Kényszerek és kihívások

BUDAPEST, Élet és Irodalom, nagyinterjú Csáky Pál íróval,
a Szlovák Köztársaság egykori miniszterelnök-helyettesével beszélget Szále László

A mai közéletben fájdalmasan ritkák az „érdek nélküli” megszólalások, amelyek mögött nincsenek hatalompolitikai, pártpolitikai megfontolások. Ezért olyan embereket szeretnék megszólítani és megszólaltatni, akik a közelmúltban jelentős szerepet játszottak a politikai, a tudományos vagy művészeti életben, de már nincsenek funkcióban, és nem is akarnak oda visszakerülni – bár civil aktivitásuk megmaradt, és érdeklődésük is a közjó iránt. Sorsukban a jelenben élő történelmet keresem, s a rendszerváltás utáni korszak máig ható dilemmáit, konfliktusait, tanulságait. Csoórival szólva: a múlt nem mögöttünk van, hanem bennünk. (Sz. L.)

• Ön sikeres pályát futott be az irodalomban, a politikában, és mint kutatóvegyész a tudományban is. Melyikre készült igazán gyermek- és ifjúkorában?
• Egyikre sem. Az élethelyzetek hozták, hogy így alakult a pályám. A kényszerek és a kihívások. Sok mindent meghatározott a kisebbségi sors, amibe beleszülettem 1956-ban. Valamiféle navigációs problémák miatt a gólya Balassagyarmattól három kilométerre, de az Ipoly túlsó oldalán tett le egy Kóvár nevű kis faluban; a házunktól pár száz méterre folyt az Ipoly. A falu színmagyar volt, én 3-4 éves koromban hallottam először szlovák beszédet a közeli kisvárosban. A szüleim paraszt- és munkásemberek voltak, ami azt jelenti, hogy apám bognár-asztalos mesterséget tanult a második háború előtt, de volt földünk is. Zűrös idők jártak, ajánlatos volt több lábon állni. Apámnak különösen kijutott a megpróbáltatásokból. Előbb tüzérként szolgált a csehszlovák hadseregben Prága mellett, aztán 1938-ban, amikor Felvidéket visszacsatolták, behívták Losoncra az 1. magyar hadseregbe. Kétszer megjárta a keleti frontot, 1945 februárjában Budán esett fogságba. Abban az egységben szolgált, amelyet a Budai Várban körbe zártak az oroszok. Úgy maradt életben, hogy lekéste a híres kitörési kísérletet.
• Lekéste?
• Az történt, hogy a parancsnoka elkallódott valahol, így apám százada nem állt készen a kitörés idején, s ezért a dühös német parancsnok a csapatok végére vezényelte őket. Az orosz fogolytáborból – ahol fakitermeléssel és éhezéssel foglalkoztak – 1948 végén szabadult. Erős, magas ember volt, 100 kilósan vonult be, s 49 kilóval jött haza. Ha azt hiszi, véget értek a megpróbáltatásai, téved. Alig három hétig volt otthon a faluban, amikor – mint magyart – kitelepítették a Szudéta-vidékre a testvérével együtt. Ott lehúzott még négy év két hónapot – ezért vagyunk mi a húgommal kései gyerekek.
• Az édesapja sorsa a „kései gyerekség” mellett hogyan befolyásolta az önét?
• Apám rendszerellenesnek számított, mert nem akart belépni a téeszbe, inkább átképezte magát villanyszerelőnek. Távoli magasfeszültségű vezetékek építésén dolgozott, csak hétvégeken jött haza. Később pedig, ha itthon iszogattak a barátaival, ő hangosan is kimondogatta a véleményét a világról. Azt hitte, megbízható, szűk körben beszél, de a megfelelő szolgálatos fülek is meghallották, és besúgták. Ez pedig belekerült a káderlapomba. 1975-ben érettségiztem. Előtte behívatott az igazgató, és azt mondta: fiam, te vad csikó vagy, tudom, de azt is, hogy neked egyetemre kell menned. Csakhogy a káderlapodat látva meg kell mondanom, téged rebellis apád és templomba járó anyád miatt itt sehova se vesznek fel. Egy esélyed van: jelentkezz csehországi egyetemre, hátha ott nem veszik ezt olyan komolyan.
• Csehország és Szlovákia csak 1992-ben vált szét, előtte is voltak ilyen különbségek?
