Növekedjék az elégedett polgárok aránya

(Szabó Géza interjúja a Szabad Újságban) – Miniszterelnök-helyettes úr, az Európai Unió 2007–2013 közötti költségvetése sokat vitatott, központi témája lett az európai politikának. Ön szerint mi az oka annak, hogy az európai szolidaritás ígéretének és nemes kötelességének a gazdag tagországok egyre nehezebben tesznek eleget?

– Az Európai Unió a megállapodások betartásán áll vagy bukik. A szolidaritás elve az egyik alapelv, amelynek betartása azt célozza, hogy az Európai Unió megőrizze összetartó erejét, ne hulljon szét darabjaira. Az unió egységes gazdasági és pénzpolitikájából ugyanis mindenki részesedik. A Financial Times elemzése szerint például Németország exportja az EU 2004-es bővítése után 19 százalékkal nőtt. Az e növekedés által keletkezett haszon egy részét kérjük vissza az EU pénzügyi alapjain keresztül a saját strukturális és regionális problémáink megoldására. Egy konkrét példa: abból, hogy a Volkswagen Pozsonyban sikeres gyárat üzemeltet, Szlovákia – az adó- és elvonásrendszeren keresztül – és Németország – a Volkswagen tőkegyarapodásán keresztül – egyaránt hasznot húz. Ám azt is látni kell, hogy a legfejlettebb EU-tagállamoknak is – amelyeket ún. nettó-befizetőként tartunk számon – szembe kell nézniük a saját államukban is egyre növekvő szociális és gazdasági problémákkal. A német kancellár számára ez a dilemma így jelenik meg: nem igazán működik jól a német gazdaság, emiatt le kell építenem a német szociális államot, amelyet az emberek már megszoktak. Szembe kell néznem a társadalmi elégedetlenséggel, emelnem kell a nyugdíjkorhatárt, csökkentenem a szociális juttatásokat – s az ezeken megspórolt összegből, ahelyett, hogy azt itthon fektetném be, fokozott támogatást nyújtok a tíz új EU-tagállam problémáinak megoldására. Meg kell tehát magunktól is kérdeznünk, hogy fenntartható-e ez a folyamat? Joshka Fischerrel volt erről a közelmúltban egy hosszabb vitám. Ha elvárjuk a gazdagabb országoktól, hogy értsék meg a mi helyzetünket, talán részünkről is elvárható volna, hogy némi empátiával mi is beleéljük magunkat az ő helyzetükbe. Ez volt az említett EU-s vita lényege, s én nagyon örülök, hogy sikerült megoldást találni. A decemberi csúcs kudarca ugyanis Európa komoly válságát jelentette volna, s ugyanakkor az EU-s alapok reális felhasználásának csökkenését is.

– Az uniós költségvetés megreformálásának vannak támogatói is, ellenzői is. Milyen büdzsé segítené elő Európa gyorsabb fejlődését?

– Biztos vagyok benne, hogy a jelenlegihez hasonló szerkezetű költségvetést még egyszer már nem fog tudni elfogadni az EU. Ebből a szempontból elmondhatjuk, hogy 2004-ben mi az utolsó pillanatban ugrottunk fel egy jó irányban haladó vonatra. 2014-ig az EU részévé válik Románia, Bulgária, de bizonyára Horvátország is, s az a szintű mezőgazdasági támogatás, amelyet a 2007–2013 közötti költségvetés lehetővé tesz, már megismételhetetlen lesz. Ebből pedig az következik, hogy 2013-ig nagyon meg kell erősíteni a szlovákiai mezőgazdasági szektort.

– A kicsi és szegény Szlovákia nagy uniós pénzekről álmodott. Milyen volt a 2005-ös valóság: mennyit fizettünk be és mennyit kaptunk?

– A pontos számokat a pénzügyminisztérium hozza majd nyilvánosságra 2006 januárjában. Az előzetes számok azt mutatják, hogy kb. 11 milliárd koronát fizettünk be az EU közös büdzséjébe és körülbelül 22–23 milliárd koronát használtunk fel, azaz 10–11 milliárd koronát nyertünk e tranzakción.

