki Magyarságért Díjakat elsőként Halzl József és …

Bővebben »

Európának meg kell találnia a lelki válságból való kivezető utat

Nagy érdeklődés mellett tartották péntek este azt a pozsonyi ökumenikus találkozót, melynek vendégei Nagy Olivér és Molnár Tamás lelkészek, valamint Csáky Pál európai parlamenti képviselők voltak. Az est rövid kultúrműsorral vette kezdetét, mellyel Molnár László előadásában kívántak boldog új esztendőt a résztvevőknek. Házigazdaként Dunajszky Géza, a szervező Ligetfalu Polgári Társulás …

Bővebben »

Eszmecsere Európa lelkéért – Egyházi elöljáróink Brüsszelben

Csáky Pál európai parlamenti képviselő (MKP) meghívására egyházi elöljáróink részt vettek az Európai Parlament brüsszeli épületében azon a konferencián, amely az anyanyelvnek a pasztorálásban betöltött szerepéről szólt. Kiosztották az Ex Libris Díjakat is, melyeknek az idén szintén egyházi kötődésük volt. Az eseménnyel összefügg, hogy a közelmúltban jelent meg a Dialógus Európa …

Bővebben »

Pro Probitate Rákóczi Emlékplakett Csáky Pálnak

A Rákóczi Szövetség Oroszlányi Szervezetének évzáró összejövetelén, november 25-én a szervezet idei tevékenységének és a jövő évi tervezett rendezvényeinek az ismertetésén kívül a szervezet Pro Probitate Rákóczi Emlékplaketteket is adományozott néhány támogatójának. Ez alkalommal az egyik emlékplakettet Nagy Csaba elnöktől Csáky Pál felvidéki EP-képviselő vehette át, aki évek óta kiváló …

Bővebben »

Hit és illúzió – Pozsonyban

Szőgyén és Léva után pénteken este Pozsonyban, a Magyar Kulturális Intézetben is bemutatták Csáky Pál: Hit és illúzió című színpadi művét, a Boráros Imre Színház előadásában. A főszereplő Boráros Imre, Kossuth-díjas színművész. A darabot Gali László, Jászai Mari-díjas rendező vitte színre. A Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója, Molnár Imre mélyfuratokhoz hasonlította …

Bővebben »

Dialógus Európa lelkéért

A komáromi Csemadok-székházban szombat este mutatták be a Dialógus Európa lelkéért című könyvet, melyben Csáky Pál európai parlamenti képviselő (MKP) 16 személyt kérdezett világunk helyzetéről, és a problémák megoldási lehetőségeiről. A könyv szerzőtársai: Gábor Bertalan (római katolikus esperes), Fazekas László (református püspök), Parák József, Kiss Róbert, (római katolikus püspöki helynökök), Herdics György …

Bővebben »