Lesz püspökük a szlovákiai magyar katolikusoknak?

A közelmúltban számos információ látott napvilágot a szlovákiai magyar püspök kinevezésével kapcsolatban. A kérdés nem csupán a honi és a külföldi sajtóban vetődött fel, hanem foglalkozott vele a szlovák püspöki konferencia is a pápalátogatást megelőzően, s napirendre került a kérdés II. János Pál júliusban megvalósult szlovákiai látogatása során is.

A problémát ismerők számára nem meglepő a kérdés ismételt felvetése, hiszen a szlovákiai magyarság ezen a téren az európai közösségek közül a legkevésbé ellátottak közé tartozik.

Szlovákiában az utolsó négy évtized felekezeti megoszlásában bekövetkezett változásokról főleg az 1950-ben és 1991-ben megtartott népszámlálások adatai nyújtanak bizonyos eligazítást. Tény, hogy ez alatt a négy évtized alatt jelentős mértékben megváltozott a lakosság vallásos tudata és vallási identitása. A társadalom vallásfelfogása is nagyban különbözik a korábbitól.

Bár az 1950-es nemzetiségi adatok erősen torzított volta miatt a nemzetiségi bontásban közzétett adatok összevetése körülményes (az 1940-es évek második felében megvalósult kitelepítések és a reszlovakizáció hatása miatt 1950-ben sokan nem merték bevallani nemzetiségüket), bizonyos összefüggések megállapítása így is lehetséges – és tanulságos.

Az 1991. évi, felekezeti hovatartozást rögzítő adatok jelentőségét fokozza a tény, hogy évtizedek után először vált lehetővé ennek a megosztásnak a feltérképezése és kiértékelése.

A vallási hovatartozás bizonytalanságát jelzi, hogy eme hovatartozást pontosító kérdésre a szlovákiai összlakosság 17,4%-a, ám a szlovákiai magyarságnak csupán 12,9%-a nem válaszolt. Szlovákia össznépességének 9,8%- a, a szlovákiai magyaroknak viszonyt csupán 6,6%-a vallotta magát felekezeten kívülinek. 1950-ben a felekezeten kívüliek részaránya csak néhány tized százalékot tett ki, az ismeretlen felekezetűek száma még ennél is kevesebb volt. Az 1950-es és az 1991-es adatok összevetéséből az is kiderül, hogy Szlovákiában ez idő alatt csupán a római katolikusok száma emelkedett, a két nagy protestáns, az evangélikus és a református egyházhoz tartozók száma egyaránt jelentős mértékben csökkent.

A magyar és a szlovák lakosság felekezetek szerinti megoszlásának feltérképezése nem várt eredményekkel is szolgál. Kissé talán meglepő, hogy 1991-ben a felekezetekhez tartozók részaránya a magyar lakosságon belül magasabb volt, mint a szlovákiai átlag – és jóval magasabb a magyarországi átlagnál is. Amíg Szlovákiában átlagosan 72,7%-nyian vallották magukat valamilyen felekezethez tartozónak, addig a szlovákiai magyaroknál ez az arány 80,5%. Úgy gondolom azonban, ez az arány nem a szlovákiai magyarság „hívőbb voltát” bizonyítja, inkább azt, hogy megmaradása érdekében erőteljesebben ragaszkodik mindennemű közösséghez, amely az összetartozás lehetőségét kínálja. A valóban gyakorló hívők száma ennél jóval kevesebb.

Miért fontos kiemelten foglalkoznunk a szlovákiai magyar katolikusság igényeivel? Azért, mert a közel hatszázezres közösségben számuk 368 416 főre rúg, ami a közösségen belül 64,9%-nak felel meg. Ez a részarány magasabb a szlovákok átlagánál, amely 64,2%. A szlovákiai magyarok számára kiemelten fontos tehát, hogy ezen a téren is javuljon az ellátottságuk (a szlovákiai magyar papok átlagéletkora 63 év fölött van!), és ezen a téren is megvalósuljanak az önkormányzatiság bizonyos elemei. E téren ugyanis a szlovákiai magyar katolikusság lemaradása – akár az erdélyi magyarság mögött is – szembetűnő. A szlovákiai püspöki karban egyetlen magyar nemzetiségű püspök sincs (csupán ketten beszélnek több-kevesebb helyességgel magyarul), hiányzik tehát főleg az az egyházi vezető, aki népével érezvén, a gondjait is orvosolni tudná és erősítené szervezettségét. Így fordulhatnak elő például olyan anomáliák, hogy a nagyszombat–pozsonyi egyházmegyében az idén a nyolc magyar jelentkező közül csak négyet vettek fel, ugyanakkor magyar községekben plébániák tucatjai állnak üresen, és számos magyar községbe a püspök olyan papot küld, aki nem beszéli a nyelvet. A közelmúltban a Nyitra melletti Nyitracsehin keletkezett az ilyen helyzetből feszültség: a pap szlovákul szólt a hívekhez, azok pedig magyarul válaszoltak. A Matica slovenská nevű nacionalista szervezet aktivistái mindjárt politikai ügyet igyekeztek keverni az esetből, mondván, a magyarok megértették a pap szavait, de nacionalista voltuk miatt nem voltak hajlandóak államnyelven válaszolni. Ugyanakkor csak annyi történt, hogy a többnyire idősebb emberek, ha akarnának, sem tudnának más nyelven imádkozni, tekintettel arra, hogy ezt eddig az anyanyelvükön gyakorolhatták.

Összehasonlításul hadd mondjam el, hogy a református egyház Szlovákiában meghatározón magyar jellegű: 1991-ben 82 500-an vallották magukat reformátusnak, ebből 64 500 volt magyar (78,1%). A szakemberek ehhez az értékeléshez hozzáteszik, hogy a közfelfogásban a magyarság nagyobb arányban református, mint amilyenről a hivatalos népszámlálási eredmények tanúskodnak. Ugyanakkor azt is el kell mondanunk, hogy a kitelepített magyarok között nagyon sok volt a református. Ez a tény is okozza, hogy a református magyarok részaránya a magyar közösségen belül 1950 óta mint egy a felére, 20,5%-ról 11,4%-ra csökkent.

A reformátusság állapota a katolikussággal összehasonlítva annyiban jobb, hogy – hagyományaikból adódóan – működőképes az önkormányzatuk, van legitim püspökük, működőképesek az egyéb választott szerveik, s 1993 óta beindult a teológiai főiskolájuk is Komáromban. Egyszóval: működik az autonómiájuk.

Mindezekről a szlovákiai magyar katolikusok csupán álmodozhatnak. Köztudott, hogy a szlovákiai püspöki kar tagjainak mentalitása nem magyarbarátságtól átitatott. A kiszivárgott hírek szerint a kinevezendő szlovákiai magyar püspök jelölésénél is az egyik legfontosabb szempont az, hogy bírja a nyelvet – de ne legyen magyar nemzetiségű. Ezt tudatosítva elmondhatjuk, hogy a szlovákiai magyar katolikusok számára oly fontos intézményrendszer kiépítése – amelynek hiánya napjainkban egyre erőteljesebben érezteti hatását – a közeljövőben nem reális. A pár hónapja létrehozott Jó Pásztor Alapítvány szerény lehetőségeihez képest legalább az alapszervezettséget próbálja biztosítani.

(1995)

Cikkajánló

És utánunk mi marad?

Gondolatok a felvidéki magyar közéletiség ethoszáról Pozsony belvárosában sétálgatok 2023 őszén, egy nyugodt hétvégén. Ismét …