Konferencia Közép-Európa uniós jelentőségéről

Szeptember 25-én, hétfőn Csáky Pál szervezésében az Európai Parlament épületében került megrendezésre a Hogyan tudja gazdagítani az Európai Uniót Közép-Európa? című konferencia. Az Antall József Tudásközponttal közösen szervezett szakmai fórumon a szervezet öt országának politikusai és szakemberei vettek részt.

Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma
Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma

Az Európai Unió jövőjéhez nélkülözhetetlen Közép-Európa jelenléte – kezdte a konferencia megnyitóján Csáky Pál, EP-képviselő. „A közös Európa megteremtése és megtartása a cél, a különbözőségeink pedig többletértékek” – fogalmazott a megnyitón Mairead McGuinness, az Európai Parlament alelnöke. Mint mondta, jobban meg kell ismernünk egymást, így építve Európát.  Mairead McGuinness alelnök egyben bemutatta Csáky Pál Egy hang Közép-Európából című kötetét.

Csáky Pál új kötetét is bemutatták (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Nagy Zoltán, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott nagykövete nyitotta meg a rendezvényt a visegrádi négyek magyarországi elnöksége nevében, aki röviden felvázolta az egység kialakulásának történetét, miközben felhívta a figyelmet egyes tévhitekre is. A V4-ek összeforrott csapata a nemzetek Európájának – emelte ki a nagykövet, majd európai dimenzióban ecsetelte a V4-ek helyét az unión belül.

A konferencia levezető elnöke Csáky Pál, védnöke pedig Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke volt. A konferencia előadói Miroslav Kusý szlovák politológus, Janusz Lewandovszki, Lengyelország EP-képviselője, Martonyi János, Magyarország korábbi külügyminisztere, valamint Alexandr Vondra, a Transzatlanti Kapcsolatok Prágai Központjának az elnöke.

Magyarország brüsszeli rendkívüli és meghatalmazott nagykövete a V4-ek egységéről szólt (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Janusz Lewandovszki, Lengyelország EP-képviselője elsőként a lengyelországi egység hiányáról szólt. A lengyel politikai stratégia fontos része a szövetségkeresés mind a múltban, mind a jelenben. Európa erősítése együttműködő és együttesen eljáró országok szövetsége kell, hogy legyen – hangsúlyozta a lengyel szakember.

Alexandr Vondra felidézte a V4-ek megalakulásának előzményeit. Mint megjegyezte, az egységes Közép-Európa a történelem során már többször megvédte az egész Európát. Közös történelmi identitásuk van a V4-es országoknak – véli a cseh szakember. A geopolitikai helyzet alapján most van igazán létjogosultsága a közép-európai együttműködésnek, zárta gondolatait Vondra.

Janusz Lewandovszki és Alexandr Vondra (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A szlovák Miroslav Kusý Közép-Európa fogalmát tisztázta. Jelezte, geopolitikailag Közép-Kelet-Európának tartották a V4-es tagállamokat. Közép-európai hagyatékkal rendelkezünk, a rendszerváltást követően újraértelmeződött a kifejezés, újraértelmezve a közép-európai identitást – mondta Kusý. A jelenlegi világpolitika a V4-ek fenntartását részben feleslegesnek tartja. Ám az egységes integráció alapja a visegrádi csoport továbbélése.

Martonyi János kiemelte, a V4-es tagországok az Európai Unió részei, és nem akarnak kilépni belőle. A vitás kérdéseket és problémákat igyekeznek közösen megoldani, külső nagyhatalom bevonása nélkül. Ebben is példát mutathatnak az egységes Európának – mondta a volt magyar külügyminiszter.

Miroslav Kusý szlovák politológus (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Paul Rübig osztrák EP-képviselő a konferencián a múlt mellett a jövőről is szólt. Véleménye szerint a demokráciáért kell harcolni, s ezt teszi egységben a visegrádi csoport. Mások tiszteletben tartásával, a kapcsolatok elismerésével kell eljárnunk a mikro- és makrotársadalomban is. Ennek kölcsönösnek kell lennie az unió területén – hangsúlyozta végezetül.

„Fontos, hogy hosszú távon itt legyünk, közös sorsunk van” – zárta a konferenciát Antall Péter, az Antall József Tudásközpont vezetője.

A hallgatóság (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A hallgatóság soraiban ott volt a felvidékiek több mint ötven főből álló küldöttsége is, köztük az MKP és a Csemadok tagjai, a most induló Esterházy Akadémia ösztöndíjasai, a könyv kiadásán és szerkesztésén dolgozó szakemberek és mások.

A konferencia keretei között mutatták be Csáky Pál Egy hang Közép-Európából című kötetét, amely három nyelven, magyarul, szlovákul és angolul jelent meg, és az EP-képviselő válogatott műveit tartalmazza. A kiadványt a római szerződés aláírásának 60. évfordulója tiszteletére adták ki.

Forrás: Felvidék.ma

Cikkajánló

És utánunk mi marad?

Gondolatok a felvidéki magyar közéletiség ethoszáról Pozsony belvárosában sétálgatok 2023 őszén, egy nyugodt hétvégén. Ismét …