Merre tart a felvidéki magyarság?

Ha cinikus és szarkasztikus választ kívánnék adni a szervezők által feltett kérdésre, röviden azt mondhatnám: semerre. Sodródik – ez talán a 2010 utáni állapot legpontosabb, legkorrektebb jellemzése. S hogy nemcsak én látom így a helyzetet, hanem mások is, mutatja az a tény, hogy a múlt heti kassai könyvbemutatómon egy komoly vállalkozó, aki meggyőződéses magyar, ám ideje nagy részét Brüsszelben tölti, van tehát európai rálátása is a dolgainkra, nyilvánosság előtt a következőket mondta. „A felvidéki magyar közösségnek jelenleg nincs átfogó, a közösséget megszólítani képes, erős ideológiája, nincs politikai vagy társadalmi szervezete, amely meghatározná a haladás irányát, és szervezetileg, valamint intellektuálisan is képes volna vezetni a szlovákiai magyar társadalmat, s nincs ennek a közösségnek vezető személyisége sem.” Egy-két publicisztikai írást nevezett csak meg, mint olyat, amely valamiféle értékrendet és irányt próbál az emberek elé tárni.

Szavaira sokan reagáltak helyeslően. Kiüresedett a szlovákiai magyar közélet, mondták, s miután a közszereplés csak a napi aktualitásokkal és parciális érdekek képviseletével foglalkozik, s még középtávú elképzeléseket sem igen fogalmaz meg a közösség vonatkozásában, a sodródás, a téblábolás jellemzi ezeket az éveket. Egy szétaprózódott, elbizonytalanodott, értékválsággal küszködő társaság képét nyújtjuk magunkról, s ez bizony korántsem biztató a jövőt illetően.

Voltunk már hasonló helyzetben, 1992-1994 közt. Akkor is eléggé szétzilált állapotban leledzett a szlovákiai magyar közélet, ráadásul a megalakulófélben levő új szlovák állam korántsem pozitív módon viszonyult hozzánk. Az a veszély fenyegetett, hogy szétszórtságunk miatt a szlovák nacionalista igyekezetek könnyű prédájává válunk. Ekkor szerveztük meg a lévai találkozók címen ismertté vált rendezvénysorozatot, elsősorban személyiségekre támaszkodva, a nyilvánosság és a sajtó bevonásával. Onnantól kezdődött el egy értelmesebb együttműködés, amely 1998-ban a felvidéki magyarság eddigi legütőképesebb politikai potenciáljának létrehozatalában csúcsosodott ki. Az a kérdés persze, hogy ez a potenciál mennyire volt sikeres 1998 után, milyen sikereket könyvelhet el, illetve milyen mulasztásokat és hibákat követett el, egy másik elmélkedés témája lehetne.

Hasonló kezdeményezésre lenne szükség most is. 2009-ig bírtunk egy többé-kevésbé egységes politikai képviselettel, amely komoly szakmai anyagokat is képes volt kidolgozni, s úgy-ahogy képes volt felvállalni azok képviseletét. Ez egy aránylag erős csapatot jelentett, amely viszonylag egységes társadalmi normarendszert igyekezett képviselni: felvállalni a nemzeti érdekek képviseletét mindenekfelett, a megmaradás és a szülőföldön való fejlődés habitusát. Mára ez megszűnt, s megszűnt az a figyelemre méltó politikai erő is, amely az országos szint mintegy 10 százalékos potenciálját be tudta hozni eme elképzelések mögé. Mára visszacsúsztunk majdhogynem a homokban játszás szintjére, a szlovákiai magyar politika ma országos szinten nem igazán jelent potenciált. A kialakult űrt igazából nem tudta betölteni senki. A Csemadok lényegében utóvédharcokat folytat, s bár tevékenysége kétségkívül fontos, potenciálja nem átütő. A Kerekasztal és a civil szervezetek a jelek szerint keresik a helyüket, illetve jórészt a saját tevékenységükkel és gondjaikkal vannak elfoglalva. Az elmúlt két év legtöbb és legsikeresebb innovációját kétségkívül a kétnyelvűséget szorgalmazó civil performanszok hozták a közéletbe, ami ugyan figyelemre méltó kezdeményezés-sorozat, ám azt is tudjuk mindannyian, hogy csupán kuruc szabadcsapatokkal csatákat nyerhetünk ugyan, de háborút reguláris seregek nélkül nem. S a szétcsúszófélben lévő, elbizonytalanodott és megosztott szlovákiai magyar társadalomnak éppen átfogó, összetartó szervezetekre volna szüksége, amelyek biztosítanák a líderszerep, az IQ és a szervezettség összhangját. Vagyis: a hatékony nyugat-európai példákat is figyelembe véve, vissza kellene térni az értelmesebb tevékenységekhez.

Véleményem szerint csak így tudnánk előre lépni.

(Vitaindító előadás a Pro Kalondiensis Polgári Társulás felkérésére. Elhangzott Egerben, 2012. december 1.)

Cikkajánló

nagy_kadar_1

Megelevenedik Nagy Imre és Kádár János „hitvitája”

Egy nap az örökkévalóságból címmel nemzeti ünnepünkön mutatja be Csáky Pál új drámáját a budapesti József …