Újabb megmérettetés előtt

Amit az MKP teljesített, s amit még vállalnia kell  – A demokratikus társadalmakban gyakorlat, hogy a pártok a kormányzati ciklus végén elszámolnak tevékenységükkel. Az MKP miniszteri klubjának elnökeként néhány, választásokkal kapcsolatos tézist is szeretnék megfogalmazni.

I. Amit eddig tettünk

Az elmúlt négy évben az MKP miniszteri klubja olajozottan működött. Amíg 1998-ban komoly hangokat lehetett hallani, amelyek megkérdőjelezték az MKP kormánytagságának jogosultságát, nyolc év után szakszerűségét, korrektségét és stabilizáló szerepét senki sem vonja kétségbe. A szlovákiai pártok közül az elmúlt nyolc évben kétségkívül az MKP nőtt a legnagyobbat.

Az elmúlt négy év legnagyobb fegyverténye az MKP részéről Szlovákia EU-s integrációjának levezénylése volt. Az MKP kormánytagjai, államtitkárai végezték el a munka oroszlánrészét, s a 2003-as kritikus hangok ellenére elértük, hogy az ország a visegrádi négyek közül az első helyen áll az alapok merítésében, és az EU-ba való beilleszkedés összességében is zökkenőmentes volt.

A miniszterelnöki hivatalban megrökönyödést keltett 2003-ban az a tény, hogy én terjesztettem a kormány elé a Selye János Egyetem megalapítását célzó törvényt. A miniszterelnök úr úgy viselkedett, ahogy az várható volt: „a feje tetejéről a talpára állította” a témát, és utasította Fronc miniszter urat a törvény beterjesztésére, s ezáltal megvalósult az MKP legfőbb prioritása. Erre a lépésre azért volt szükség, hogy felgyorsítsuk a folyamatot. A törvény elfo gadása pedig iskolapéldája volt a kormányhivatal, az oktatási minisztérium és a parlament közötti olajozott együttműködésnek. Emlékiratainkban külön hely illeti majd meg az akkreditációs folyamat lebonyolítását. A lényeg röviden: nyolc hónapos csendes háttérmunkával – karöltve a Selye Egyetem vezetésével és az oktatásügyi minisztérium államtitkárával – elértük, hogy a csupa szlovák szakértőből álló szakmai társulás akkreditálta az egyetem mindhárom karát azon a szinten, amelyre az indulásnál szükség volt. Az egyetemépítés ezzel távolról sem fejeződött be, ám a második Dzurinda-kormánynak tartozunk azzal, hogy megköszönjük azt a több mint százmillió koronás, normatíván fölüli támogatást is, amellyel az egyetem kiépítését eddig támogatta.

Külön történet az MKP másik kiemelt prioritásának, a földkérdés rendezésének tető alá hozatala. S bár az ún. nevesítetlen földek ügye még nem lezárt ügy, a vonatkozó törvényről ugyanis az alkotmánybíróság fog dönteni, az MKP teljesítette azt, amit választóinak ígért: jelentősen korlátoztuk a nevesítetlen földekkel kapcsolatos spekulációkat, s a jelenleg érvényes jogi helyzet szerint azok a földek, amelyek tulajdonosai különböző okok miatt nem gyakorolják tulajdonosi jogaikat, átmennek községi tulajdonba.

Miniszterelnök-helyettesként politikai szempontból két további területet tartottam stratégiailag fontosnak. Az első: emelni a szlovákiai magyar közösség önbecsülését. Mivel a kormány részéről én voltam az állami kitüntetéseket odaítélő bizottság elnöke, fontosnak tartottam, hogy a szlovákiai magyarság legjobbjai minden állami ünnepen kitüntetést kapjanak. Mivel azonban a szlovákiai magyar személyiségek száma jóval magasabb azokénál, akik potenciálisan állami kitüntetést kaphatnak, magam is igyekeztem emlékérem, oklevél formájában olyan elismeréseket átnyújtani, amelyekre jogom volt. Az átadásokon az MKP több vezető személyisége is jelen volt: ők a megmondhatói, mennyire megható volt látni a kitüntetettek megilletődését. Ezeknek az embereknek egy része azért, hogy magyarként jól végezte a munkáját, eddig csak kritikát kapott az állam részéről. Most a Miniszterelnöki Hivatal tükörtermében hallhatták az állam képviselőitől anyanyelvünkön: köszönjük.

