Csáky Pál Csáky Pál honlapja
(E. Kincelová interjúja az Euroreportban [rövidített változat]) – Ezekben a napokban sokat hallani a régiófejlesztés problémájáról. Az érdekel, mit tett a Régiófejlesztési Nemzeti Ügynökség működésének beindításáért, illetve finanszírozásának megteremtéséért.
Nem titok, hogy a volt kormányt számos kritika érte az Európai Bizottság részéről amiatt, hogy egy ilyen ügynökség még nem létezik – ez EU-tagságunk egyik feltétele. Mi az igazság?
– Nagyon nyílt leszek. Való igaz, hogy ez az ügynökség még nem létezik, s ez gondot okoz. Az is igaz, hogy az EU ezért kritikát fogalmazott meg irányunkban, én azonban azt is szeretném hangsúlyozni, hogy mi nem csupán azért csinálunk meg bizonyos dolgokat, hogy azok az EU-nak tetsszenek. Valóban késünk, ám az is igaz, hogy a kormányban különböző nézetek fogalmazódtak meg eme kérdés kapcsán. Én kétszer nyitottam meg ezt a kérdést a kormány ülésein, s úgy tűnik, az ottani viták alapján a többségnek az a nézete, hogy az építésügyi minisztériumot kellene átformálnunk régiófejlesztési minisztériummá, nincs szükség újabb központi állami szerv létrehozatalára. Emlékeztetnék rá, hogy az építésügyi minisztériumot Mečiar kormánya hozta létre Ján L’upták számára. Mára csupán építésügyben gondolkodni azonban nem elégséges. Harna István kollégámmal így egy szép feladatot kaptunk: létrehozni egy nagyon fontos központi minisztériumot, amely a régiófejlesztés szükséges feladatait végezné és koordinálná.
– Azt illetően, hogyan kellene beruházni a régiókba, kétféle nézet létezik. Az egyik: a fejlettebbek irányába koncentrálni a beruházást, amelyek azután majd „húznák felfelé” az elmaradottabb régiókat. A másik: a lemaradt régiókra fektetni a fő hangsúlyt. Ön a második lehetőséget támogatja. Miért?
– Ez nemcsak a szlovákiai szakértők a véleménye, ez egy elismert modell, amelyet a világ számos részén alkalmaznak. Ezért jöttek létre az EU fejlesztési alapjai is, nehogy az EU-t szétfeszítsék a fejlett és a lemaradt régiók közötti fe szültségek, nagy károkat okozva ezzel. Az eddigi európai tapasztalatok alapján egyébként a szakértők többsége azt a nézetet vallja, hogy az első modell, tehát a fejlettebb régiókba való befektetések növelése olyan társadalmakban működik, ahol a regionális különbségek nem túlságosan nagyok, ahol az ilyen folyamat eredményeként a leszakadó régiók nincsenek kitéve a csőd veszélyének.
A most készülő stratégiánk, amelyet EU-tagállamok szakértőinek bevonásával készítünk, pontos képet ad majd arról, hogy miben gondolkodunk.
– A fenti témával némiképp összefügg, bár önálló jelentőségű a romakérdés megoldása. Ez ügyben, ha jól tudom, már elkészült a kormány stratégiája, amelyet szintén ön jegyez.
– Nagyon konkrét, negyvenhét oldalas anyagról van szó, amely öt részből áll. A közigazgatás, az oktatásügy, a rendészet (rendőrség és igazságügy), a kultúra és a közösségnevelés (értelmiség- és középréteg, vállalkozói szféra erősítése) témakörében fogalmaz meg konkrét tennivalókat. A kormány mellett létrehozza a roma kormánybiztosi hivatalt is, amely az egyes tevékenységek koordinálására lesz hivatott. A kormány félévenként fogja ellenőrizni a célkitűzések teljesítését.
– Önt a parlamentben le is akarták váltani a romák migrációjáért.
– Az egy mondvacsinált ok volt, a kormánykoalíciót akarta egymásnak ugrasztani az ellenzék. Fontos, hogy nem jártak sikerrel. A kormány nem támogatja a romák külföldre vándorlását, ám mozgásszabadságukban nem tudjuk és nem is akarjuk őket korlátozni.
– Vannak, akik azt állítják, hogy a romák kivándorlása Európa különböző országaiba vagy a tengerentúlra szervezett folyamat. Nemcsak Szlovákiából, más országokból is. A mondás azt tartja, hogy nem zörög a haraszt… – van ennek a gyanúsításnak alapja?
– Rendelkezésünkre állnak bizonyos dokumentumok, ezek némelyike nagyon konkrét anyag. Nem olyan jellegűek azonban, hogy azok alapján bírósági folyamat kezdődjön.