– Lassan beletanulunk az uniós pénzek pályázati lehívásába is. Ebben mennyire voltunk eredményesek, s hol vannak még „gyenge pontjaink”?

– Gyenge pontjaink egyértelműen a magasabb hozzáadott-értéket termelő programok és tevékenységek megvalósítása terén vannak. Egyelőre a másodlagos, egyszerűbb beruházásokat preferáljuk: utakat építünk, iskolák,  kórházak állagát javítjuk fel, ipari parkokat létesítünk, munkahelyeket igyekszünk teremteni. Félreértés ne essék, mindez szükséges, ám azt is látnunk kell, hogy ezekkel a programokkal elsősorban az 1980–1990-es évek elmulasztott beruházásait pótoljuk. Én azonban szeretnék előre is gondolkodni. Komoly elemzések mondják, hogy Szlovákiában – csakúgy, mint az egész kelet-közép- európai térségben – 2007-ig várhatóak a jelenlegi struktúrájú beruházások. 2009-ben tagjává válunk az eurozónának, ami azt jelenti, hogy az elkövetkező négy évben jelentősen meg kell emelkedniük az átlagbérek, nyugdíjak és szociális juttatások szintjének. Mindez azt eredményezi majd, hogy 2009 után az egyszerűbb munkát igénylő beruházások elmennek majd Szlovákiából, s azokat bonyolultabb, igényesebb technológiákkal kell helyettesítenünk, hogy munkát tudjunk biztosítani az embereknek. Ezért lesz a 2007– 2013 közötti időszak prioritása a gazdaság modernizálása (az ún. lisszaboni folyamat elveinek megvalósítása) és a képzési-átképzési folyamatok támogatása, az emberek tudásszintjének emelése.

– Egy évvel ezelőtt arra a kérdésre: megalapozott-e az aggodalom, hogy a koalíciós partnerek részéről nincs kellő politikai akarat a kisebbségi kultúrák finanszírozásáról és a kisebbségekről szóló törvények elfogadására, ön azt válaszolta: „Komplikált helyzet állt elő, igaz, de nem reménytelen. A koalíciós partnereknek is tudatosítaniuk kell, hogy a kormányprogram fontos részéről van szó.” Most mi a válasza?

– Elvileg ugyanez, gyakorlatilag azonban látnunk kell, hogy erősen széthullóban van a koalíciós tábor. Nyíltan ki kell mondanunk: nem tudjuk, mire számíthatunk. A koalíció fennmaradó prioritásairól a januári koalíciós tanács fog tárgyalni, január végén pontosabban látjuk majd a valós helyzetet.

– A kisebbségi kultúrák támogatásáról szóló törvény talán fölösleges is lenne, ha elfogadnák az átfogó kisebbségi törvényt, amely a kisebbségek számarányának megfelelő összeget szavatolná a kisebbségek támogatására. A törvényi garancia fontos lenne. Vagy arról már lemondhatunk?

– 2005 végére pontosan az ön által vázolt helyzet állt elő. A parlament a kormány javaslatára 100 százalékkal megemelte 2006-ra a kisebbségi kultúrák támogatására szánt összeget, amely így 160 000 000 koronára emelkedett. Ez egy jó hír, különösen akkor, ha figyelembe vesszük, mennyire örültünk annak, amikor a mečiari idők után, 1999-ben az ekkori költségvetési törvény 20 000 000 koronát különített el hasonló célra. A növekedés tehát egyértelmű, ám valóban van egy jelentős hibája. Törvény híján csupán politikai garanciával bír, s ez valóban nem elégséges, ennek komoly kockázatai van nak. Reméljük azonban, hogy a szlovákiai magyar választók a jövő év szeptemberében – ellentétben az idei megyei választásokkal – nem maradnak otthon, mert akkor nagyon nehéz helyzetbe kerülünk, s előfordulhat, hogy megint mások fognak dönteni rólunk, de nélkülünk.

– Értesüléseink szerint ön januárban koalíciós, illetve kormányszinten megnyitja a kisebbségek jogállásáról szóló törvény kérdését. Ebben az újabban sokfelé húzó koalícióban kiktől remél támogatást?

