Szlovákia válik demokratikusabbá

(Róbert Kadlečík interjúja a Prácában, 2000) – Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága 1992 novemberében fogadta el a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját mint nemzetközi alapdokumentumot.

A Charta 1998 márciusában emelkedett jogerőre, az ötödik ratifikációs dokumentum letétbe helyezésével. A koalíciós tanács és a kormány több hónapos tárgyalásai után 2000. február 25-én Szlovákia is aláírta a dokumentumot. A Chartát a huszonötödik államként írtuk alá, melyek közül ez idáig tizenegy ország ratifikálta azt. Szlovákiában a Charta alkalmazása kilenc nyelvet érint, amelyek – a kérdéses nyelvek használatának gyakorisága szerint – három csoportba oszlanak,. A Charta a legmagasabb szintet a magyar nyelv számára biztosítja, a második csoportba a ruszin és az ukrán nyelv került. A harmadik csomagot a bolgár, a cseh, a horvát, a német, a lengyel és a roma nyelv alkotja. Azokat a területeket illetően, amelyeken a Chartát alkalmazni kell, a dokumentum azon községeket sorolja fel, ahol a nemzeti kisebbség a lakosságnak legalább a 20 százalékát alkotja. A kormány pozitív döntése, illetve a Charta aláírása után a döntést még a parlamentnek is jóvá kell hagynia, majd a köztársasági elnöknek is alá kell írnia a dokumentumot.

– Szeptember végéig a kormány kilenc miniszterével együtt a testület elé kell terjeszteniük a Charta alkalmazásához szükséges törvényi és anyagi lépések elemzéséről szóló dokumentumot. Hány törvényről és mennyi pénzről van szó?

– Az alkotmány új változatának szellemében ez a feladat is új megvilágításba kerül. Eszerint az emberjogi nemzetközi szerződések előnyt élveznek a szlovák törvényekkel szemben, így törvényeink tartalmát hozzá kell igazítanunk a Chartához. Drámai változások azonban nem várhatók. Néhány esetben bizonyos törvényeket megváltoztatunk a Charta szellemében. Ez a nemzetközi dokumentum ugyanis több kérdést illetően általános megfogalmazásokat tartalmaz, amelyeknek konkrét formát kell adnunk, tehát pontosítanunk kell, hogy az adott elv megvalósítása során kinek milyen jogai és kötelességei vannak. Vonatkozik ez a közigazgatásra, az állami szervekre, az önkormányzatokra, de a közjogi intézményekre is. Ami a további változásokat illeti, feltételezem, hogy azokban a községekben, ahol a kisebbségi közösségek tagjai 20 százalék fölött élnek, megjelennek majd a kétnyelvű nyomtatványok is. Ezt a lépést azonban az egyes nyomtatványfajták folyamatos lecserélésének részeként szeretnénk megtenni, hogy ezzel se terheljük meg külön a költségvetést.

– Milyen kritériumok alapján osztották a kilenc kisebbségi nyelvet három csoportra?

– Szlovákiában ugyan tizenegy kisebbséget ismerünk el, ám a zsidó közösség nem kérte nyelve alkalmazását ebben a folyamatban, a morva kisebbség pedig a cseh nyelvet használja. A Charta aláírásakor Strasbourgban letétbe helyeztük azt a dokumentumot, amelyben minden nyelv számára meghatároztuk a dokumentum pontos alkalmazásának módját. Ezt azért tettük, hogy elébe menjünk az utólagos vitáknak.

– Az alapfeltétel tehát az volt, hányan használják az egyes nyelveket?

– Igen. Ráadásul ezeket a számokat az idei májusi népszámlálás pontosítani fogja. A népszámlálási ívek – először Szlovákia és Csehszlovákia második világháború utáni történelmében – kétnyelvűek lesznek, és nemcsak a nemzetiségre, hanem az anyanyelvre is rákérdeznek.

– Mi lesz a romák esetében? Annak ellenére, hogy a hivatalos statisztikák 80 000 roma polgárról szólnak, tudjuk, hogy valós számuk körülbelül ötször nagyobb. Azért kerültek az utolsó kategóriába, mert nem használják a nyelvüket?

– Igen, ám a roma nyelv esetében létezik egy másik probléma is. Amióta kormánytag vagyok, figyelem azt a vitát, amely arról szól, milyen szinten van kodifikálva a roma nyelv. Én úgy gondolom, a roma nyelv jelenlegi kodifikációs szintje megfelelő. A probléma ott van, hogy a Szlovákia különböző régióiban élő romák különféle tájnyelveket használnak. Ez a roma közösség belső problémája, ám gondot okoz, hogy a hivatalos kommunikációban melyik változatot lehet alkalmazni. Szeretném azonban hangsúlyozni, hogy a kormány ebbe a dilemmába nem fog beleszólni. Mi támogatjuk a szakmai vitákat, szakértőket hívhatunk meg, anyagilag is támogathatjuk bizonyos szemináriumok megrendezését, amelyek összefüggnek a kodifikációval, ám a kérdést egyedül csak a roma értelmiség tudja megoldani.