• Kevesen tudják, hogy 1968-ban föderalizálták az országot. A szlovák elégedetlenség hatására Csehország formálisan külön vált; az oktatásügy is a két tagország belső ügye lett, külön minisztériumokkal. Így kerültem a pardubicei egyetemre vegyész szakra, s lettem kutatómérnök. Akkor száműzetésnek éreztem, most meg úgy, hogy a jó sorsom keze vezérelt. Megtanultam még egy nyelvet, és cseh barátokat szereztem, akik sok új dologra hívták fel a figyelmemet. Ők adták a kezembe például Szolzsenyicin könyvét, a Gulag-szigetcsoportot. Kapcsolatba kerültem másként gondolkodókkal, aztán Václav Havelék csoportjával is.
• A kényszer ezek szerint legfeljebb Csehországra vonatkozott, a vegyészetre nem. Miért azt választotta?
• Humán érdeklődésű voltam, de azt gondoltam, ha humán szakot választok, legfeljebb tanár vagy tanító lehetek, esetleg valamilyen kulturális intézményben dolgozhatok, de akkor a párttagkönyv feltétel; meg az is, hogy befogom a számat. Vagy betörik a fejem. Ott voltak előttem az 1968 utáni friss példák. Egyik legkedvesebb tanáromat meghurcolták, elbocsátották. A Harmatos reggelek álmai című könyvem egy magyar-történelem szakos tanárról és iskolaigazgatóról szól, akit, noha szakmájának kiválósága volt, száműztek a pályáról. Négy gyerekkel sokáig állás nélkül kínlódott, végül „protekcióval” került egy benzinkútra, ahol 19 évig dolgozott. Másfelől: mindig vonzott a csillagászat, az asztrofizika, asztrokémia, s épp akkoriban olvastam Szent-Györgyi Albert az Élet jellege című esszékötetét. Nagyon tetszett, ahogy a saját tudományát a nagy egészben, az élet teljességében szemléli. Itt összeér a tudomány és a művészet. Ezért döntöttem végül a kémia mellett. Gimnazista koromban irodalmi önképző körbe jártam, és már írogattam is. A kört vezető tanárom, amikor megtudta, hogy vegyészetre jelentkeztem, azt mondta: fiam, ezt ugyan nem gondoltam volna, de ne félj, nem te leszel az első vegyész, akiből író lesz.
• Előbb viszont kutatómérnök lett, később hivatásos politikus. Hogyan?
• Nem előre megfontolt szándékkal. Egyetem után marasztaltak, de lévai születésű feleségemmel úgy döntöttünk, hogy hazamegyünk Lévára, a lányaink járjanak magyar óvodába, iskolába. Léván az akkori értelmiség kettős életét éltem, hamar főtechnológus lettem a négy-ötezer embert foglalkoztató vegyi gyárban. Kutatómunkám miatt meg kellett tanulnom németül, angolul, s kicsit franciául is. Volt egy jó munkahelyem, érdekelt, amit csináltam, de nem elégített ki teljesen. A 80-as években már rendszeresen írtam, nevem is volt, Magyarországon is, pályázatokat nyertem a novelláimmal. „Másodállásban” pedig kultúraszervezéssel foglalkoztam, s játszottam a CSEMADOK színjátszó csoportjában is.
• Miket játszott?
• Például Sebők Zoltán agysebészt Sarkadi Imre drámájában, az „Elveszett paradicsom”-ban; Örkény „Tóték”-jában Tótot, Sütő „Egy lócsiszár virágvasárnapjá”-ban Kohlhaas Mihályt. Érdekelt a színház, megtanultam sok mindent, azóta már három drámakötetet adtam ki. De akkor már magához rántott a politika. Mintha valami láthatatlan kéz irányította volna a sorsomat. Így jutunk el 1989-ig. Nálunk az átalakulás jóval keményebb volt, mint Magyarországon. Sosem felejtem el december 4-ét. Csodaként éltem meg. Százezer ember kiabálta Prágában a Felvonulási téren – mert a Vencel téren már nem fértek el – hogy elvtársak, vége. Aztán ugyanez lezajlott több száz téren szerte az országban, nálunk is Léván. Tíz nap alatt bukott meg, tört össze a rendszer. Én meg ott találtam magam a dolgok sűrűjében.
• Hol volt a dolgok sűrűje?
