Ismét mostohagyerekek ?

Jobb időkben a Magyar Koalíció Pártjában komoly vitákat folytattunk arról, hogy lehetőleg minden fontosabb  szlovákiai magyar régiónak legyen parlamenti képviselete. A régiók így hallathatták hangjukat, az ott lakók felkereshették képviselőjüket, információt, támogatást kérhettek.

Az MKP 2010-es választási listájának első 21 helyén mind a 17 magyarlakta járás kép- viselője jelen volt. Úgy gondoltuk, ha az emberek a saját mikrorégiójuk kép- viselőjét ott látják, rá szavaznak majd, esetleg preferenciaszavazatukkal is megtisztelik. A bennük működő patriotizmus, a saját jól felfogott érdekükhöz való ragaszkodás ez irányban motiválhatta volna őket.

Az emberek azonban mindezt másként gondolták, másként választottak. A végeredmény azt mutatja, hogy a legtöbb magyarlakta régiónak a szavazók döntése alapján 2010 júniusa óta nincs saját képviselete a parlamentben. (Rá- adásul sok szlovákiai magyar gondolja úgy, hogy az egész szlovákiai magyar közösségnek sincs igazi parlamenti képviselete.)

A választóknak persze joguk van bárhogy dönteni, de azt tudniuk kell, hogy a döntéseknek következményeik vannak.

Nem sokkal az új kormány megalakulása után nyilvánvalóvá vált, hogy a választási kampányban  kardinális ígéretként megjelent R7-es gyorsforgalmi utat 2014-ig el kell felejteni. A megszüntetendő vasúti szárnyvonalak listáján is mintha aránytalanul több volna a dél-szlovákiai vonal. A kormány nem támogatja új ipari parkok létrehozatalát Dél-Szlovákiában – annak ellenére, hogy a SARIO nevű állami ügynökség több mint 80 potenciális be- ruházóval tárgyal. Az európai pénzeket átcsoportosítják, és a Pozsony−Kassa közötti autópálya befejezésére fogják fordítani. Ez az autópálya tudvalevőleg a magyaroktól való félelem miatt került Észak-Szlovákiába, magyarán: Észak- Szlovákiába megy a pénz is, nem csupán az építkezés erőteljesebb finanszírozására, hanem a kiszolgáló szféra támogatására  is. A fogyasztás is ott fog nőni, ami a kisvállalkozások számára nem elhanyagolható kérdés. Az erős MKP idején, a második Dzurinda-kormány regnálása alatt 60:40 százalékos arányt tudtunk kiboxolni a közlekedési beruházásoknál Észak- és Dél-Szlovákia vonatkozásában. Csúszik az Ipoly-hidak építése is, mondja a legújabb hír. A mezőgazdaságban az eddiginél is erőteljesebben fogják támogatni a fel- dolgozóipart – amiből Dél-Szlovákiában alig van, az őstermelők  rovására. Az ő esetükben félő, hogy a támogatások csökkenni fognak.

Iveta Radičová kormánya pár hónapja van csak hatalmon, s már érezhető, hogy Dél-Szlovákiát ez a kormány is mostohagyereknek tekinti. Ha ehhez hozzávesszük, hogy ígéretei ellenére a kormány saját kiadásain alig spórol (nagyon megugrott a januári hiány), s a megszorító intézkedések és más piaci mozgások miatt komoly többletkiadások zúdulnak a polgárokra, látható, hogy rossz év jön ránk. Ilyen vonatkozásban a nehezebb helyzetben lévő régiók polgárai fokozottan érzik majd a terheket. Mennyien büszkélkedtek Szlovákiában, hogy mi védjük a bankjainkat, nem vetünk ki rájuk extraadót, nehogy visszaterheljék azt a polgárokra! S az eredmény? Szovákiában emelték meg leginkább a bankok a járulékos kiadásokat, olyan arányban, amelyről az anyabankok Ausztriában, Németországban nem is álmodhatnak.

Zuhognak a terhek az emberek vállaira, csúszunk  visszafelé. Közben  nálunk is megjelentek a vérlázítóan magas végkielégítések, mindenekelőtt a táv- hőszolgáltatásban; Ján Figeľ minisztériuma fölösleges luxusautók vásárlásával borzolja a kedélyeket; izraeli oktatók fogják majd oskolázni ötszörös pénzekért a kormánykoalíció embereit, hogy megállják a helyüket a kommunikáció frontján. A jelek szerint van pénz néhány új intézmény létrehozatalára is – kivételt persze a kisebbségi intézményrendszer  képez. A kormányhivatalban beharangozott  kisebbségi hivatalból semmi sem lesz (kivéve az Új Szó néhány újságírójának  hálából  való elhelyezését), a pedagógiai módszertani központ is bizonyára izmos tevékenységet fog majd folytatni mind az egy-két alkalmazottjával. Rajtunk spórolnak – más területeken ez nem annyira fontos.

