Eszmecsere Európa lelkéért – Egyházi elöljáróink Brüsszelben

A többségében egyházi elöljárókból álló látogatói csoport Brüsszel főterén (Fotó: Oriskó Norbert/ Felvidék.ma)

Csáky Pál európai parlamenti képviselő (MKP) meghívására egyházi elöljáróink részt vettek az Európai Parlament brüsszeli épületében azon a konferencián, amely az anyanyelvnek a pasztorálásban betöltött szerepéről szólt. Kiosztották az Ex Libris Díjakat is, melyeknek az idén szintén egyházi kötődésük volt.

Az eseménnyel összefügg, hogy a közelmúltban jelent meg a Dialógus Európa lelkéért című könyv, melyben Csáky Pál 16 egyházi személlyel beszélget Európa és a benne kialakuló identitásválság égető problémáiról. Csáky Pál a könyv valamennyi társszerzőjét elhívta Brüsszelbe, közülük 11-en tudtak élni a meghívással, nevezetesen Gábor Bertalan (római katolikus esperes), Fazekas László (református püspök), Parák József, Kiss Róbert, (római katolikus püspöki helynökök), Pásztor Zoltán (római katolikus püspöki helynök), Puss Sándor (jezsuita szerzetes), Fekete Vince (a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház főgondnoka), Lépes Lóránt (római katolikus pap), Juhász Attila (plébános, teológiai tanár), Vakles Attila (görögkatolikus esperes-parókus), Kassai Gyula (református esperes). Öten, elfoglaltságaik okán, nem tudtak részt venni a brüsszeli úton. Csáky Pál további egyházi személyeket is meghívott, köztük Szakál László római katolikus esperest, Ďurčo Zoltán római katolikus püspöki helynököt, Farkas Zsolt római katolikus plébánost, Oremus Zoltán református esperest. Beer Miklós váci római katolikus püspök személyében magyarországi képviselője is volt az egyházi tanácskozásnak.

Püspöki üzenetek az Európai Parlament stúdiójából

Csáky Pál látogatói csoportjainak programjában rendszeresen helyet kap az Európai Parlament tévéstúdiójában folytatott eszmecsere. Most sem volt másként, Csáky Pál ezúttal Beer Miklós katolikus és Fazekas László református püspököket kérte, hogy fogalmazzák meg brüsszeli üzenetüket.

Beer Miklós, Csáky Pál és Fazekas László az Európai Parlament stúdiójában (Fotó: Oriskó Norbert/ Felvidék.ma)
Beer Miklós elmondta, először jár az Európai Parlamentben, és nagy élményt jelent ez a számára. Most érkezett Rómából, és a Ferenc pápával történő találkozása után egyértelmű számára a mai kor üzenete: az egyházi vezetőknek iránytűként kell szolgálniuk, újra és újra megfogalmazniuk azt az irányt, amelyet a teremtésben, Jézus Krisztus személyében kaptunk. Emlékeztetett arra, hogy egyikünk sem választhatja meg születésének körülményeit, ezért a sorsközösség vállalását kell ismételten felfedeznünk.

Fazekas László már ötödik alkalommal járt az Európai Parlamentben. Hangsúlyozta, hogy bár az EU-csatlakozással egy tér nyílt meg előttünk, fontos, hogy józanul, azon értékeket figyelembe véve cselekedjünk, melyek eddig is megőriztek bennünket. A krisztusi irány mutatja a helyes utat ahhoz, hogy egymást szeretve és tisztelve éljünk békességben.

Csáky Pál örömét fejezte ki, hogy egy karácsonyfa mellett folytathatták a beszélgetést. Bízik abban, hogy ez mindig így marad. Emlékeztetett arra, hogy Szent István királyunk nagy tette a magyarokat kitörülhetetlenül Európához csatolta. A Magyar Közösség Pártja európai parlamenti képviselője egyúttal meghívta a püspököket az Európai Parlament imaházába, hogy mondjanak ökumenikus imát Európa lelkéért. Ez néhány órával később – a többi egyházi elöljáró jelenlétében – meg is történt.

Ex Libris Díjak a Reménynek és a Kálvinista Szemlének

Az Európai Parlament brüsszeli épületében nyújtott át két Ex Libris Díjat Gubcsi Lajos, aki a díj alapítójaként a Remény és a Kálvinista Szemle szerkesztőségének fejezte ki elismerését. „Amit egyházaink tehetnek a magyar nyelv, kultúra, közösség, oktatás, a hitvilág fenntartásáért, a Trianonban elszakított magyarság fennmaradásáért, annak történelmi jelentőségét nehéz vitatni. Most két olyan újságnak, szerkesztőségnek nyújtunk át Ex Libris Díjat, amelyek éppen az erős magyar hit fontos támaszai a mögöttük álló egyházakkal” – mondta beszédében Gubcsi Lajos. Az okleveleket Szakál László és Fazekas László vették át. A díjazottak a közeljövőben még hat-hat értékes könyvből álló díszcsomagot is kapnak.

Fazekas László, Gubcsi Lajos és Szakál László (Fotó: Oriskó Norbert/ Felvidék.ma)
Az identitástudat és az anyanyelv szerepe az egyházak tevékenységében

A több órán át tartó programokon az EP-be látogató csoport tagjain és Csáky Pálon kívül az Európai Parlament további két olyan magyar, erdélyi képviselője is részt vettek, akik szoros kapcsolatban állnak az egyházzal. Sógor Csaba református lelkész az Európai Parlament falai között zajló politizálás kulisszáiról szólt, Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke pedig a Dialógos Európa lelkéért című  könyv megjelenésével kapcsolatban osztotta meg gondolatait.

A konferencia résztvevői (Fotó: Oriskó Norbert/ Felvidék.ma)
Tőkés László szerint a most megjelent könyv a nemzetszolgálatot és az ökumenét képviseli, hiszen Csáky Pál olyan személyeket kérdezett meg ebben a könyvben, akik nemzetünk szolgálatát végzik, és anyanyelvünket használva töltik be ezt a szerepet. Emlékeztetett arra, hogy a rendszerváltozás után az állami ateizmussal néztünk szembe, most pedig az iszlamizáció és a migráció fenyegetettségével, tehát európai szinten súlyos identitásvesztéssel kell szembenéznünk. Tőkés szerint a külső veszéllyel szemben a belső megerősödésre érdemes helyezni a hangsúlyt. Rámutatott, hogy a kelet-közép-európai egyházak ma álló- és ütőképesebbek, mint a nyugatiak. „Mi nem zárjuk be a templomainkat, hanem újakat építünk. A kelet-közép-európai egyházak akár a kovász szerepét tölthetik be a mai Európa megmentésében” – mondta.

A Dialógus Európa lelkéért című könyv legközelebbi bemutatója december 7-én 17 órától Rimaszombatban, a Magyar Közösségi Házban lesz. A kötetet Csáky Pál, Erdélyi Géza emeritus református püspök és Juhász Attila plébános, teológiai tanár mutatják be. A rendezvény társszervezője a Szövetség a Közös Célokért helyi irodája.

Forrás: Oriskó Norbert, Felvidék.ma

Cikkajánló

És utánunk mi marad?

Gondolatok a felvidéki magyar közéletiség ethoszáról Pozsony belvárosában sétálgatok 2023 őszén, egy nyugodt hétvégén. Ismét …