Igen, a tervek szerint a koalíció januárban tárgyalni fog a kormányprogram eleddig nem teljesített részeiről. Az MKP elnökségének erről a kérdéscsomagról határozott véleménye van, melyet írásban is átadtunk partnereinknek. A kérdésre a koalíciós tanács tárgyalása után tudunk érdemi választ adni.

– Az MKP vezetőit mennyire foglalkoztatja a háború után Csehországba deportált magyarok kártérítési követelése?

– Foglalkoztunk és foglalkozunk is vele, de szlovák partnereink számára ez is érzékeny kérdés. A probléma rendezéséhez valószínűleg több idő szükségeltetik, ám a kérdéssel szembe kell nézniük az ország vezetőinek.

– A novemberi választások után a megyei önkormányzatokban huszonöttel lett kevesebb az MKP képviselőinek száma. Ön milyen okokra vezeti vissza ezt a veszteséget?

– A gyengébb választási eredménynek valószínűleg több oka van, ám a leghangsúlyosabb valószínűleg mégiscsak a párt regionális politikájának kritikája. Szembetűnő, hogy ott nem mentek el az emberek szavazni, ahol a megyei politizálásunkban komoly hiányosságok adódtak. Szerintem nagy hiba lenne, ha ezekből az összefüggésekből nem vonnánk le a párton belül komoly következtetéseket. Ez megbosszulná magát a jövő évi választásokon.

– Melyek azok a jelenségek az MKP-ban, amelyek hasonló veszteségekhez vezethetnek a 2006-os parlamenti választásokon is?

– Véleményem szerint a bezárkózás, a nem körültekintő politizálás, a kontraszelekció és a tisztázatlan hátterű érdekek érvényesítése jelenti a legnagyobb problémát. Kérdés, van-e erőnk szembenézni ezekkel a jelenségekkel, s találunk-e megoldást e problémákra.

– A folytonosság lényeges szempont volt a 2002-es választásokon. A reformok kiteljesedését és az ország fejlődési irányát tekintve az lesz most is. Milyen jelét látja, hogy tudatában van-e ennek az egész jelenlegi kormánykoalíció?

– A kormánykoalíció a jelek szerint tudatában van ennek, ám nem világos, hogy a polgárok is így vélekednek-e. A fentiekből talán kitűnik, hogy a jelenlegi kormánykoalíciót magam sem tartom hibátlannak, ám a jelenlegi szlovák politikai térfélen nemigen látok elfoghatóbbat.

– Ön szerint mi számít fontos sikernek és mi kudarcnak szlovákiai magyar közösségünkben és az országban 2005-ben?

– Sikerként könyvelem el, hogy Nyitra megyében tudták létrehozni a legtöbb munkahelyet 2005-ben, hogy folyik a déli gyorsforgalmi út tervezése, hogy a megvalósulás felé halad az Osgyánt és Tornalját elkerülő útszakasz, hogy pénzt tudtunk szerezni a komáromi Duna-híd felújítására, hogy aláírtuk az Ipoly-hidak felújítását célzó egyezményt és az ukránokkal meg tudtunk egyezni a Kis- és Nagyszelmenc közötti határátkelő megnyitását illetően. Jelentős előrehaladást értünk el a schengeni rendszer működtetésére való felkészülést terén is, melynek folyományaként megszűnik a határ Szlovákia és Magyarország között. Száz százalékkal növelni tudtuk a kisebbségi kultúrák támogatására szánt pénzösszeget, sikerült felújítanunk a kassai Thália Színházat és Szklabonyán Mikszáth Kálmán szülőházát. Jelentős támogatásokat kaptak önkormányzataink, iskoláink, kulturális intézményeink. Sikertelenségnek érzem, hogy nem sikerült elfogadtatnunk a kisebbségi kultúrák támogatásáról szóló törvényt, s ugyanebben a kategóriába sorolom a megyei választások ignorálását is a polgárok részéről.

(Szabó Géza interjúja a Szabad Újságban, 2005)

Cikkajánló

Elfelejtett hőseink

Minden egyénnek, minden nép minden egyes nemzedékének újra meg újra meg kell küzdenie a hitéért …