– A magyar–szlovák kérdés gyakran rezonál a lakosság bizonyos rétegeinél. Egyszer erőteljesebben jelenik meg, máskor mintha visszaszorulna. Nekem úgy tűnik, most mintha ismét visszaszorulóban volna. Lehet azonban, hogy ez csak optikai csalódás. Meg akarom kérdezni, hogy most, amikor komolyan elkezdik az alkotmány módosításáról szóló tárgyalásokat, s terítékre kerülhet az alkotmány bevezetőjének szövege is, konkrétan a „Mi, a szlovák nemzet…” szöveg megváltoztatása „Mi, Szlovákia polgárai”-ra, nem jönnek-e újból elő az érzelmek, s nem fog-e a probléma újból eszkalálódni. E kérdés vonatkozásában különböző nézetek vannak; az extrémektől egészen a visszafogottakig sok minden megtalálható köztük. Nem fél a várható kiabálásoktól?
– Ezt nem lehet kizárni. Nem örülnék neki, ha így történne. Szeretném viszont hangsúlyozni, hogy egyetlen kérdést illetően – sem a romakérdést, sem a szociális ügyeket, sem a gazdasági kérdéseket, sem a szlovák–magyar vagy szlovák–cseh viszonyrendszert illetően sem lesz soha végleges megoldás. A társadalom fejlődik és újabb problémákat, újabb kérdéseket generál, amelyekre minden nemzedéknek meg kell adnia a maga válaszát. Örülök annak, hogy az én nemzedékem most hozzájárulhat a szlovák–magyar viszony rendezéséhez. Remélem, hogy intelligens és pozitív módon, hiszen a valóságban is építjük a hidat Párkány és Esztergom között. Viszont ha valódi, tartósabb megoldásokat akarunk, azoknak valóban őszintéknek kell lenniük, s valóban belülről kell jönniük. Meg vagyok róla győződve, hogy Európa kis nemzeteinek nincs esélyük, ha egymással szembemennek. Csak közösen tudunk bármit is elérni. Viszont, ha őszintén gondoljuk a viszonyrendszer javítását, akkor nem tolerálhatunk olyan jogi megoldásokat, sőt szóbeli megfogalmazásokat sem az alkotmányban, a törvényekben vagy másutt, amelyek hátrányosak a másik félre nézve. Tehát, ha a Magyar Koalíció Pártja olyan megoldást szeretne ebben a kérdésben is, amely kompatibilisabb a civilizált világban használt megoldásokkal, azt nemcsak a saját érdekében akarja. Szlovákia minden szlovák nemzetiségű polgára számára is megtiszteltetés lehet, ha olyan civilizált társadalomban él, amelyben a különböző etnikumok együtt élésének feltételei magasabb szinten vannak szavatolva. Például az alkotmányban. Nem hiszem tehát, hogy a „Mi, Szlovákia polgárai…” megfogalmazás kevésbé lenne elfogadható bárki számára, hiszen Szlovákia többnemzetiségű ország. A Szlovák Köztársaság lakosságának több mint 16 százaléka nem szlovák nemzetiségű. Ha tehát valóban toleráns társadalmat akarunk építeni, ezt a vonatkozást is figyelembe kell vennünk.
– A Magyar Koalíció Pártja tehát javasolni fogja az alkotmány preambulumának megváltoztatását?
– A kérdés már megnyílt, és az asztalon van. Szeretném méltányolni, hogy a dialógus egyelőre civilizált körülmények között zajlik, nem negativista, ideges módon. Nagyon remélem, hogy találunk megoldást. Ugyanakkor – fiatal államról és fiatal alkotmányról van szó – értem, hogy sokan érzékenyen reagálnak erre a kérdésre. Éppen ezért úgy gondolom, hogy a bevezetőről szóló dialógusnak akár jótékony hatása is lehet. Ugyanis, a legfontosabb kihívásnak most azt tartom, hogy megalkossuk társadalmunk vízióját a 21. szá zadra, illetve a harmadik évezredre nézve, ami mind a parlament, mind a politikai pártok, mind az egész társadalom számára komoly feladatot jelent. Megfogalmazni, milyen társadalomban akarunk élni, az együttélés milyen formáit választjuk, milyennek szeretnénk szociális, gazdasági és egyéb viszonyainkat. Ez a legfőbb kérdés. Minden, amiről eddig beszéltünk, ennek a része. Hogyan akarjuk megoldani a régiófejlesztést, decentralizálni a hatalmat, hogyan akarjuk megvalósítani az adóreformot, milyen szociális modellt fogunk követni, hogyan alakítjuk ki a régiók struktúráját, az interetnikus együttélés szabályait? Kormányzásunk szép és nagy kihívásai ezek – s remélem, nem bukunk el a feladatok nagysága előtt.
(E. Kincelová interjúja az Euroreportban [rövidített változat], 1999)