• Mindenütt. Otthon, Léván részt vettem az általános sztrájk megszervezésében, aztán rövid beszédet mondtam az iskolában, ami meglepetésemre a széles körben utált „ejtőernyős” iskolaigazgató leváltásához vezetett. Jó érzés volt megtapasztalni, hogy odafigyelnek a szavamra. A november 17-i nagy prágai diáktüntetéssel indult el a megállíthatatlan folyamat. Mi, több társammal, másnap 18-án Vágsellyén megalapítottuk Csehszlovákia első antikommunista szervezetét, a Független Magyar Kezdeményezést. Aztán ez kapcsolódott az MDF-hez, meg az Szabaddemokratákhoz, később a Fideszhez is. Az ország első demokratikus politikai szervezete tehát magyar volt. Havelék mozgalmát a belügyi iratok szerint egy nappal később jegyezték be. Hamarosan még egy magyar pártnak alapító tagja lettem. A Duray Miklós szervezte Együttélésnek – ahol a legtöbb magyar értelmiségi tömörült – azért nem, mert azt mondtam Miklósnak, hogy három pártban lenni azért már sok lenne. Aztán áprilisban – amikor a pártoknak le kellett adni a jelölési listát – elmentem Münchenbe egy hetes szakmai konferenciára. Arra jöttem haza, hogy négy párt listáján is ott van a nevem. A választási törvény szerint persze egy ember csak egy listán szerepelhet.
• Amikor képviselőnek választották, hivatásos politikus lett.
• Lélekben nem. Sokakkal együtt – azt gondoltam –, hogy lesz egy rövidebb átmeneti időszak, amig kikristályosodik a helyzet. S bármilyen kormány alakul, úgyis megbukik két év alatt. Intermezzónak tekintettem tehát az életemben ezt a két évet: mezei képviselőként teszem a dolgom, aztán visszamegyek a régi munkahelyemre. Nem így történt. Az első év azzal telt, hogy képviselőként tanulmányoztuk a régi, fejlett demokráciákat. Képviselői küldöttség ment Amerikába, s a kongresszus vendégeiként ismerkedtünk az ottani viszonyokkal. Meghívtak bennünket Német- és Franciaországba is. Engem mindenhova beválogattak, mert kevesen voltak, akik tudtak nyelveket. Így indult a publicisztikai munkásságom. Úgy éreztem, le kell írnom az embereknek, amit külföldön tapasztaltam. Ám amilyen szép, tiszta időszak volt 1989 vége, annál zavarosabbak lettek a következő évek. Kezdett inogni egész Csehszlovákia. Készült a nacionalisták nyelvtörvénye, s előfordult, hogy szélsőséges tüntetők ránk törték a parlamentben a kaput.
• 1992-ben letelt a két év, mégis maradt. Miért?
• Közöltem a barátaimmal, hogy ennyi volt, visszamegyek civilnek. Fenét mész, mondták, te vagy benne mindenben, te jársz ki Nyugatra, leginkább téged keresnek a külföldi tudósítók, rádiók, televíziók. S valóban azt keresték, aki tudott velük kommunikálni – így afféle szóvivővé váltam. 1991-ben frakcióvezető is lettem, nem lehetett kiszállni. A Szovjetunió, Jugoszlávia széthullását véres események kisérték, mindenkit az érdekelt, vajon széthull-e Csehszlovákia vagy sem. S folyik-e majd vér? Közben megindultak az alkotmányozási folyamatok. Engem három alkotmányelőkészítő bizottságba is beválasztottak. Dubček csoportja a csehszlovák alkotmány tervezetén dolgozott, Havelé a szuverén Csehország és a szuverén Szlovákia közös föderatív alkotmányát készítette elő. S alakult egy harmadik munkacsoport is a szlovák alkotmány kidolgozására. A ’92-es választások után a szlovák parlament összeült, s mindjárt készítettünk egy függetlenségi nyilatkozatot. A mi véleményünket én mondtam el. Aztán szeptemberben beiktatták a szlovák alkotmányt, ott is én voltam a vezérszónok. 1993. január 1-én létrejött Szlovákia. Volt itt is rabló privatizáció, itt is az volt az ideológia, hogy létre kell hozni a szlovák gazdasági elitet, hogy csak a „mi multijaink” legyenek, akik majd megalapozzák az ország felvirágzását. De egyelőre csak a saját vagyonuk gyarapodott és a zűrzavar virágzott. Akkoriban ellenzéki frakcióvezetőként sokat nyilatkoztam – egy bécsi konferencián pl. azt mondtam, hogy Szlovákia fekete lyuk – amiért kemény figyelmeztetéseket kaptam: nem vezet jóra, ha ennyit beszélsz ellenünk. Az én egykori laboros kollégám – később az pardubicei egyetem háromszoros rektora –, amikor a szlovák nacionalisták kígyót-békát kiabáltak rám, fölhívott telefonon, és azt mondta: nem gondolod, hogy politikai menedékjogra lenne szükséged? Van itt az egyetemen egy jó docensi állás, gyere nyugodtan.