Ebbe a kategóriába tartoznak a diákokkal való rendszeres találkozók is, többnyire a beiratkozások időszakában. Több száz szlovákiai magyar diák mondhatja el magáról, hogy beleülhetett valamelyik miniszter székébe, tagja lehetett valamelyik diákkormánynak.

Idetartozó témakör volt a Magyar Emlékhelyek program megvalósítása is. Létrehoztuk a pozsonyi Magyar Múzeumot, felújítottuk a szklabonyai Mikszáth-házat és részben az alsósztregovai Madách-kúriát. Kiszabadulva ligetfalusi menedékéből, méltó helyre, Pozsony belvárosába került Petőfi Sándor szobra. Rozsnyón Kossuth-, Rimaszombatban Petőfi-, Kassán Márai- szobrot avattunk. Több száz templomot, kultúrházat, iskolát sikerült felújítanunk, emlékhelyek tucatjai jöttek létre. Kiemelten fontos mozzanat, hogy 2006-ra 160 000 000 koronára sikerült emelnünk a kisebbségi kultúrák támogatását. A kulturális minisztérium menedzselésében rendezvények, kulturális projektek százai valósultak meg. Jelentős támogatást kapott a szlovákiai magyar színjátszás és könyvkiadás is.

A másik stratégiai cél: Dél-Szlovákia gazdasági megerősítése. Ez keményebb dió volt, megvalósítása csak részben sikerülhetett. Lévától keletre joggal elégedetlenebbek választóink, de a folyamat kelet felé halad, s a nagy gazdasági trendekkel szemben mi sem tudtunk csodákat tenni. Ám 2005-ben a legtöbb munkahelyet mégiscsak Nyitra megyében tudtuk létrehozni. A külügyminisztériummal együttműködve összekötöttük az évtizedek óta kettévágott Kis- és Nagyszelmencet. A közlekedési minisztériummal együttműködve felgyorsítottuk a Tornalja, Ozsgyán és Füge településeket elkerülő utak építését, folyik a Losonc–Érsekújvár–Dunaszerdahely gyorsforgalmi út építésének előkészítése. Kétoldalú megállapodást írtunk alá az Ipoly-hidak felújításáról, folyik a komáromi Erzsébet híd felújítása. A gazdasági minisztériummal együttműködve elértük, hogy dél-szlovákiai beruházások tucatjai kaptak támogatást, ipari parkok vannak kialakulóban, jelentős beruházókkal folynak tárgyalások. Dél-Szlovákia soha nem látott támogatáshoz jutott, természetesen a törvények és jogi előírások szigorú betartása mellett. Európai uniós támogatással épül vízvezeték a Nagykürtösi és a Tőketerebesi járásban, jelentős mezőgazdasági, régiófejlesztési és környezetvédelmi beruházások, fejlesztések vannak megvalósulóban. Persze, minden igényt nem lehet egyszerre kielégíteni, ezért fontos a jövő, fontos az, hogy azok az elképzelések, amelyeket eddig nem sikerült megvalósítanunk, újból programunk részévé váljanak, s ha választóinktól megkapjuk a támogatást, a jövőben megvalósulhassanak.

Egy valamit biztosan érzek: szégyenkeznünk sem az elmúlt négy, sem az elmúlt nyolc év miatt nem kell. Nyugalmat, biztonságot tudtunk teremteni a szlovákiai magyarságnak. Dél-Szlovákiában jóformán nem létezik település, ahová valamilyen támogatást ne adtunk volna.

II. Hogyan tovább?

A helyzet és az idő arra kényszerít bennünket, hogy előre is nézzünk, az együttgondolkodás ugyanis mindannyiunk kötelessége. Választóinknak tudniuk kell, mire szavaznak, ha minket támogatnak, illetve milyen folyamatokat erősítenek fel, ha nem az MKP-ra szavaznak, esetleg otthon maradnak a választás napján.

