Csáky Pált választották az EP Petíciós Bizottságának alelnökévé

Csáky Pált, az MKP európai parlamenti képviselőjét az Európai Parlament Petíciós Bizottsága alelnökének választották.

Ez a bizottság emberjogi es kisebbségvédelmi szempontból az EP legfontosabb bizottsága, tavaly ez a bizottság tárgyalta az állampolgári jogaiktól akaratuk ellenére megfosztott  szlovákiai polgárok ügyét, illetve a beneši dekrétumokról szóló beadványt is. Csáky Pál portálunknak a következőképpen nyilatkozott:  „Nagyra értékelem ezt a gesztust, amellyel bevallom, nem számoltam. Az Európai Unió intézményeiben egyfajta tisztelet ez az ember által befutott politikai pálya iránt. Német barátaim, akik hozzájárultak ahhoz, hogy ezt a posztot megkapjam, a gratulációkor elmondták, hogy egy kétszeres miniszterelnök-helyettesnek ez kijár. Nagyra értékelem a Fidesz delegációjának kiváló lobbizását is az ügyben, megtisztelő számomra a támogatásuk. Az EP  eme döntése azonban némileg módosítja személyes terveimet oly mód, hogy több időt kell majd töltenem Brüsszelben, illetve az EU intézményeiben, mint eredetileg terveztem, mert egy ilyen funkció komoly szinten való ellátása sok odafigyelést igényel.”
dé, Felvidék.ma

Cikkajánló

És utánunk mi marad?

Gondolatok a felvidéki magyar közéletiség ethoszáról Pozsony belvárosában sétálgatok 2023 őszén, egy nyugodt hétvégén. Ismét …