Főhajtás egy generáció előtt

Csáky Pál köszöntője a Felvidéki magyar papi sorsok a hontalanság és a kommunizmus időszakában Csehszlovákiában című egyháztörténeti konferencián március 8-án az Ipolynyéki Községi Hivatal dísztermében.

Tisztelt Egybegyűltek!

Sajnálom, hogy más, korábban rögzített programom miatt ma nem lehetek itt személyesen, de biztosítani szeretném Önöket arról, hogy lélekben jelen vagyok. Nagyon fontosnak tartom ugyanis a mai konferenciát. A programot látva az a benyomásom, hogy ez a konferencia lényegében a felvidéki magyarság spirituális esélyeiről, megmaradásáról, szellemi-lelki épségéről szól.

A nagy igazságok egyike ugyanis kérlelhetetlenül nehezedik ránk is: a biológia törvényei alól senki nem képezhet kivételt, ez pedig esetünkben azt jelenti, hogy egy korosztály elmenetelét vagyunk kénytelenek tudomásul venni. Egy olyan korosztályét, amely már az „új viszonyok” közé születetett, amely már nem élte meg élményként a történelmi magyar királyság fennállását, s amely első generációs kisebbséggé vált itt, ezeréves szülőföldjén. Egy olyan korosztályét, amelynek a semmiből kellett újraépítenie önmagát.

S miután a sors abban a kegyelemben részesített,hogy eme korosztály több tagjával nagyon jó – talán barátinak is nevezhető – viszonyt sikerült kialakítanom, úgymond belülről is láthattam azt a világot, amelyben éltek, s csodálhattam meg azokat a gondolatokat, amelyek tetteiket irányították. S örömmel állok oda tanúnak és tisztelettel mondom el hangosan is: mindannyiunk büszkesége, hogy nem találtattak könnyűnek. Ők talán az utolsó – vagy legalábbis az utolsó előtti – olyan generáció voltak, amely mindenekelőtt magyarságban gondolkodott, ha elképzeléseit vagy tetteit készítette elő, s bár kegyetlenül megpróbálta őket a sors, a legtöbbjük büszkén felmutatható életpályát tudhat maga mögött.
Azt, hogy mire gondolok most, nem is elsősorban a Mindszenty-emlékiratokból, hanem a Somorjai Ádám által összeállított Mindszenty levelezésből tudhatjuk meg. Legyen bárkinek bármilyen véleménye Mindszentyről, az kétségtelen tény, hogy kiállt mellettünk, kiállt a keresztény nemzeti értékek fennmaradása mellett, s amíg élt, a kelet felé nyitni akaró Szentszék sem mert szellemi integritásához hozzányúlni. Több kérdésben megkerülték őt, de ebben nem merték. Magyarán: Nagyszombatban akkor csak apostoli kormányzó volt, s egyházi szempontból ez ideiglenes állapotokat jelent. Eme háttérben a most elmenőben lévő papi-értelmiségi generáció is jobb kondíciók között végezhette a dolgát. S 2015-ben az is nyilvánvaló lehet mindenki számára, hogy a nagy történelmi vitában Mindszentynek, és nem Casarolinak volt igaza.
Az új papi generáció pedig tette a dolgát.

Egészen addig, amíg a megpróbáltatások falai nem nőttek átláthatatlanná előttük. A beneši idők megpróbáltatásai, majd a kommunista időszak kegyetlen tapasztalatot jelentett számukra. Meg is osztotta őket, de a jobbak tudták, hol a helyük. S amikor a politikai légkör is elviselhetőbbé vált – 1968-ban, majd 1990 után –, akkor újságokat, társulásokat hoztak létre, beleszóltak a közéletbe, s emelték, amennyire csak lehetett, a magyar lelkeket.
Azt egy pillanatig nem állítom, hogy nem voltak közöttük olyanok, akiket megvett a hatalom, vagy akik lelki kicsiségük okán maguk nem botlottak el. De erről a generációról mégsem a kisiklások maradnak fenn a történelem előtt, hanem az, hogy egészében véve tették a dolgukat, s az „ahogy lehet” körülményei között az utak tisztességesebb oldalán jártak. Legjobbjaik messze nem voltak konformisták, a spirituális szolgálatot valóban hivatásnak tekintették, s az a tény, hogy a felvidéki magyar közösség viszonylag elfogadható kondíciókban élte túl az elmúlt közel száz évet, nekik is nagyban köszönhető.
Legyen példájuk inspiráció a következő generációk számára. Példa a közösségért való elkötelezettségről.
Mert, ha megadja a Mindenható, hogy néhány év múlva a saját generációmról is hasonló elemzést kell majd végeznem, már most látom, hogy a kép sötétebb lesz.
S ezt nem azért mondom, hogy bárkit elkedvetlenítsek. Azt hiszem, mindannyian, akik ebben a teremben – fizikai vagy szellemi mivoltunkban – itt vagyunk, tudjuk, hogy a Nagypéntek után Húsvétvasárnap következik. S ha ebben valóbban hinni tudunk, akkor nagy gond nincs, hiszen a hit létünk valódi alapja.

Univerzálisan, de kisebbségi, felvidéki magyar vonatkozásban is.

Köszönöm a meghívást, tartalmas együttlétet kívánok mindnyájuknak!

Felvidék.ma

Cikkajánló

Az őshonos kisebbségek védelme egy újabb parlamenti jelentésben kapott helyet

Az Európai Parlament ez évi utolsó plenáris ülésén elfogadta az uniós polgárságról szóló 2017-es évi …