Európai játszmák

Bizony, sokáig naivan azt hittük, hogy az az Európai Unió, amelyre úgy szerettünk felnézni, egy minden tekintetben szebb, jobb, értékesebb hozzáállást tanúsító alakulat. Nem így van. Küzdőtér, ahol – hála Istennek – politikai, és nem katonai eszközökkel folyik a küzdelem.

De a küzdelem mindennapos. S az a közösség, amely erről egy napra is elfeledkezik, önmaga esélyeiből farag le.

Ülök a teremben, már az ötödik biztosjelölt meghallgatásán, hallgatom a kérdéseket és a válaszokat, figyelem a híreket is az európai politikáról és elképzelem, hogy az átlagos újságolvasó számára mennyire bonyolultnak tűnhetnek a brüsszeli történések. Az egyik nap az egyik, másnap pedig már teljesen más biztosjelöltek akadnak fel a szitán, harcias szólamok véleményeznek hangzatos válságokat – pedig csupán az egyes politikai pártok vívják egymással szokásos pozícióharcaikat. A folyamat lényege a következő: az Európai Parlament legerősebb pártcsaládja, az Európai Néppárt (EPP) ugyan megnyerte ez európai parlamenti választásokat, de kisebb arányban, mint az előző időszakban. Így tehát politikai szövetséges után kellett néznie, s azt a szocialistákban és a liberálisokban találta meg. E három formációnak jelentős többsége van az EP-ben, s ezáltal le tudják – le tudjuk szavazni a fasiszta szélsőjobb, vadkommunista szélsőbal és az Európa-ellenes pártok megnövekedett táborát. Torz brüsszeli szlogan szerint a vállalható pártok szövetsége megpróbálja leszavazni a őrültek és a felelőtlenek csapatát.

Nem fényes helyzet, ugye, de itt tart a mi Európánk.

A komplikációkat az okozza, hogy a posztok szétosztása után kiderült, hogy a meggyengült EPP ügyesen tárgyalt és több posztot tudott szerezni egy ilyen helyzetben, mint öt évvel korábban. Ez egy kicsit kiütötte a biztosítékot a szocialistáknál és a liberálisoknál. Az elsők azzal vádolták meg a saját vezetésüket, hogy Martin Schultz elnöknek csak egy dolog volt fontos: hogy másodszor is EP-elnök lehessen, a liberálisok pedig alkatilag is predesztináltak mindig egy kis rebellióra. Nekimennek tehát boldog-boldogtalannak, szenvednek az eurokomisszár-jelöltek, naponta dőlnek meg az alkuk, újra kell foltozni a megállapodásokat. A rossz nyelvek ráadásul azt suttogják, hogy Juncker elnök nem is igazán siet az új bizottság létrehozatalával, tekintettel arra, hogy az év végéig három rázós témát is le kell játszania az Európai Bizottságnak – az amerikai kereskedelmi szerződéstől Franciaország megrendszabályozásáig a túlzott költségvetési hiány miatt -, s Juncker szerintük ezt szívesen meghagyná még Barrosónak. Nem sürgeti tehát a dolgot, hogy az EP októberben szavazzon bizalmat a Bizottságnak, hogy az november elsejétől megkezdhesse munkáját. A liberálisok pedig ahol csak lehet, belekeverik ebbe a képbe a Magyarország-kritikát is – nem utolsó sorban azért, hogy elvonják a figyelmet a gyenge jelöltjeikről. Általános meglepetésként többen mondják ugyanis, hogy – bár tényleg sok a gyenge jelölt -, a leggyengébbek a liberális jelöltek. Feltételezem, hogy Navracsics Tibornak sem lesznek túl kedves emlékei erről a folyamatról, bár a korrektség kedvéért el kell mondanom, hogy Tibort jó 15 éve ismerem, legalább 7-8 rendezvényen hallottam őt szerepelni, s ez a brüsszeli meghallgatás szerintem élete egyik legjobb teljesítménye volt. Ha a 27 jelöltet három csoportra osztanánk – felkészült, közepes és gyenge csoportra, Tibor mindenképpen az első csoportba kerülne. Az már egy más dolog, hogy sokaknak nem érdeke, hogy ez nyilvánvalóvá váljon, a legtöbben pedig az Orbán

Viktorral szemben érzett antipátiájukat akarják leverni rajta.
Itt tartunk most – s az is világos, hogy ez a vihar is lecsendesedik majd egyszer, az új bizottság (az EU kormánya) is feláll majd a közeljövőben – csak épp az emberek szájíze nem lesz jobb, ha azt hallják: Európai Unió. Még az sem kellő vigasz, ha értelmezésért Bismark kancellár klasszikus mondatához menekülünk: aki szereti a politikát és a kolbászt, ne nézze meg, hogyan csinálják.

A 21. század Európájában ettől egy kicsivel több emelkedettségre lenne szükség.

Csáky Pál

Cikkajánló

nagy_kadar_1

Megelevenedik Nagy Imre és Kádár János „hitvitája”

Egy nap az örökkévalóságból címmel nemzeti ünnepünkön mutatja be Csáky Pál új drámáját a budapesti József …