Nem az uniós struktúráknak, a választóknak kell megfelelni

Az Európai Uniónak nincs alternatívája, főleg a kis közép-európai posztkommunista országok számára, állítja Csáky Pál. Az MKP európai parlamenti képviselőjelöltje, listavezetője reméli, ha mindent korrekt módon teszünk le az asztalra, az EU hozadéka sokkal nagyobb, mint az a negatívum, amit egyébként nagyon sokan jogosan bírálnak.

Ha jobban belegondolunk, szinte már nem létezik település ebben az országban, ahová ne érkezett volna uniós pénz iskolák, középületek, közterek felújítására, utak építésére. Csáky Pál azonban úgy véli, az elkövetkező európai parlamenti választási ciklusban egyértelműen többet lehet majd elérni, mint eddig.

Új költségvetés kezdődik, új játékszabályokkal, több pénz hívható le közvetlen úton. Reméli, hogy Magyarországról is egy elkötelezett nemzeti csapat kerül be az EP-be, és az erdélyiek is jól veszik az akadályt, így kialakulhat egy erős Kárpát-medencei lobbi. „Természetesen, együtt kívánok működni a nyugat-európai jó barátaimmal a német CDU-ból, Olaszországból, illetve már olyan francia, holland politikus ismerősök is megkerestek, akik látták a nevem a listán, és szintén indulnak a választásokon. Örülök, hogy nem felejtettek el, s jelezték, számíthatok az együttműködésükre”- hangsúlyozza a kapcsolati tőke fontosságát Csáky.

Nemzetközi kapcsolatai még a 2004–2006-os időszakra nyúlnak vissza, amikor előfordult, hogy integrációért is felelős kormányalelnökként hetente háromszor megfordult Brüsszelben. Ez a kapcsolati tőke, remélhetőleg kamatoztatható is lesz, mert nagy szükség van rá. „Egy sokkal hatékonyabb pénzlehozatali lehetőséghez való jutás időszakának kell kezdődnie a felvidéki magyarok számára” – véli az MKP politikusa.

Csehországban, Magyarországon és nálunk is nyilvánvaló, hogy a fejlesztésekre saját forrásokból alig jut, az összes ilyen jellegű beruházás közvetlenül vagy közvetve az Európai Uniónak köszönhető – sorolja Csáky. Ugyanakkor a nagyon értékes schumani gondolatra rátelepedett a brüsszeli bürokrácia. Sokszor fölösleges dolgokkal, butaságokkal foglalkozik az EU. „Sok mindent mondtak már rám, de azt az egyet nem, hogy a politikában, közéletben puhány lennék. Saját nevemben egy dolgot ígérhetek, biztosan hozzájárulok ahhoz, hogy a problémás kérdéseket keményebben tegyük az asztalra Brüsszelben is”.

Meggyőződése, hogy egy pici erkölcsi joga is van ehhez, mert tíz évvel ezelőtt ő vezényelte le az ország mindmáig egyetlen érvényes népszavazását az uniós csatlakozásról, illetve az országot is az ő csapata készítette fel a tagságra. „2002-ben, mikor átvettem Pavol Hamžíktól ezt a funkciót, az ország a tizedik, azaz az utolsó helyen állt felkészültség tekintetében a belépni kívánó államok között. 2006-ra feljöttünk a harmadik helyre, ami azt jelenti, nagyon sok munka volt ebben, de az ország profitálni tudott ebből. El kell érni, hogy ne legyen igazuk azoknak, akik azt mondják, Brüsszel túl messze van. Bármilyen uniós képviseletünk is lesz, nem szabad eltűnni Brüsszelben, és nem szabad úgy viselkedni, hogy csak az uniós struktúráknak akarunk megfelelni. A választókat kell képviselni!”

Az MKP listavezetője örülne, ha az eddigi két EP-mandátumunk megmaradna, de szerinte az eddiginél határozottabb kiállást igényelnek a felvidéki magyarok, a szülőföld érdekei. Iroda nyitását tartaná szükségesnek a Felvidéken, amely segítené a pénzhez jutást az önkormányzatok, a civil szervezetek, s minden olyan kezdeményezés számára, amely érdeklődik egy ilyen együttműködés iránt.

„Másrészt, az unió jogilag és politikailag is nagy átalakulások előtt áll, s nem mindegy, hogy ott vagyunk-e a tárgyalóasztalnál vagy sem. A Lisszaboni Szerződés például lehetővé teszi, hogy bizonyos feltételek mellett elérjük, hogy a kisebbségi jogok védelme az európai alapkultúra, az európai civilizáció védelme kategóriájába kerüljön, s ezáltal az kisebbségi nyelvek, kultúrák támogatása is erőteljesebb legyen”. Csáky Pál fontos tartja, hogy ott legyünk a palettán ebben a vonatkozásban is.

Cikkajánló

És utánunk mi marad?

Gondolatok a felvidéki magyar közéletiség ethoszáról Pozsony belvárosában sétálgatok 2023 őszén, egy nyugodt hétvégén. Ismét …