Lélekben szabad emberként kell viselkednünk

(Szabó Géza interjúja a Szabad Újságban) – A koalíciós kormányzásban megszokott jelenség, hogy a pártok szeretik mutogatni magukat, erejüket. Ezek az attrakciók megannyi szakítópróbát jelentenek a kormánykoalíció számára. Megítélése szerint van remény arra, hogy a koalíció szeptemberig fennmarad?

– Nem én vagyok az első (s valószínűleg az utolsó sem), aki elmondja, hogy a szlovákiai politikai elit minősége kívánnivalókat hagy maga után. A kormánykoalíció pártjai, személyiségei közötti, gyakran színvonaltalan versengésben az a legelszomorítóbb, hogy bár ez a garnitúra a jobbik, helytelen viselkedésével önmaga vereségét készíti elő a szeptemberi választásokon. Vladimír Mečiarnak semmit sem kell tennie, pártja népszerűsége 30 száza lék körül jár, a kormánykoalíció pártjai pedig önmagukat járatják le. Szomorú látni ezt a folyamatot, amelyben az a legfájdalmasabb, hogy épp az a bizalom tűnik el, amely 1998-ban alkotmányos többséget biztosított a jelenlegi kormánykoalíció számára. Remélem, hogy a kormánykoalíció fennmarad szeptemberig, a káosz még a jelenlegi bukdácsolásnál is rosszabb lenne. Mindemellett fenntartom azt az állításomat is, hogy a jelenlegi szlovák kormány a leginkább reformorientált kormány 1993 óta.

– Ha majd vége lesz ennek a „hosszú gyaloglásnak”, mi az, amit a legszívesebben elfelejtene?

– Az egyezségek be nem tartását és az inkorrekt hátbatámadásokat (néha az MKP-n belülről is). A rosszakaratú hazugságokat és a kisstílűséget. Ezzel a koalíciós együttműködéssel is úgy volt, mint a vízilabdával: az igazi küzdelem a felszín alatt folyt. Mi is kénytelenek voltunk megtanulni az elmúlt három évben, hogy kívülről könnyebb nagyokat mondani, mint belülről megvalósítani az elképzeléseinket.

– Bibó István szerint demokrata az, aki nem fél. Viszonyaink között nem félelmetes ön szerint, hogy a koalíciós pártok is betársulnak a „magyar kártya” mutogatásába?

– A szlovák politikai elit szerintem sok problémától terhelt, az egyik legnagyobb gondja, hogy negatív módon definiálja önmagát: másokkal szemben. Ebből következik, hogy a nyílt vagy rejtett magyarellenesség még sokáig politikai tényező marad ebben az országban, s ez a nemzeti érdek fenti, torz felfogásából fakad. Ez a realitás, így a szlovákiai magyar politikának is ezen a terepen kell mozognia. Ez meghatározza a lehetőségeinket is, aki ezt nem veszi figyelembe, önmagát csapja be.

– Vladimír Mečiar az elmúlt hetekben többször is nyilatkozott arról, hogy előrelátható győzelme esetén a kereszténydemokratákkal és az MKP-val lépne koalícióra.

– Vladimír Mečiar az elkövetkezendőkben is be-bedobja majd a csalit a többi párt, így az MKP irányában is. Szerintem nagyon veszélyes terepre csábul, aki komolyan mérlegelne egy vele való kormányzást, aki a vele való kormányzással hozzájárulna politikai rehabilitálásához. Feltételezem, hogy 2002 szeptemberében lesznek a legszebbek a szirénhangjai: akkor kell majd az MKP-vezetés eszének és szívének a helyén lennie. A magam részéről nem tudom elképzelni, hogy az MKP 2002-ben koalícióra lépne a HZDS-szel. Szerintem egy ilyen lépés az MKP megszűnéséhez is vezethetne.

 – Az MKP májusban kongresszusra készül. A tisztújítás ugyan nem szerepel a tanácskozás előzetes napirendjén, ettől függetlenül sor kerülhet erre?

– Nem lenne okos a választások előtt tisztújítást tartani egy stabil, jó kilátásokkal rendelkező pártban. Jó programot és vonzó választási listát kell májusban elfogadni.

– Néhány hónap és a nyakunkon ismét a választások, s ezzel együtt a megmérettetés. Meglepő, hogy a Magyar Koalíció Pártjának háza táján kevés az új arc, s nem érződik a fiatalítás szándéka. A tartózkodó szemérem vagy a fiatalítástól való félelem az oka ennek?

– A listaállításnál most is az ún. harmadolási elvet szeretnénk alkalmazni, tehát az első harminc helyen szereplő jelölt egyharmada új arc lesz. A választók a karikázással előbbre vagy hátrább sorolhatják őket. Ellenezzük a funkcióhalmozást is a pártban, el kell gondolkodnunk azon is, hogy a nyugdíjkorhatárt elért képviselők közül mindegyiknek ott kell-e lennie a listán? A listaállításnál természetesen figyelembe vesszük az 1998 és 2002 között elvégzett munkát is.

– Rolf Ekeus, az EBESZ kisebbségi főbiztosa a napokban afelől érdeklődött önnél, miért csökken Szlovákiában a magyarság lélekszáma. Ön szerint miért?

– A csökkenés több tényező együttes hatásának következménye. A kormány nevében Gyurgyík László szociológust kértem fel egy alapos szakmai elemzés elkészítésére, amelyet reményeim szerint a közeljövőben nyilvánosságra hozhatunk.

