Ajjaj! Hektikus hét áll mögöttünk. Vannak, akik a remény hetének gondolták: most, visszatekintve rá, inkább a kételyek és tanulságok hetének tűnik. Több dolog rosszul indult el ezen a héten, s ha ezzel nem nézünk szembe, könnyen becsapódhatunk. Az igazat megvallva nincs nagy kedvem eme szösszenet megírásához. Arra gondolok, hogy ez …
Bővebben »Kóbor János és a többiek
(Megjelent Kóbor János születésének 80. évfordulóján. Előszó Oriskó Norbert Az Alomcsapat útján c. kötetében) Ezt a történetet is végig kell mondani egyszer. Két olyan generációról szól, akik a huszadik század negyvenes-ötvenes-hatvanas éveiben születtek, s akik számára akkor úgy tűnt, szomorú, szürke létet mért ki a sors. Tanúként mondom ezt, hiszen …
Bővebben »Üzenetet – magunkról?
Ezekben a napokban a kulturális rovatokat felrobbantotta a hír, hogy szlovákiai magyar színészek taroltak az idei filmfesztiválokon, a zsürik a legkomolyabb díjakkal jutalmazták alakításaikat. Azt hiszem, ez tényleg olyan momentum, amely mellett meg kell állni, s a gratuláción túl esetleg el is gondolkodni arról, képesek vagyunk-e összerakni magunkat és szintet …
Bővebben »Három viharos évtized
Harminc évvel ezelőtt hullott szét Csehszlovákia és jött létre a modern Szlovák Köztársaság. Az elmúlt hetekben több szerkesztőség is megkeresett, értékelném ki röviden ezt a három évtizedet. Nem egyszerű feladat ez, mert különböző látószögekből eltérő képek rajzolódnak ki. Ha nagyvonalúak vagyunk és engedünk Madách szavainak, a történet „szép a magasból, …
Bővebben »A svájci Jura kanton példája
Érdekes könyv jelent meg a közelmúltban a Bethlen Gábor Alap támogatásával A svájci Jura kanton autonómiája, harca önrendelkezéséért címmel. A kötet szerkesztői, Bácsfainé Dr. Hévízi Józsa és a Svájcban élő B. Szabó Péter egy svájci küzdelmet állítanak példaként elénk. 1815-ben, a napóleoni háborúkat lezárni igyekvő bécsi kongresszuson jelentős mértékben átrajzolták …
Bővebben »Európa színei
A jelenségnek többféle olvasata van. A nyugati civilizáció egyik élenjáró társadalma, Nagy-Britannia, ahol a mi holnapunk már a megvalósult má-t jelenti, érdekes történéseket állít elénk. Társadalmuk a kiterjedt volt gyarmatbirodalmukban való szorgos jövés-menésnek köszönhetően nagyon nyitott – fizikailag is, mentálisan is. Ennek a nyitottságnak vannak előnyei és léteznek egyértelmű hátrányai …
Bővebben »45 éve alakult meg a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottsága
Egy közösség azzal is bizonyítani tudja életképességét, hogy nem feledkezik meg olyan fontos történésekről, amelyek hozzájárultak létének garantálásához, illetve szétzilálódásának megakadályozásához. Ilyen szerveződés volt a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottsága, amely a Helsinki folyamat hatására jött létre 1978 tavaszán és a cseh Charta 77 példájára dokumentumok rendszeres publikálásával próbálta meg …
Bővebben »De mi lesz a lélekkel?
Érdekes világban élünk. Számos olyan történés jelenik meg körülöttünk, amely eddig elképzelhetetlen volt. Ebben az írásban konkrétan a mesterséges intelligencia szerepével kívánok röviden foglalkozni. Napjainkban nem múlik el hét, amikor ne jelenne meg hír arról, mi mindenre próbálják használni, illetve milyen újabb sikereket értek el vele. Komoly fegyvertényeket mondhat magának …
Bővebben »Engedünk a 48-ból?
Nem jól van ez így – mondogatom már évek óta, rendet kellene már tenni ebben is egyszer. Nem felel meg ugyanis a történelmi igazságnak, hogy március 15-én csak a Pest-Budai eseményeket idézzük föl. Azok fontosak voltak, persze, de nem meghatározóak: legalább olyan fontosak azok a politikai történések, amelyek Pozsonyban estek …
Bővebben »Köszönet a „nagyon külhoniaknak”
Sokszor mondjuk el, írjuk le az utóbbi időben, hogy véget ért egy korszak a világ, Európa, de a magyarság történelmében is. A világban véget ért a 89 óta dédelgetett álom, amely a bipoláris rendszer bukása után az együttműködés illúzióját helyezte fókuszába. Erre a helyzetre Európa is megpróbál reagálni, az Európai …
Bővebben »