Két világ

A szlovákiai magyar közélet figyelmét a közelmúltban az a hír keltette fel, amely szerint leült egy tisztázó beszélgetésre az MKP és a Most-Híd képviselete. A hír vegyes visszhangokat váltott ki a szlovákiai magyar társadalomban.

Az emberek egy része pozitívan fogadta az információt. Sokan a magyar egység újra megteremtése felé tett lépésnek fogták fel azt.
Ez napjainkban túlzó és nem reális álláspont.

Többen figyelmeztetnek, hogy 2009-ig volt itt egy viszonylag egységes politikai képviselet, azt valakik önös érdekből megbontották, s míg fennáll annak a reális lehetősége, hogy ez a külön út a rajta járók számára személyes vonzatú haszonnal kecsegtet, addig itt nem lesz korrekció.

Hogy világos legyek: a fordulat utáni szlovákiai magyar politizálásban 1990 óta (leegyszerűsítve) két vonal van jelen. Az első az elvhű vonal, amely a szlovákiai magyar közösség érdekeit és jövőjét kívánja szolgálni elsősorban, a másik számára a saját érdek, a posztok és a pénz jelenti a prioritást, a többi csak taktika és kommunikációs trükk. Az elvek prioritását valló csapat

1998 előtt az MKDM-Együttélés koalícióban öltött testet, később az egységes MKP többségi része is eme elvárás szerint cselekedett.
Szeretném ismét hangsúlyozni, hogy a törésvonalak néha nem egyértelműek, az egységes MKP-ban is voltak olyan jelenségek, amelyek saját zsebre való játékra utaltak, az egységes párt igyekezett is ezt több-kevesebb sikerrel kezelni. 2009-ben csak az történt, hogy volt kollégáink átlépték a Rubicont, nyíltan is létrehoztak egy olyan pártot, amely a pénz, a posztok megszerzésére és a belső kliensrendszer kielégítésére épült. A baj ott van ezzel, hogy a politikai alap, amelyen ez a formáció áll, ellentétes a magyar közösség érdekeivel. Addig ugyanis, ameddig nincs értékelhető szlovák kínálat közösségünk jövőjének megoldására, önfeladás olyan szlovák prizmán át nézni magunkat és kéréseinket, amelyben csak a gyors és erőszakolt, vagy a lassabb és természetesebb asszimiláció található alternatívaként.  S hogy ez a csapat meddig képes elmenni rövid távú, önös érdekeinek megvalósításában, mutatja, hogy egy pragmatikus cél érdekében (parlamentbe való bejutás) képes magyar szavazatokkal bejuttatni a parlamentbe irányunkban indifferens szlovákokat vagy a Matica Slovenská alelnökét is, illetve napjainkban védeni és sikerként elkönyvelni a kisebbségi kérdés kezelése szintjének drasztikus csökkentését (kormányalelnöki szintről a fogatlan kormánybiztosi szintre).
Így tehát nem hagyható figyelmen kívül azoknak a magyaroknak az intelme sem, akik óvatosságra intenek a Most-Híddal való kapcsolattartásban, mondván: vigyázni kell az olyan csapattal, amelynek tagjai pénzért, posztokért mindenre rávehetők, s akikkel hiába egyezik meg az ember ma, ha ők holnap, ha változnak az érdekeik, újból felrúgják az egyezségeket. A Most-Hídban napjainkban különben is komoly feszültségek vannak: tagjaik tucatjait rugdalja ki a Fico-kormány a különféle posztokról, legfelsőbb szinten is hullanak szét, hiszen egy alelnökük és egy elnökségi tagjuk, két kerületi elnökük és a felső vezetésből legalább tíz regionálisan fontos emberük hagyta már ott őket az elmúlt két hónapban.
Ismétlem, a fenti gondolatmenet nem írja felül azon tisztességes magyarok óhaját, akik egységre vágynak, s erre szólítanak is fel. Nekik viszont a fentiek tudatában azt is mérlegelniük kell, mennyire reális ez és mennyiben álom-elvárás csupán, illetve mennyire hagyják, hogy ebben a kérdésben ők maguk is kommunikációs játékok tárgyaivá váljanak.
Egy újabb, fájdalmas tapasztalat: nagyon sok községünkben, ahol a sikeres helyhatósági választások után az MKP került többségbe, legacsarkodóbb ellenfeleikké a Most-Híd helyi képviselői váltak. Ez kiugróan Dunaszerdahelyen és Komáromban van jelen, de több tucat olyan településünk van, ahol ez a jelenség bántóan élő, s azt okozza, hogy az emberek kezdenek elfordulni a közélettől.

A fenti kettősség megmutatkozott a tárgyaláson is. Megint csak leegyszerűsítve, az MKP azt mondta: amennyiben a Most-Híd komolyan gondolja a tisztázó beszélgetést, az első és legfontosabb kérdéskörről kell beszélnünk, ez pedig a szlovákiai magyar közösség helyzete, problémái és jövője. Ebbe a kérdéscsoportba az identitás alapvető kérdésein túl beletartoznak gazdasági és szociális témák és a regionális politika alapproblémái is. Logikus, hogy ennek a gazdag csomagnak a megtárgyalásába, illetve a kiutak keresésébe az MKP be kívánja vonni a szlovákiai magyar civil szférát is, két ok miatt.