– Az idén hatályba lépett a Kisebbségi vagy Regionális Nyelvek Európai Chartája, amelyet Szlovákia tavaly ratifikált. Milyen törvénymódosításokra lesz e téren szükség?

– Az előzetes elemzések szerint nyolc törvényt kell módosítani Szlovákiában a Charta szellemének megfelelően. Számos olyan intézkedést azonban már most foganatosítottunk, amelyekhez nem kell törvénymódosítás. A legfontosabb előfeltétel azonban a nyelvi jogok érvényesítése terén is az, hogy a Szlovákiában élő magyarok használják anyanyelvüket. Az érvényes törvények most is biztosítják például az anyanyelvi oktatás lehetőségét, mégis a magyar gyerekek 16–17 százaléka szlovák tanítási nyelvű iskolába jár. Nevünk szabad használatáról is törvény rendelkezik, a többség mégis szlovák keresztnevet használ. Nem a Charta és nem csupán a törvények, hanem identitásunk és anyanyelvünk felvállalása jelenti jogaink gyakorlásának biztosítását. Nekünk minden körülmények között lelkileg szabad emberként kell viselkednünk.

– A költségvetés jóváhagyott változata 80 000 000 korona támogatást tartalmaz a kisebbségi kultúrára. A kormány kisebbségi tanácsának döntése értelmében a támogatás a pozitív diszkrimináció elvének érvényesítésével kerül elosztásra, azaz a kisebb létszámú közösségek fajlagosan többet kapnak, mint csupán a lélekszámuk alapján járna nekik. Nem diszkriminatív ez a magyarságra nézve?

– Igen, így döntöttünk: a lélekszámnak természetesen döntő szerepe van, ám a támogatás nem csupán a lélekszám mechanikus alkalmazása alapján kerül szétosztásra. Közben ugyanis hangsúlyosan figyelembe vételre kerül az egyes tervezetek minősége, társadalmi hasznossága, s a nagyon alacsony lélekszámú közösségek némileg emelt kvótát kapnak, hogy ne nevetségesen alacsony összegek jussanak nekik. A szlovákiai magyar kultúra a kisebbségek kulturális támogatásának több mint 50 százalékát kapja. Úgy gondolom, ez méltányos támogatás, ráadásul kormánytagságunk okán mi más forrásokból is tudunk támogatást szerezni. Most például az MKP parlamenti képviselőinek köszönhetően további 90 000 000 korona támogatás áll rendelkezésre a 2002-es költségvetésben a szlovákiai magyar intézmények támogatására. Nyolcvan éve ilyen mértékű támogatásra nem volt példa.

– Lassan teleregény jellegű lesz a magyar karról szóló megújuló „mese”, mindig új elképzelésekkel, s azzal a folyamatos igyekezettel, hogy a megvalósításban minél kevesebb legyen a magyar jelleg. Állítólag az utóbbi hónapokban történt némi elmozdulás e tekintetben. Ennyi kelletlenség és huzavona után nem ötlött fel a gondolat, hogy esetleg másutt kellene keresni a megoldást vagy elhatározni egy magánegyetem megalapítását?

– A történet valóban eléggé kiábrándító, a fékezések mögött elsősorban a Demokratikus Baloldal Pártjának ténykedését kell látnunk, mint annyi más esetben. Nem szabad azonban az emberek bizalmával visszaélnünk, nem szabad olyan dolgokat ígérnünk az embereknek, amelyeket azután nem tudunk teljesíteni. Véleményem szerint három-négy év múlva érünk el arra a szintre, hogy egy egyetemet létre tudunk hozni. Akkor meg is fogjuk tenni. Most azonban a realitások talaján maradva, felelősséggel kell megtennünk az előttünk álló lépéseket.

– Hogyan ítéli meg a státustörvénnyel kapcsolatos szlovákiai hangulatot, miben látja a megoldást?

– A státustörvény Szlovákiában 2002 elején vált politikai témává – azzal, hogy a kormánykoalíció két pártja, a Kereszténydemokrata Mozgalom és a Polgári Egyetértés Pártja hátba támadta a miniszterelnököt és a külügyminisztert. Úgy gondolom, a jelenlegi hangoskodás egyik célja, hogy elbizonytalanítsa a szlovákiai magyarokat. Néhányan a gátlásaiknak is ilyen módon nyitnak teret, mások a pártokban, illetve pártok között megnyilvánuló feszültségeket szeretnék ilyen vitával levezetni. A krónikus magyargyűlölők pedig xenofóbiájukkal beteges hangulataikat élhetik ki ilyen módon. A hangoskodásnak nyilvánvalóan belpolitikai okai is vannak: néhányan ilyen eszközökkel is megpróbálnak új szavazatokhoz jutni. Azt is el tudom képzelni, hogy a miniszterelnök és a külügyminiszter ilyen módon próbálja meg letapogatni azokat a konkrét kifogásokat, amelyeket eddig senki sem fogalmazott meg. A megoldást egy megállapodás aláírása jelenthetné Szlovákia és Magyarország között a törvény alkalmazásáról. Ehhez azonban elsősorban politikai akaratra lenne szükség.

(Szabó Géza interjúja a Szabad Újságban, 2002)

Cikkajánló

Elfelejtett hőseink

Minden egyénnek, minden nép minden egyes nemzedékének újra meg újra meg kell küzdenie a hitéért …