Európai tanácstalanságok

Ezekben a hetekben szinte divat lett szidni az Európai Uniót, az európai uniós bürokraták tehetetlenségeit.

A kritikák nagy része sajnos indokolt, de ez nem csupán valamiféle eurobürokraták tehetetlenségéből fakad, hanem abból is, hogy a nemzetállamok eddig sikeresen megakadályozták, hogy az eddigihez képest további területeken is kialakuljon valamiféle egységes politika. Az ugyanis nem teljesen korrekt hozzáállás, ha Brüsszelben úgy szavazunk, hogy bizonyos területekért ne az Európai Bizottság, hanem a nemzetállamok kormányai legyenek felelősek, utána pedig, ha hazamegyünk, a nemzetállami tehetetlenkedésért való felelősséget a brüsszeli hivatalnokokra igyekszünk kenni, mondván, ezek a brüsszeliek nem teszik a dolgukat. Nem tehetik, ha egyszer nem adtuk meg hozzá a mandátumot.

Napjaink slágertémája, a menekültügy kezelése is ilyen kérdés. A menekültek és a migránsok csak jönnek, jönnek, egyes források szerint még másfél-két évig is eltarthat a jelenlegi hullám intenzitása. Az indulatok egyre erőteljesebben fortyognak a kérdés kapcsán, a kormányok pedig egymásra mutogatnak – és az Unióra, amelynek szerintük le kellene vennie ezt a terhet a tagállamok kormányainak válláról. Igen ám, csakhogy ehhez közös döntés szükségeltetne, magyarán: vagy a Lisszaboni Szerződés módosítására vagy külön, ezt a témát érintő döntésre lenne szükség.

Mindenki számára világos, hogy a második lehetőség a járhatóbb út, ez lenne napjainkban a hatékonyabb lehetőség. A probléma abban van, hogy ezen az úton viszont egyelőre senki nem akar járni. Akinél – képletesen szólva – ég a ház, azt hagyják, hadd küszködjön a problémával (Olaszország, Magyarország, Franciaország és újabban Németország is), a többiek nagyrészt bújócskára játszanak.

A kívánatos viszont az lenne, ha egy tematikus csúcstalálkozót hívnának össze azzal, hogy átfogó megoldást találjanak a kérdés kezelésére. Ezen a ponton pedig Donald Tusk lenne a felelős. Az Európai Tanács elnökeként ő lehetne hivatott arra, hogy hatékony lépéseket kezdeményezzen. És Mogherini külügyi biztosnak már harmadszor kellett volna körbejárnia az észak-afrikai régió országait, megpróbálva megegyezni velük egy hatékony migrációellenes filter kiépítésében. Persze, hogy ennek érdekében ki kellene nyitni a közös pénztárcát is, de ez még mindig sokkal humánusabb és hatékonyabb lépés lenne, mint a jelenlegi téblábolás.

A polgárok most azt látják, hogy az indulatok egyre magasabb szinten forrnak, a probléma nem oldódik, hanem fokozódik, s a politikai válasz Európa több országában erre a helyzetre az, hogy az illető államok bebarnulnak. Magyarán, növekedik a szélsőséges politikai pártok ereje, amely még inkább destabilizálhatja az Európai Uniót.
Ez pedig senkinek nem lehet az érdeke. Tenni kellene tehát – addig, amíg nem késő.

Csáky Pál, az MKP EP-képviselője

Megjelent az MKP-Hírvivő augusztusi számában.

Cikkajánló

És utánunk mi marad?

Gondolatok a felvidéki magyar közéletiség ethoszáról Pozsony belvárosában sétálgatok 2023 őszén, egy nyugodt hétvégén. Ismét …