Egy csendes mondat

Lemondott és visszavonult XVI. Benedek pápa. Az ember ilyenkor csendben, tisztelettel tudomásul veszi a döntését, s várja az utódját. Médiával átszőtt világunkban azonban ő sem kerülheti el, hogy ne értékeljék közel nyolcéves tevékenységét.

Az értékelés bizonyára nem lesz különösen pozitív, a katolikus világegyház gondjai inkább nőttek, mint csökkentek pápasága alatt. Természetesen vannak, akik dícséretes tettekre is emlékeztetnek vele kapcsolatban, s felháborodással azt is látnunk kell, ahogy valakik különböző internetes fórumokon bénító mennyiségű szennyet is rá akarnak borítani.

A korrekt értékelés legyen az utókoré. Mi itt – ha tisztességesek akarunk lenni önmagunkkal szemben – csendben néhány gondolatot fogalmazzunk meg, amiről nem szabad megfeledkeznünk.

Mindjárt pontifikátusa elején – meglepetésre – kaptunk tőle egy ”ajándékot”: az egyházmegyék új felosztását. Hideg zuhany volt. Nyilvánosságra hozatala délutánján az egyébként mélyen vallásos František Mikloško mondta nekem a parlamentben: „Ilyen, számotokra ennyire kedvezőtlen felosztást egyetlen szlovák politikai garnitúra sem engedett volna meg magának. Ez sokkal rosszabb, mint a közigazgatási felosztás.”

Az új elrendezés előkészítő bizottságának elnöke, Baláž püspök úr nagy barátunk volt, amikor a tőle Mečiar titkosszolgálata által elorzott középkori festett asztali oltárt miniszterelnök-helyettesként a kormány nevében visszavittem neki, s nyilvánosan bocsánatot kértem tőle mindazokért a meghurcoltatásokért, amelyek az állami szervek részéről személyét a mečiari időkben érték. Ez a jó kapcsolat elpárolgott akkorra, amikor az új egyházmegyéket kellett kialakítani.
Az egész szlovák püspöki kar hálás volt, amikor a második Dzurinda-kormányban nagyban hozzájárultam ahhoz, hogy a kormány elfogadta a vatikáni alapszerződést. (Utána elkészítettük és elfogadtuk ennek párhuzamos változatát a többi egyház vonatkozásában is.) Tondra, szepességi püspök úr, a püspökkari konferencia volt elnöke kiemelt kapcsolatokat ápolt velem nemcsak akkor, amikor kormányon voltunk, hanem utána is. Az új egyházmegye-rendszer nyilvánosságra hozatala napján személyesen jött el utánam – mint az MKP akkori elnöke után – a párt székházába (!), hogy első kézből tájékoztasson a döntés részleteiről. Ugyanarra kért, amire Tomko bíboros úr is, a döntés fő kiagyalója: ez a Szentatya akarata, el kell fogadni és nem kritizálni. Ez utóbbit nem tudtam megígérni, ma is szégyenletesnek tartom ezt a lépést.

S itt azért egy mondat erejéig vissza kell térnem XVI. Benedek elődjéhez, II. János Pál pápához. Vele hétszer találkoztam személyesen, s az ötödik és hatodik találkozón, amikor megszólaltam, már bólogatott: „tuudom, tuudom, madzsarok, píspek”. Mindig ugyanazt a mondatot mondtam neki lengyelül, s ő magyarul válaszolt rá – kivéve az utolsó találkozást, amikor már nagyon rossz állapotban volt. Kicsit nehezteltem rá akkor, hogy nem oldotta meg a problémánkat, azóta elfogadom, hogy – utódjától eltérően – ő legalább ellenállt a szlovák nemzeti nyomásnak. Szembe ugyan nem ment vele, de nem egyezett bele a számunkra hátrányos megoldásba sem. Sodano érsek, a Vatikán akkori „miniszterelnöke” mondta is nekem: nem kellene már a Szentatyát ilyesmivel terhelni, a közeljövőben nem lesz ebben a kérdésben elmozdulás. Még fontosabb információt kaptam a külügyek irányítójának, Tauran bíboros-érseknek amerikai származású helyettesétől. Amikor egyik hivatalos vatikáni látogatásom alkalmával beszéltem neki arról, hogy az akkor még négyszázezernyi szlovákiai magyar ajkú katolikus igényel legalább egy püspököt, aki „ad personam” irányítaná és koordinálná a magyar hívők pasztorációját Szlovákiában, azt mondta nekem: „ Most hallok először erről a kérdésről. Azt megértem, hogy a szlovák püspökök nem hozzák fel ezt a kérdést itt, a Vatikánban, de miért nem teszik meg ezt legalább a magyar püspökök?” Amikor a magyar püspökök válaszát idéztem neki, amely szerint az egyházjog értelmében nem illetékesek, csak legyintett: „ Ugyan már, minden püspök és minden bíboros felhívhatja a figyelmet bármilyen olyan problémára, amelyet fontosnak lát.” S ilyen összefüggésben bizony tisztelettel kell adóznunk Mindszenty bíboros tevékenysége előtt, aki szóban és írásban mindig is figyelmeztetette a világot és a Vatikánt is a Szlovákiában élő magyarokkal szembeni atrocitásokra (lásd nemrégiben kiadott levelezését). Tudom, persze, hogy az ő egyházjogi pozíciója más volt, de ennek ellenére csak mentegetőzik az, aki a semmittevést egyházjogi kompetenciák hiányával igyekszik kibeszélni. (Jozef Haľko pozsonyi segédpüspöknek az egyházjog szempontjából milyen kompetenciái vannak a győri püspökség területén? Jogilag semmilyenek. S mégis írt levelet a rajkai szlovák misék ügyében a magyar püspöki karnak, ill. a győri püspöknek!) Persze, a vatikáni szlovák lobbi tagjai mondogatták is akkor, még II. János Pál idején, hogy lényegében „három pápa” van a Vatikánban: a fehér, a valódi (II. János Pál), mögötte ott a fekete, az elméleti kérdésekben leginkább járatos Ratzinger, a hitélet kérdéseivel foglalkozó pápai kongregáció elnöke és fel-felbukkan a vörös, Tomko, aki akkor a nemzetek evangelizációjáért felelős kongregáció vezetője volt. A Tomko-Ratzinger viszonyt tehát már akkor is fontosnak aposztrofálták. Valószínűleg itt keresendőek a mi gyors, átgondolatlan egyházjogi feldarabolásunk összefüggései. Az – úgymond – bajor pápa magyarok iránti szimpátiájába vetett naiv hitek pedig súlytalanok maradtak, mint ahogy hatástalanok a Schönborn bécsi érseknél (szudétanémet család sarja, jó viszonyban van-volt Ratzinger bíborossal) és Erdő Péter magyar bíborosnál kezdeményezett lépéseink is.

Ratzinger bíboros úr – XVI. Benedek pápa – távozott. A szlovákiai egyházmegye-rendszer jóváhagyása nem szolgál tevékenysége ékéül. Méltatlan, nacionalizmussal átszőtt, övön aluli döntéshez adta a nevét.

Csáky Pál

Cikkajánló

Az őshonos kisebbségek védelme egy újabb parlamenti jelentésben kapott helyet

Az Európai Parlament ez évi utolsó plenáris ülésén elfogadta az uniós polgárságról szóló 2017-es évi …