Az elmúlt két évben az identitásmegőrzés szemszögéből ez a szféra innovatívabb volt, mint a politikai szervezetek. Fico egypárti országlása idején pedig, látván a szlovákiai magyar közösség fogyását és elbizonytalanodását, a lehető legszélesebb platformra van szükség, tekintettel főleg arra, hogy (Vörös Péter és Pfuntner Edit véleményét is figyelembe véve) a szlovákiai magyar közösségnek  2012-es választások után sincs hatékony parlamenti képviselete.
A Most-Híd részéről nem volt fogadókészség a fenti javaslatok iránt, ellenkezőleg, (megint leegyszerűsítve) ők két kérdéskört erőltettek: új posztok megszerzését a 2013 végén esedékes megyei választásokon, illetve azt az elvárást, hogy az MKP a jövőben is támogassa fű alatti kollaborálásukat  kisebbségi ügyekben a Fico-kormánnyal.
Nos, az első kérdéskört illetően jövőre felelős döntéseket kell hozni – azon a szinten, ahol a jelölteket ki kell választani, tehát járási-kerületi szinten.
A második kérdéskört illetően bármely felelős magyar szervezetnek egyetlen válasza lehet: nem. A Most-Híd ezzel kapcsolatban ugyanis belegyalogolt a mocsár közepébe, s azt várja az MKP-től, a médiától és a civil szférától, hogy ezt támogassa.

Ez közösségi szempontból öngyilkosság lenne.
2010 előtt az MKP minden párttal, így a Smerrel is, az egyenrangú partnerség elvét vallotta. Az egyenrangúság elve  vállalható, egy esetleges nyílt koalíció is tiszta, ellenőrizhető viszonyokat teremt – komoly politikai és társadalmi kockázatokkal, persze. Az ilyen döntéseknél – ha valóban az elvek és nem a mutyi a fontos -, azt kell mérlegelni, hogy az a politikai-társadalmi nyereség, amely behozható egy ilyen kapcsolatban, arányos-e azzal a veszteséggel, amelyet egy ilyen együttműködés törvényszerűen okoz.

A jelen helyzetben azonban messze nem erről van szó. A Smer egyedül kormányoz, a kisebbségpolitikája is olyan lesz, amilyet ők fognak akarni. A Mostnak odadobott egy gumicsontot (egy ötödrangú kormánybiztosi posztot és vele néhány eurót), s nézzük csak meg, mi történik: „A választások óta a Smer azt a látszatot próbálja kelteni, hogy bevonnak más szervezeteket is a döntéshozatalba. Jelen esetben a jelek szerint inkább politikai kihasználásról van szó” – mondja Grigorij Mesežnikov, az IVO társadalomkutató intézet vezetője a Most ilyetén szerepvállalásáról. „A Smer ezzel politikai propagandáját kívánja színesíteni, nem pedig megoldani a hazai kisebbségek gondjait” – folytatja Mesežnikov. (Új Szó, 2012. június 9.)
Mesežnikov pontosan fogalmaz. Mert mit mond a Most már most? „A kormánybiztos jogkörei elégségesek, ugyanis nem végrehajtó, hanem tanácsadó szervről van szó” – mondja A. Nagy László. Magyarán: Fico kormánya a kisebbségi portfólió erős, politikacsináló szintjét szétosztotta a kulturális-, az oktatásügyi-, a belügy-, a külügyminisztérium és a kormányhivatal vezetője között, a dolgok ott fognak eldőlni. S létrehozott egy sóhivatalt, amelynek várományosa már most azt teszi, amire Fico kiszemelte őt (őket): magyarázza, hogy ez a rossz folyamat miért jó. Nos, nem a nyolcvanas évek módszereire emlékeztet mindez?
Igen, létezik egy ellenérv: ha Fico tett egy ilyen ajánlatot, okosabb volt azt elfogadni.
Hazugság. A politikailag érett és korrekt megoldás a következő lett volna: a Most megköszöni az ajánlatot, s a poszt betöltését nem egy (ellenzéki?) politikai párt Čuňo-ügyekben érintett, hiteltelen képviselőjére bízza, hanem megszólítja a Kerekasztalt vagy a Csemadokot, s nekik ajánlja fel a posztot, erős társadalmi kontroll alá helyezve így annak tevékenységét.

A jelen megoldás inkább a politikai prostitúció szagát árasztja.
Nos, látható, nem nézünk könnyű idők elébe. Ezt az írást is azért írtam meg, mert előfordulhat, hogy a Fico által a háttérből némi pénzcsatornákkal éltetett, ám zsarolható szlovák-magyar parlamenti politikai képződmény fogja bel- és külföldön magyarázni, esetleg védeni is a Fico-kormány furcsa lépéseit.
S ezáltal nem felfelé fogunk haladni, hanem lefelé csúszni.

Újabb terhelési próba előtt állunk tehát. Az MKP is, a Most-Híd is, az egész szlovákiai magyar közösség is.

Azon kellene elgondolkodnunk, hogyan tudjuk átmenteni az elkövetkező időszak buktatóin elveinket és a közösséget.