Dráfi Mátyás kapta a Pro Probitate-díjat

(Videó is) Dunaszerdahelyen adták át az ide Pro Probitate – A Helytállásért díjat, melyet Dráfi Mátyás Jászai Mari díjas színművésznek ítéltek oda. A Magyar Közösség Pártja képviselői által alapított díjat immár huszonegyedik alkalommal adták át.

Az első díjazott – in memoriam – gróf Esterházy János volt, tavaly Pázmány Pétert, Dunaszerdahely négyszer megválasztott polgármesterét méltatták.

Az idei ünnepségre a dunaszerdahelyi Vermes- villában került sor. A nagyterem megtelt, a résztvevőket Hájos Zoltán polgármester köszöntötte. Örömét fejezte ki, hogy Dunaszerdahely városa ismét ilyen fontos eseménynek ad otthont, ahol elismerésben részesítenek egy olyan személyt, aki példát mutatott emberségből, helytállásból, magyarságból.  
A kultúrműsorban Szeredy Krisztina Bartók Béla gyűjtéseiből adott elő, majd elénekelte a Bánk bán híres „Hazám, hazám…” c. betétdalát, és Dráfi Mátyásnak ajánlva a művészhimnuszt is. Molnár László Váci Mihály „Eső a homokra” című versével köszöntötte az ünneplőket, majd a felvidéki Gyurcsó István „Az unokák megszületnek” c. költeményét tolmácsolta.

Az ünnepségen mondott köszöntőjében Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke hangsúlyozta: a felvidéki magyar közösség megmaradása érdekében rendkívül fontos, hogy a közösségnek vannak olyan tagjai, akik nem a pillanatnyi befolyások és egyéni érdekek alapján hoznak döntéseket, hanem ellentmondásos időkben is ki merik mondani és meg merik tenni azt, ami a közösség érdekében áll. Rámutatott: a helytállás díj amiatt született, hogy ezt a hozzáállást értékelni lehessen. Azt kívánta, hogy még nagyon sokáig adják át a jövőben is a Pro Probitate – A Helytállásért díjat, mert ez közösségünk erejéről is tanúskodik. Örömét fejezte ki, hogy a kitüntetettek rendre áhítattal veszik át a díjat, mert érzik, hogy ez a z elismerés „tőlünk, a felvidéki magyar közösségtől van”.

Csáky Pál, az MKP európai parlamenti képviselője az ünnepsége úgy fogalmazott: a díj átnyújtásával „egy színészfejedelem előtt hajtunk fejet”. Hangsúlyozta, a nehéz időszakokat megélt és élő közösségnek megerősítő pontjai az olyan személyek, mint a díjazott, akinek cselekedeteiben a fő mozgatórúgó a közösség iránti elkötelezettség és a hűség volt.

Dráfi Mátyás érdemeit Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke méltatta (itt olvasható). Hangsúlyozta: „a mi felvidéki és egyetemes magyarságunk is büszkélkedhet a művész úrral, a mi Dráfi Mátyásunkkal, aki soha nem akarta itt hagyni és cserbenhagyni a hazai közönségét, aki szülőföldjén vállalta a kultúrmissziót, a nemes közösségi szolgálatot”.

Dráfi Mátyás meghatódva mondott köszönetet, úgy érzi, több más olyan személy van közösségünk soraiban, aki megérdemelné ezt a díjat. Elmondta, ez a díj további erőt ad eddigi tevékenysége folytatásához.
Az ünnepséget egy rövid ünnepi fogadás zárta, melyen pohárköszöntőt a Jókai Színház igazgatója, Tóth Tibor mondott. 

O.N.

Cikkajánló

És utánunk mi marad?

Gondolatok a felvidéki magyar közéletiség ethoszáról Pozsony belvárosában sétálgatok 2023 őszén, egy nyugodt hétvégén. Ismét …