• Mégis maradt. A folytatás kényszer volt, vagy kihívás?
• Inkább kihívás. Akkor már sokan voltak, akik szerint elég volt Mečiarból, de még volt jócskán támogatója is. Az 1998-as választásokon ezért nagy volt a felbuzdulás. A részvételi arány majdnem elérte a 75 százalékot. A demokratikusan gondolkodó politikusok látták, hogy Mečiar leváltása a magyarok nélkül nem fog menni. Én akkor hetente publikáltam a lapokban demokráciáról, magyar-szlovák viszonyról. Egyre jobban megismertek, s lassan kialakult az együttműködés a szlovák demokratikus erők és a magyar pártok között. Így tudtunk 1998-ban kormányt alakítani Mečiarral szemben, s így kerültem be az első Dzurinda kormányba mint miniszterelnök-helyettes. Kemény időszak volt gazdaságilag is, politikailag is: a Mečiar-hagyaték felszámolása, a súlyos gazdasági problémák kezelése. A második időszak – 2002 és 2006 között – már nem a védekezésről, a kármentésről, inkább az építkezésről szólt. Nagy jogalkotási munka folyt, s mint helyettesnek 50-60 szlovák törvényen több száz parlamenti beadványon szerepel az én aláírásom a miniszterelnök nevében. Független elemzők szerint ez a nyolc év volt Szlovákia legjobb időszaka. A második ciklusban az én feladatom lett az EU csatlakozás előkészítési munkáinak vezetése is. Majd belerokkantam. Szlovákia tönkretett gazdasággal, demoralizált társadalommal nem volt fölkészülve a csatlakozásra. Ezt ki is mondtam, nyilvánosan. Egyébként ez volt az általános európai vélemény is. A Smer, a legnormálisabb szlovák napilap, ahol én is publikáltam, megírta: mi a Dzurinda kormánynak drukkolunk, de nagy hiba, hogy egy magyarnak adják oda ezt a feladatot. De sikerült. Itt jött ki a kutatómérnöki énem: ha valamit akarsz, előbb tudnod kell mindent, amit erről a világ tud, hogy eggyel tovább léphess. Tanultam és vezényeltem. Gondoljon bele: 3,5 évig minden hétfőn 8-10-ig a fél kormány államtitkárai, főosztályvezetői kb. 60 ember ott ült a miniszterelnöki hivatalban, ahol félkatonai módszerekkel folyt a munka. Akkor szidtak, mondtak rám mindent, de most 25 év után elismerik: megérte. 2006-ban már negyedikek voltunk a törvényharmonizálási folyamatban.
• A kormányzó hatalmat viszont elvesztették.
• Jött az első Fico kormány, s az egységes magyar párton belül is egyre nagyobb lett az elégedetlenség a vezetéssel szemben. 2007-ben leváltották Bugár Bélát, én lettem az egységes magyar párt elnöke. 2009-ben a hátunkban megalakult a Most-Híd vegyes párt, amely konkurensként jelent meg a 2010-es választásokon. Nem a vegyes párt volt a probléma, hanem a gazdasági összefonódások. Az hogy a benne lévők egyszerre voltak politikusok és vállalkozók. És keverték a kettőt. Akkor ők bejutottak a parlementbe – a kormányba is – az MKP pedig nem. Én lemondtam. A párt három választáson is csak 4-4,5 %-ot tudott hozni, azaz nem érte el a bejutási küszöböt. A 2014-es EU parlamenti választások előtt újra ringben szálltam, sikerült is 6,72 százalékot elérni a választáson, így lettem EU-képviselő. Tíz nap múlva pedig megválasztottak bizottsági alelnöknek, ami azt jelentette, hogy megismerhettem az európai politika működését belülről is. Jó iskola volt.
• EU-ban mekkora volt egy szlovákiai kisebbségi magyar mozgástere?
