Állampolgártalanság

Alig pár évvel ezelőtt, az amerikaiak iraki inváziója idején egy bonmot járt körbe az ENSZ New-York-i székházában. Válságban a világ, mondta a szöveg, s ezt a legjobban három dolog bizonyítja:

a skótok parlamentjük építése során Edinburgban magasan túllépték a költségvetésüket, a floridai Fehér Hattyúk baseballcsapatának legjobb játékosa egy néger srác, s ráadásul a németek sem akarnak már háborúzni. Ez utóbbi megjegyzés apropója az volt, hogy Németország elutasította a részvételt az iraki invázióban.

Néha úgy tűnik, tartogat meglepetéseket számunkra ez a világ. Azután, ha jobban szemügyre vesszük a dolgokat, rájövünk, semmilyen csoda nem történt, továbbra is hagyományos kereteink között mozgunk. Így van ez a szlovák−magyar viszonnyal is, bármennyire  igyekszik is Mikuláš Dzurinda belénk magyarázni az ellenkezőjét.

A magyar országgyűlés tavaly májusban elfogadta a könnyített honosításról szóló törvényt. A magasan feladott labdát Fico és koalíciója leütötte,  nemcsak olyan formában, hogy ellentörvényt fogadtak el, hanem úgy is, hogy suttogó propaganda útján igyekeztek megfélemlíteni és elbizonytalanítani a felvidéki magyarokat.

Ez nagyban sikerült is nekik.

Teli van a sajtó azzal, hogy Szlovákiából kicsi az érdeklődés a magyar állampolgárság iránt. Többen leegyszerűsítő magyarázatokat adnak erre a kétségkívül meglévő jelenségre. Saját beszélgetéseim alapján is állítom, hogy a kép összetettebb. A szlovákiai magyarok viselkedését legalább öt kategória szerint lehet értelmezni.

Az első a dacos magyar. Ő azt mondja, csak azért is kéri a magyar állampolgárságot, és fütyül arra, hogy elveszíti a szlovákot. Egyesek közülük azt mondják, akár örülnek is annak, hogy nem lesznek szlovák állampolgárok. Bárkinek joga van persze az ilyen nézetre is, de ezzel összefüggésben nem árt tudatosítani, hogy ez a hozzáállás meggyöngíti a szlovákiai magyarságot, s ez nem lehet a célunk. Aki elveszíti állampolgárságát, elveszíti választójogát is, s ezzel csökkenti a potenciális magyar szavazatok számát. A gyorsított honosításról szóló törvényt úgy kellene végrehajtani, hogy az ne eredményezze a külhoni magyar közösségek meggyöngülését.

A második  az óvatos magyar. Ő már most eldöntötte, hogy felveszi a magyar állampolgárságot  is, de nem akar lemondani  a szlovákról sem. Ő óvatosabban lép, többen közülük Magyarországon intézik az ügyet.

A harmadik a racionális magyar. Ő mérlegel, kivár. Fel kívánja venni a magyar állampolgárságot is, de nem akar lemondani a szlovákról sem. Nem kerget a tatár, mondja, majdcsak nyugvópontra jut a kérdés. Pár hónap, pár év múlva magyar állampolgár is lesz, addig figyeli a fejleményeket. Ez egy körültekintő viselkedésmód.

A negyedik az ingadozó magyar. Sok van ilyen is, ne csapjuk be magunkat, hogy nem. A magyarigazolványok nem kiemelkedő száma mutatja, hogy ez komoly réteg. Ezeknél az embereknél meghatározóak a társadalmi kötődések, esetükben ütköznek az érdekek, a világlátás és a nemzetihovatartozás- érzés maradványai. Túlnyomó többségük a jövőben sem fogja felvenni a magyar állampolgárságot.

Az ötödik csoportba azok tartoznak,  akik valamilyen ok miatt eldöntötték, hogy nem fogják felvenni a magyar állampolgárságot. Ne áltassuk magunkat, ez a legnagyobb csoport. A szlovák politika, a Most-Híd politikája és a szlovákiai magyar sajtó egy része ideológiai-szellemi emelvényt is ácsol alájuk. Az okok esetükben is különbözőek lehetnek. Mi is a körültekintő, nyugodt hozzáállást tudjuk javasolni, tiszteletben tartva természetesen mindenki egyéni döntését. A kibontakozás még mesze van, nem látszik az a nyugvópont, amely valós megoldást jelenthetne. Az nyilvánvaló, hogy Szlovákiában  a Magyarország  irányában  megvalósuló toleránsabb retorika elsősorban a szlovák kormány tehetetlenségét, nem akarását hivatott elkendőzni az érdemi problémák megoldása vonatkozásában. Az is egyre világosabb, hogy a magyar−szlovák megbékélés pártja egyre inkább csődöt mond kormányzati  tényezőként (persze létük igazi értelme soha nem a magyar−szlovák  megbékélés elősegítése volt). Most már annyira nem veszik őket kutyába se, hogy a Budapestre elküldött szerződés szövegét meg se mutatták nekik.

Nem korrekt játék ez a kétoldalúszerződés-javaslat sem, mint ahogy nem volt korrekt játék az elmúlt hetek parlamenti huzavonája sem. Kormányközi megállapodás ugyanis nem írhatja felül a hatályos törvények tartalmát. Amíg Szlovákiában a Fico-törvény változatlan formában van érvényben, nem be- szélhetünk áttörésről. A megoldás útja mindenképpen a szlovák parlamenten keresztül vezet. Ilyen megvilágításban a szlovák diplomáciai kezdeményezés nem szolgál egyéb célt, csupán azt, hogy ezért a helyzetért – tehát a meg nem állapodásért,  vagyis a felvidéki magyarok állampolgárságtól való megfosztásáért − megpróbálja a felelősséget a magyar kormányra áthárítani.

Na – és ott vagyunk az írás elején. A dolgok sajnálatos módon vissza- rázódnak az elmúlt évekből ismert helyükre, a megoldáshoz való közelítésről szóló hírek sajnos nem valósak. Hacsak…

… bizony, fölvilágosultabb országokban néha lélegzetelállító dolgok is történnek. Változik – nemcsak a világ, hanem  még a fent idézett Bundeswehr is. Most azt olvasom, átszervezik száz százalékig profi hadseregre. S azután azt is olvasom… egek ura! Nem lesz feltétele a német állampolgárság annak, hogy bárki a német profi hadseregben szolgáljon!!!

Hogy hová megy ez a világ?

(2011)

Cikkajánló

Nyújtózni a csillagok felé – megjelent Csáky Pál 2. drámakötete

Megjelent Csáky Pál második drámakötete, Egy nap az örökkévalóságból címmel. A kötet záró fejezetében a …