Elnök úr, ez történelem! A demokráciáról van szó!

(Fotó: Denník N)

Nem volt jó véleményem Kiskáról. A vállalkozói előélete zűrös, s elnökként sem tett le az asztalra semmi különöset. Hozta a standardot, egyedüli előnye, hogy nem mutatkozott hullarészegen a nyilvánosság előtt, mint Zeman, nem narcisztikus önimádó, mint Klaus, s nem mond olyan hülyeségeket, mint elődje, Gasparovic néhanap. Ez nálam nem elég a jó elnöki minősítéshez, arról nem is beszélve, hogy minket, magyarokat igyekezett agyonhallgatni. Egy igazi demokrata ilyet egyszerűen nem tehet, az ország lakosságának tíz százalékáról van szó, s ő állítólag minden állampolgár elnöke. 

A sors azonban nagy rendező, ma olyan helyzetbe került, ahol vagy nagyot nőhet, vagy pedig nagyot bukhat. A helyzet a hét végére ugyanis túlnőtt önmagán. Itt ma már nem csupán egy gyomorforgató gyilkosságról, s nem is a nemzetközi maffia beépüléséről van szó társadalmunkban, hanem a demokrácia hiteléről: képes-e erőt és hitelességet felmutatni, képes-e a demokratikus intézményrendszer visszanyerni az emberek bizalmát, s képes-e egy olyan kényes, nehéz helyzetet, mint amilyen előállt, elfogadhatóan kezelni. 

Ezért szurkolok Kiskának, s jó lenne, ha az alábbi algoritmus irányába mozdulna el. A jelenlegi kormánykoalíció elvesztette politikai hitelét, le kell mondania. Néhány hónapra hivatalnokkormányt kellene kinevezni, amelyben ne szerepeljen sem a jelenlegi kormánypártok, sem a jelenlegi ellenzék egyetlen parlamenti képviselője vagy volt kormánytagja sem – azért, hogy szétziláljuk a politikai szint esetleges kötődéseit. Ez új rendőrfőkapitány kinevezését is jelenti, természetesen. S a törvényes határidők figyelembe vételével – a nyár vagy az ősz elején – új választásokat kellene tartani. Ki kellene politikailag szellőztetni, meg kellene erősíteni az új politikai elit hitelét. 

Kiska elnök úr, vigyázat! Ilyen helyzetben mindennemű sumákolás, minden félmegoldás maradandó károsodást okoz a társadalomban!

Csáky Pál (fb-jegyzet)

Cikkajánló

És utánunk mi marad?

Gondolatok a felvidéki magyar közéletiség ethoszáról Pozsony belvárosában sétálgatok 2023 őszén, egy nyugodt hétvégén. Ismét …