Kiüresedett világ

A polgár olvas, gondolkodik és van véleménye

uresszek

– Képviselő úr, kezdjük talán ezt a beszélgetést az európai identitástudat válságánál. Hogy éli meg ön ezt a jelenséget?

– Nagyon nehezen. Én ugyanis meggyőződéses európainak vallom magam. Írom és mondom, hogy mi, magyarok, nem 2004-ben léptünk be Európába, hanem ezer évvel ezelőtt, s az európai kötődések, értékek ott vannak kitéphetetlenül az idegpályáinkban, a tudatunkban, a reflexeinkben is. Egész életemben felnéztem az európai civilizációra, Michelangelo, Leonardo, Bach, Shakespeare és még több ezer alkotó műve itt él bennem. Most mindez megbillent, és ez veszélyes helyzet. A klasszikus Európa sajnos vesztésre áll, megfojtja a kényelem, a jólét és az ebből fakadó felelőtlenség, amelynek a demográfia csak az egyik, de talán a leginkább érzékelhető pontja. Nem könnyű szívvel mozgok ebben a közegben, ezért is adok ki ezekben a hetekben egy könyvet angol, magyar és szlovák nyelven, hogy megtegyem a magam szerény hozzájárulását az oly szükséges új dialógushoz. A kötet címe Egy hang Közép-Európából.

– Azon kevés politikus közé tartozik, akik fáradhatatlanul kérik számon a közéleten a szellemi tisztaságot és az erkölcsi elkötelezettséget is. Gyakran ostorozza a felvidéki magyarságot is lezsersége miatt.

– A kritikát nem lehet és nem szabad csak kifelé, csak mások felé megfogalmazni, pontosan látni kell a magunk helyét és szerepét is ezekben a folyamatokban. Európát, az összmagyarságot és a felvidéki magyar résztársadalmat ugyanis mi magunk is alkotjuk. Néha bizony elő kell venni a tükröt és szembenézni a helyzetünkkel. Ha helyesen tesszük, ez csak segíthet, eligazíthat bennünket az önértékelés útvesztői között. Én azzal az elkötelezettséggel léptem be 35 évvel ezelőtt a közéletbe, hogy megpróbáljak hozzájárulni annak tisztulásához, színvonalának emeléséhez. Nekem nem azért nem tetszett sok dolog a volt rendszerben, mert azt a kommunisták csinálták, hanem ezért, mert az elvi szempontból rossz volt. S most ugyanezen mérce szerint kell megítélni a valóságot, amelyben élünk, és amelyet részben mi magunk is alakítunk. Nem fogadhatom el, hogy az én korosztályom részéről bocsánatos bűn lehessen csupán, ha elfogad egy csalásokra és manipulációkra épülő, hamis társadalmat. Ha ez rossz volt 30 évvel ezelőtt, amikor a kommunisták csinálták, akkor rossznak kell lennie ma is, amikor a mi generációnk tagjai csinálják. Nem hiszem egyébként, hogy ez valami különleges prófécia, szerintem csak kísérlet az elvszerű létre. Ha nem ezt tesszük, attól tartok, hogy szétrohad a társadalom, amelyben élünk, s az hatalmas káoszt okozhat a későbbiekben. S kiemelten veszélyes ez egy kisebbségi közegben. Ha teret adunk itt a „mindent szabad, amit nem tudnak lebuktatni és a mindenki és minden eladó és megvehető” filozófiának, akkor nagyon gyorsan elporladunk. Tetszik vagy nem, egy kisebbségi társadalmat alapjaiban mégis csak az erkölcsi hozzáállás tarthat meg.

– Hogy látja a magyar glóbuszt?

– Nem vagyunk jó passzban, Magyarország sincs jó passzban. Rengeteg fölösleges energiát visz el a szinte már beteg politikai-társadalmi szembenállás, a köldöknéző manipulációk és a kádári „minden elkenhető, minden kiskapu kihasználható” világlátás. Magyarország sajnos térségünkben visszacsúszott a nyolcvanas évekbeli pozíciójához képest, amikor is a térség legreményteljesebb államának tartották. Mára a visegrádi négyek közül sajnos az utolsó helyen kullog az egy főre eső nemzeti jövedelem terén, még Lengyelország is megelőzte, amit elképzelhetetlennek tartottam még pár évvel ezelőtt is. Nagyok a társadalmi feszültségek és az egyes rétegek közötti különbségek, s ez fájdalmasan veszélyes helyzet. Ez bizony azt mutatja, hogy a magyar politikai-gazdasági elit rossz teljesítményt nyújtott az elmúlt negyedszázadban – ez pedig nagyon rossz hír. Komoly problémákkal küzdenek a külhoni nemzettestek is, mindegyik rosszabb állapotban van, mint volt 30 évvel ezelőtt. Nem szívderítő panoráma.

– Meg lehet ezt állítani, s mivel? Milyen ma a könyvek hatása, irodalom pozíciója, milyen a társadalom szellemisége?

– Amikor 18 éves voltam, a tudományban kerestem a biztos pontot. Most az írásban és a színházban. Nagyon sok könyvem jutott el az emberekhez, a visszajelzésekből tudom, hogy sokan el is olvasták őket. A probléma ott van, hogy ez a nemzeti szempontból is tudatos réteg egyre vékonyodik, a társadalom nagy rétegei pedig egyre inkább elhülyülnek. Bocsásson meg, hogy ezt a profán kifejezést használom, de nézzen körül, sajnos ez az igazság. A lecsúszás, a széthullás ellen küzdeni kell minden körülmények között. Ezért írok színpadi darabokat is, ezt is az oly szükséges társadalmi kommunikáció részének tartom. Örülök neki, hogy a Hit és hűség című darab már a hetvenedik előadás felé jár, s a Virágeső is egyre több helyre kerül el. Figyelmet váltott ki az év elején a Ballada a szabadságról című darab is, s újabban nem tud elengedni egy gondolat arról, hogy egy játékfilmre is nagy szükségünk lenne. Galán Géza javasolta ezt annak idején, de akkor nem volt reális, nem rendelkeztünk a megfelelő körülményekkel és nem volt használható forgatókönyvünk sem. Mára javultak a körülmények, talán ez is megvalósítható lesz. Én úgy gondolom, hogy minden értelmiségi generáció számára fontos, hogy megfogalmazza saját maga és az utókor számára is azt az életérzést, amely meghatározta a mindennapjait. Erre törekszem, ezért írok a felvidéki magyarok sorsát meghatározó legfontosabb történésekről. Mondom és teszem mindezt annak ellenére, hogy látom, az irodalom egyre hátrább szorul, a könyvterjesztés Szlovákiában ( a magyar nyelvű könyvek vonatkozásában) alig létezik. De el kell menni konokul az olvasó után, könyvbemutatókat kell tartani, mint tették azt a klasszikusok 70-80 évvel ezelőtt is. A szellemért való küzdelmet soha nem szabad feladni.

Cikkajánló

nagy_kadar_1

Megelevenedik Nagy Imre és Kádár János „hitvitája”

Egy nap az örökkévalóságból címmel nemzeti ünnepünkön mutatja be Csáky Pál új drámáját a budapesti József …