A legfontosabb és legjobb hír az, hogy az elkövetkező négyéves ciklusban nem lesz szükség semmiféle megszorító intézkedésre, a gazdasági növekedésből finanszírozható lesz a lakosság életszínvonalának emelése. Erőteljesebb szociális politikát lehet megvalósítani, gyorsabban emelkedhetnek a reálbérek és a nyugdíjak, nagyobb támogatást kaphatnak a munkahelyteremtő programok. Gazdasági és szociális szempontból tehát biztató kondíciókkal lehet nekivágni az elkövetkezendő időszaknak.

Politikai szempontból azonban bonyolultabb a helyzet. Az elmúlt négy évben ugyanis néhány fontosabb változás történt a szlovákiai politikában.

Az első változás az, hogy a Szlovák Nemzeti Párt valószínűleg bejut a parlamentbe, s ezzel véget ér a nemzetiségi szempontból eddigi viszonylag csendesebb időszak. A magyarkérdés újból politikai témává válik, s reméljük, a Szlovák Nemzeti Párt csak ellenzékből tudja majd bődületeit mondani. Ha a kocka úgy fordulna, hogy valós hatással lennének a jövendőbeli kormánypolitikára, az egyértelműen a nemzetiségi feszültség növekedéséhez vezetne.

A másik fontos változás az, hogy a HZDS-nek sikerült az elmúlt időszakban kitörnie a politikai karanténból, sikerült növelnie koalíciós potenciálját. Ha ehhez az állításhoz hozzávesszük azt a tényt, hogy valószínűleg hét vagy nyolc párt jut be a következő parlamentbe, ez azt jelenti, hogy jelentősen megnő a kormánykoalíciós lehetőségek száma. Ha pedig azt is figyelembe vesszük, hogy a meghatározó pártoknak (SMER, HZDS, SDKÚ, KDH, MKP) az eddiginél is nagyobb érdekük fűződik ahhoz, hogy tagjai legyenek az új kormánykoalíciónak, nagy tülekedésre kell számítani a koalíciós tárgyalóasztalnál. Már most látható, hogy a programok és az elvek háttérbe fognak szorulni, a kormányalakításnál a politikai érdek lesz a meghatározó. Ha tehát igaz a fenti gondolatmenet, abból legalább három következtetés vonható le. Az első, hogy bármilyen kormánykoalíció alakul is, az együttműködés bonyolult lesz, s a partnerek kölcsönösen zsarolhatóak lesznek azzal, hogy szükség esetén mindenki lecserélhető valamelyik ellenzéki párttal. A második az, hogy az MKP számára is jelentősebb lesz a politikai kényszer: lehet, hogy egy olyan koalíciós struktúrát is el kell fogadnia – csak azért, hogy megakadályozza rosszabb koalíciók létrejöttét –, amelyet egyébként nem fogadna el. Magyarán: nem úri jókedvében lesz kénytelen kiegyezni vércsoportidegen pártokkal, hanem azért, hogy megakadályozza rosszabb koalíciók létrejöttét. A harmadik pedig: azt sem árt tudatosítani, hogy bár az MKP politikai teljesítményét kül- és belföldön mindenki elismeri, kisebb lesz a nemzetközi nyomás lehetősége az MKP esetleges kormánytagsága mellett, mert az ország már NATO- és EU-tag.

A koalíciós potenciálokról természetesen a választópolgárok döntenek, így az MKP politikai erejéről is. A lehetséges koalíciók valószínűségi rátáit mérlegelni még korai lenne. A fentieket azonban jó lenne minél szélesebb körben tudatosítani, s ennek fényében dönteni június 17-én. (2006)

Cikkajánló

Az EP Strasbourgban: a kisebbségi iskolák pedagógusait jobban meg kell fizetni

Az oktatás unióbeli korszerűsítésének témájáról fogadott el jelentést ma Strasbourgban az Európai Parlament. A kérdés egyik …