cikkek

Kálmán bácsi

Janics Kálmánra emlékezni nem egyszerű feladat. Persze, elemezni lehet a látható felszínt, az írásait, a nyilatkozatait, a politikai tetteit. Meggyőződésem azonban, hogy mindez nem ad igaz képet sem Kálmán bácsiról, sem a korról, amelyben élt, de arról a generációról sem, amelynek tagja volt. Mindez csak felszínes információkkal szolgálhat. Kálmán bácsi …

Bővebben »

Szellemiség

Rendszeresen olvasom a Lidové noviny honlapját, a cseh sajtó színvonala vonz. Persze nem hibátlan, s korántsem ideális terület ez, de Európa keleti felében mégis csak az egyik legjobb. Publicistáiktól, íróiktól, filozófusaiktól esetenként sokat lehet tanulni. Mint ahogy politikusaik, gazdasági háttérembereik (kmotři) szolgálnak bőven elriasztó példával is. (Legutóbb pl. Klaus volt …

Bővebben »

Egy illúzió vége

A sorsnak igaza van: semmilyen következetlenség nem maradhat büntetlenül. Ha már ugyanis eldöntöttem, hogy a nyáron – a három ifjúsági tábor kivételével – nem foglalkozom politikával és nem írok publicisztikát, annak úgy is kellett volna maradnia.

Bővebben »

Üzenet Martosról – 15 pontban

–    Mi európaiak voltunk, vagyunk és leszünk, ez emberi, kulturális és nemzeti identitásunk kitéphetetlen alappillére–    Ezen a megállapításon az sem változtat, hogy az Európának nevezett entitás nagy része most egy Európai Unió nevű gazdasági, részben politikai és pénzügyi szervezetbe tömörül, amely szervezet most komoly gondokkal küzd

Bővebben »

Egy politika csődje

Amiatt a két hír miatt nem igazán érdemes leülni a gép elé, hogy A.Nagy László és Hégli Dusán már nincs a posztján: két lihegő hidas azt kapta jutalmul, amit az esetleges függetlenek kaptak volna büntetésül.  Az egész bele van kódolva a rendszerbe.

Bővebben »

Kassai napok Fonyban

Nem mindennapi rendezvényre kaptunk meghívót egy hete. Ha a meghívó tartalmát elolvasva megfejti valaki, miért tartanak 2013. június 22-én kassai napokat Fonyban, megemelem előtte a kalapom.

Bővebben »