Tengerparti történet

Két autóbusz érkezik a kedvelt tengerparti üdülőhelyre. Az egyikben magyarok, a másikban szlovákok és csehek közösen. A német utazási iroda helyi alkalmazottja mindenkihez  anyanyelvén beszél. A helyiekkel ráadásul angolul, németül is.

Így írták ki annak idején a pályázatot: csehül, szlovákul, magyarul, angolul és németül beszélő, egyetemi végzettségű embert kerestek. Testhezálló  kihívás egy felvidéki magyar számára: kevés olyan cseh vagy szlovák van, aki egyben jól beszél magyarul is, s a magyarok között sem található sok olyan, aki a két szláv nyelvet hibátlanul beszélné. Íme, a felvidéki magyar diák nyelvtanulás terén kifejtett többletmunkája most kamatozik: több nyelven beszél, többet is ér.

Az üdülni vágyók is méltányolják a többszínű  nyelvi kommunikációt. Csak az egyik szlovák hölgy – később kiderül: szlovák szakos tanárnő, aki lányával és férjével érkezett – jegyzi meg csendben, a szlovák szavakat hallva: magyar akcentusa van. Tanulta a szlovákot, nem anyanyelve az.

Az első nap viszonylag simán telik el, óriási a hőség, mindenki a tenger habjaiban keres menedéket. Az utazási iroda alkalmazottja is mindenkit el- lát még tanáccsal – s este tíz után, amikor véget ér a szolgálata, leül barátaival egy laza vacsorára. Azaz leülne…

Negyed tizenegykor ugyanis csöng a telefonja. A szlovák tanárnő izgatottan mondja, hogy tizenhárom éves lánya belázasodott,  orvoshoz kellene vinni.

– Máris intézkedek – mondja az alkalmazott.

Elkíséri őket az orvoshoz, ahol kiderül, sem a mama, sem a papa, sem a kislány nem tud egy árva kukkot egyetlen nyelven sem a szlovákon kívül. A magyar lány tolmácsol, s miután az orvos úgy dönt, hogy a biztonság kedvé- ért beutalja a kislányt egy kórházi kivizsgálásra az ötven kilométerre  lévő kór- házba, velük megy. Ott is tolmácsol nekik, hajnali fél négykor ér haza és dől le néhány órát aludni.

Azután két napon keresztül fura telefonszolgálatot is tart. A kórházból szükség szerint felhívják őt telefonon, az épp ügyeletes orvos elmondja neki angolul a kérdést, majd átadja a telefont a mamának  vagy a lányának. A magyar alkalmazott lefordítja nekik az orvos kérdését szlovákra, majd a választ visszafordítja az orvosnak angolra. Megvannak: a mobiltelefonok világában egész jól működik a dolog.

Két nap múlva hazaengedik őket, folytatják a nyaralást. A viszonyuk azonban megváltozik a magyar lány irányában: érezhetően hálásak szolgálataiért. Az egyik este a tanárnő csendben, feltűnés nélkül megkérdezi a lányt: hol tanultál meg szlovákul?

Nem feltételezhető, hogy Hajós Alfréd-i választ várt. Az első magyar olimpiai bajnoknak  ugyanis Ferenc Ferdinánd trónörökös mondta eléggé nyeglén: „Ghatulálok, kedves Alfhréd! Hol tanult meg ilyen jól úszni?” „A vízben, felség” – hangzott Hajós Alfréd válasza. A magyar lány válasza sem volt kevésbé logikus: magyar iskolában, Szlovákiában, asszonyom.

Kissé rózsaszín, túlfestett történet – mondhatnánk. Reklamálni azonban a Sorsnál tessék. 2010. augusztus elején ugyanis ez szó szerint így történt meg. Meggyőzőbb tanítómesét ki sem lehetne találni a szlovák nyelvi gettóba való zárkózás ellen – s azok igyekezete ellen, akik a magyar gyerekeket is ebbe a zárkába akarják belekényszeríteni.

Cikkajánló

Elfelejtett hőseink

Minden egyénnek, minden nép minden egyes nemzedékének újra meg újra meg kell küzdenie a hitéért …