Érzéketlenül viselkedik ez a koalíció. Persze lehet e körül is ködösíteni, három dolog azonban nyilvánvaló. A jelenlegi szlovák kormány nem megoldja, hanem tolja maga előtt a gazdasági-pénzügyi problémákat − s ez fájni fog. Dél-Szlovákia pozíciója, a magyarlakta  vidékek esélyei még a Fico-kormánnyal összehasonlítva is csökkennek. Ezt nem Ján Slota intézte így, hanem a magyar választók. Egy erős MKP szava messzire elhallatszott, Ficóék nem mertek mindenben ujjat húzni velünk. Persze, ennek ára is volt. Viták, feszültségek voltak tapasztalhatóak  a politikai porondon – de a politikában konfliktushelyzetekben csak így érvényesíthetőek az érdekek. Pontosabban: a közösségi érdekek. Mert a személyes érdekek érvényesítésének a csönd tényleg megfelelőbb.

Most inkább csönd van. Termékeny vagy temetői csönd?

Mert nem feledkezhetünk meg a harmadik kérdéskörről, a magyar ügyek állásáról sem. Bizonyára sokan hittek tavaly a szlovák−magyar együttműködés új modelljében. Ez egyre látványosabb módon mond csődöt. Többen megkérdezik, hogy a fenti „eredményzuhatag” már az új szlovák−magyar viszony gyümölcse? S van még valaki, aki hisz benne, hogy ez a kormánykoalíció majd elfogad egy korrekt kisebbségi nyelvhasználati törvényt, s tényleg lesz 10 százalékos nyelvhasználati küszöb? Ki ígérte ezt pár héttel ezelőtt − akkor, amikor már nyilvánvaló volt, hogy újból megszavazzák a nyelvi büntetéseket és nagyon elrontják az államnyelvi törvény változtatását?

Persze, lehet az állampolgársági törvény elutasításakor bohóckodni is a parlamentben. Lehet megint nagyokat ígérni, hogy ami nem ment most, az majd megy két hónap múlva kormányjavaslatként. Azoknak, akiknek jó a maszlag is, ez akár egy elfogadható kommunikáció  is lehet. Ám azok, akik gondolkodnak, csak megkérdezik, ha most nem volt többség a bigott szlovák állampolgársági törvény módosításához, mitől lesz két hónap múlva, ha szó szerint ugyanazokat a javaslatokat terjesztik be, s ugyanazoknak kell majd ró- luk szavazniuk? Jó esetben lehet várni a csodára. Rosszabb esetben újabb gátlástalan átverésről és újabb visszalépésről van − és lesz − szó.

Mi pedig elvagyunk magunknak. A szlovákok majd megmondják, mi a jó nekünk – mint tette ezt újra szemforgató módon Štefan Hríb a múlt szombati Új Szóban. Nyíltan, sorozatban kisebbrendűnek tekinteni a szlovákiai magyart – ilyen utoljára az 1980-as években volt, Szlovákia Kommunista Pártja akkori napilapjában. Megható, hogy ez a nacionalista Procházka sem tud aludni a mi jövőnk miatt. Nem szeretné, mondja, ha a szlovákiai magyarok hasznos idióták lennének.

Robert Fico kormányával hidegháborúban álltunk, de ilyet – Slotát leszámítva – ők nem engedtek meg maguknak a magyarokkal szemben. Most pedig az új minőségű szlovák−magyar együttműködés jegyében egy koalíciós képviselő teszi mindezt.

Jönnek a pofonok, mert nincs tekintélyünk, nincs súlyunk. Igaz, mi magunk döntöttünk így. Vannak, akik még lelkesek, tapsolnak az új kormánynak – de egyre több a kiábrándult  ember is. Nem jó irányba mennek a dol- gok, s ezt üres bohóckodással nem lehet ellensúlyozni.

Cikkajánló

Elfelejtett hőseink

Minden egyénnek, minden nép minden egyes nemzedékének újra meg újra meg kell küzdenie a hitéért …