– Egyetértettek a többi kisebbség képviselői nyelvük fenti besorolásával? Nem akartak magasabb besorolást nyerni?

– A kisebbségi közösségek képviselői nagyon felelősségteljesen és korrekt módon viselkedtek. Már 1999-ben megkapták az első javaslatokat, s egész 2000 decemberéig tárgyaltunk velük a kisebbségi kormánytanácsban. Nagy problémák nem is voltak. Ők is megértették, hogy itt nem presztízskérdésről van szó, hanem a Charta reális alkalmazásáról az ő nyelvük számára. Úgy gondolom, hogy a rögzített megoldás korrekt, amit az is visszaigazol, hogy a róla való szavazáskor mindenki pozitívan szavazott.

– Az állami szervek és a bíróságok esetében a Charta lehetővé teszi a kisebbséghez tartozó polgároknak saját nyelvük használatát, és a rendeletek, fontosabb törvények és információk is megjelennek majd a kisebbségek nyelvén. Nem tart attól, hogy az úgyis túlburjánzott állami hivatalnokszférát még inkább felduzzasztják a tolmácsok és a fordítók?

– Nem. A közigazgatás reformja, amelyet most valósítunk meg, azt is jelenti, hogy kevesebb hivatalnokunk lesz. Azt sem hiszem, hogy bárki megengedhetné magának azt a luxust, hogy bárkit csak tolmácsolás vagy fordítás céljából foglalkoztasson. Nem tudok olyan hivatalt elképzelni, amely egy olyan községben működik, ahol a kisebbséghez tartozók aránya nagyobb, mint 20 százalék, s abban a hivatalban ne dolgozna néhány olyan polgár, aki az adott kisebbséghez tartozik, tehát bírja a nyelvet. Mi az ilyen szerves megoldásokat részesítenénk előnyben, ám szükség esetén nyelvtanfolyamok megszervezésére is készek vagyunk.

– Miből tudja meg tehát az átlagpolgár, hogy Szlovákia elfogadta ezt a Chartát?

– Úgy gondolom, hogy a szlovák nemzetiségű állampolgár nem is kell, hogy a napi gyakorlatban érezze, hiszen ő továbbra is úgy használja majd az anyanyelvét, mint eddig. A kisebbséghez tartozó állampolgár viszont bővebb nyelvhasználati lehetőséget kap, s több információ is megjelenik majd számára anyanyelvén.

– A Charta elfogadásának kötelezettségét tartalmazza a kormányprogram is, ám ezt a feladatot mindenki többé-kevésbé az MKP-val hozza összefüggésbe. Azt is látjuk, hogy a politikai akarat is különbözőképpen nyilvánul meg e kérdés kapcsán. Hol van, hol nincs, s egy ilyen széles koalícióban néha csak hosszas tárgyalások és kompromisszumok után található valamilyen megoldás. Rendelkezik az MKP most, az alkotmány elfogadása után bármilyen ütőkártyával vagy biztosítékkal azt illetően, hogy a koalíciós partnerek megszavazzák ezt a javaslatot?

– Remélem, hogy megszavazzák. A koalícióban ugyanis nem lehet kettős mércét alkalmazni a kormányprogram megvalósítása során. Ha 1998-ban megszavazták a kormányprogramot, melyben ott szerepel a Charta is –megjegyzem: nem az MKP, hanem az egész kormány kötelezettségvállalásaként –, akkor az a korrekt, ha most is megszavazzák. A Charta elfogadásával ugyanis Szlovákia válik demokratikusabbá, s ezt az összefüggést a külföld is pontozni fogja. És még egy összefüggést jó lenne tudatosítani. Szlovákia az elmúlt rendszertől egy olyan állapotot örökölt, miszerint számos fontos területre nem volt törvényi szabályozás. Ilyen volt a kisebbségi szféra is. Mi nem törekszünk egyébre, mint arra, hogy a valóságot, melyben élünk, korrekt módon törvényekkel szabályozzuk. A kisebbségek számára a törvény bizonyos garanciát jelent a kormányváltások okozta turbulenciák esetére is. Ez idáig a kisebbségi kérdés kezelését a kézi irányítás jellemezte, tehát az volt a döntő, hogy adott esetekben milyen nézetet képviselt az adott kormány, illetve milyet képviseltek az illetékes miniszterek. Ez döntötte el a kisebbségi intézmények támogatását is, miközben nemegyszer lehettünk tanúi restriktív hozzáállásoknak is. Szlovákiában még meg kell alkotni a kisebbségi törvényt, amely átfogó módon rendezné a kisebbségek jogállását, úgy, hogy az erős garanciát jelentsen az esetleges kormányváltások utáni időszakokra is.

(Róbert Kadlečík interjúja a Prácában, 2000)

Cikkajánló

Az európai kisebbségvédelemről Brüsszelben

“Hogyan tovább a kisebbségpolitikában?” címmel szervezett konferenciát május 16-án Csáky Pál, a Magyar Közösség Pártjának …