• A politika nem arról szól, hogy egy ember mit tud elérni, hanem hogyan tud megfertőzni, bevonni másokat jó ügyek érdekében. Ehhez persze bent kell lennie egy hatóképes frakcióban – én a néppártiban voltam. Hamar elfogadtak, többek közt azért, mert a franciával franciául, a némettel németül tudtam tárgyalni, s ez komoly mozgásteret adott. A legzűrösebb ügyeket adták nekem, mint pl. a spanyol-katalán konfliktus, de vezettem küldöttséget – többek közt – Japánba, Tajvanra is. Büszke vagyok rá, hogy az EU két levelet is küldött a szlovák parlamentnek, hogy ítélje el a kollektív bűnösség elvét, és a Beneš dekrétumokat egyértelműen vegye ki a szlovák jogrendből. Aztán öt év múlva is én vezettem a párt listáját, de 358 szavazat hiányzott az 5 százalékhoz (4,96%). Egyébként 34 százalékkal többet kaptunk, mint 2014-ben, ám a megemelkedett választási részvétel miatt ez sem volt elég a bejutáshoz. Azóta nincs a szlovákiai magyaroknak európai képviselete. 2019-ben még megcsináltam egy könyvet az európai képviselőként szerzett tapasztalataimról, aztán végképp befejeztem aktív politikai pályafutásomat.
• Sajnálta?
• Sajnáltam, de nem nagyon. Ha megnézi nyilatkozataimat az elmúlt harminc évről, azt olvashatja ki belőle: nem vagyok büszke rá, hogy politikus lettem. De nem is bánom: valakinek csinálnia kellett. Sok funkciómban mindig egy cél vezetett: megmutatni, hogy a kommunistáknál lehet jobban és becsületesebben csinálni. Az eredményeket látva azonban van kiábrándultság is bennem.
• Hogyan telnek a politika nélküli, civil évek?
• 30-40 politikában eltöltött év után, nem mondom, hogy nincsenek elvonási tünetek. Viszont én az írásból jöttem a politikába, aztán visszamentem oda, ahonnan jöttem. S alig két-három hónap múlva valósággal fölrobbant az agyam: pár év alatt nyolc könyvet adtam ki, megírtam mindent, ami bennem fölgyülemlett. Kettő kifejezetten ezt a politikai időszakot írja le. Egyik beszélgetőkönyv, a címe: Büszkeség és harag – büszkeség, hisz végül is ez életem nagy sztorija, s jó érzés, hogy az ember tud hatni, hogy megcsináltuk, s valamivel jobb lett a világ; harag pedig a sok torzulás miatt, a hamis játékosok, a sok jellemtelenség, hazugság és tisztátalanság miatt. A szabadság ugyanis ezek szabadságát is jelenti – ha nincs a törvényeknek kellő visszatartó ereje. Ebből a szempontból kifejezetten jó, hogy kimaradtam belőle. Ráadásul a mandátumom lejárta után nem sokkal jött a Covid, két évig lényegében be voltunk zárva. Én pedig ültem otthon, írtam, és feldolgoztam a 35 év alatt a különféle funkcióim során összegyűlt iratanyagot. Volt vagy 450 kiló. Ebből lett egy 500 oldalas dokumentumkötet A penge élén – Árulkodó dokumentumok címmel.
• És a szépirodalmi termés? Nemrég olvastam, hogy a Talamon-díjat nyert szépprózai tevékenységéért, s megkapta a 2024. év legjobb szlovákiai magyar írója elismerést is.
• Nem szeretek ilyenekkel előhozakodni. Viszont tavaly nyár elején egyszerre három könyv írásába is belefogtam. Ebből kettő elbeszéléskötet, az egyik megjelent még karácsony előtt, a másik most jön áprilisban. Persze nem hagy békén a politika meg a közélet sem, konferenciákra azóta is járok, rendszeresen hívnak előadásokra, a Facebook-on hetente publikálok politikai anyagokat, s van egy elektronikus könyvtáram, ahol, minden – könyvek, írások – rajta van; legtöbb magyarul, de van szlovákul, angolul is.
• Összegzés?
• Arra büszke vagyok, hogy ez a világ minden baja ellenére jobb, mint ami volt. Bár sok dolog van ma is, ami nekem nem tetszik Szlovákiában, Magyarországon, Európában s a világban. Ezeket rendre meg is írom. Legutóbb Eltűnik egy világ című publicisztikai kötetemben. Tiszta a lelkiismeretem. Ha mégis furdal, annak egyetlen oka van: a családi élettől elvett idő. De most már – unokáim körében – szép lassan azt is bepótolom.

Forrás: https://www.es.hu/cikk/2025-01-31/szale-laszlo/kenyszerek-es-kihivasok.html?