A HIT

Ezekben a napokban különös mélysége van ennek a szónak. Komoly megpróbáltatások közepette élünk, s ez a helyzet mindannyiunkat arra kényszerít, hogy valamilyen módon kezeljük ezt a kihívást is. Néha pici humor is kell ehhez, meg egy kis lazaság is. De, ha magunkba szállunk, nem hibát követünk el, hanem új támpontokat építhetünk ki a lelkeinkben.

Az élet persze nem áll meg, s látom, hogy vannak fiatalok, akiket ebben a vírus által uralt helyzetben is foglalkoztat közösségünk jövője. Talán nem haragszik meg senki, ha objektíven két kategóriára osztom őket: olyanokra, akik valóban az erők összefogása irányában gondolkodnak és kívánnak cselekedni, és azokra, akik ebben a helyzetben is csak magukat akarják mutogatni.

A második csoportot figyelemre se méltassuk, maradjunk az érdemleges alternatívánál: az első csoportnál. A februári kampány nagy ajándéka számomra, hogy megismertem alaposabban is néhányat közülük. Olyanokat, akiket nem a saját karrier utáni vágy hajtott, hanem valóban a szolgálat igénye. (Mondtam is néhány törtetőnek novemberben: miért annyira fontos neked, hogy hányadik helyről nem jutsz be a parlamentbe?) S ma is olvastam elemzéseket, amelyek mellett nem kellene csak úgy elmenni.
Gubik Laci, Csonka Ákos és mások is véleményt mondtak már, ma pedig Méry Jancsi A magyar közösség pártján, haszonlesők nélkül című írása jött velem szembe – megosztottam alant. Csak két megjegyzésem van hozzá: haszonlesők mindig is voltak és mindig is lesznek. A fő kérdés az, hogy ők fognak-e vezetni (már azokat, akik hagyják magukat) a jövőben vagy az őket megillető helyre tesszük-e őket. A választók február 29-én erre a második változatra adtak felhatalmazást, ezt nem szabad elfeledni.
Olvasom a kommentárokat is, s megint csak elénk tornyosodik a fal: egységes fellépésre lesz szükség a jövőben. Ezt mondom én is, már több, mint egy éve. Csak hát a lényeg: ŐSZINTE EGYÜTTMŰKÖDÉSRE.

Nos, nem szeretnék elébe futni semmi olyannak, ami lehet, hogy a 2021-es év témája lesz. 2020-ben nekünk azon kell elgondolkodnunk, hogyan tudjuk az egyedüli stabil pontot, az anyahajót – vagyis az MKP-t (amely szintén nincs jó állapotban) – jobb kondíciókba hozni. E nélkül ugyanis nem lehet előre lépni.

Mert azt látom, hogy az Összefogás című háromszemélyes vállalkozás ott folytatja, ahol a kampányban abbahagyta: szólószelfizik. A feleségem azt mondja, hogy Pozsonyban jártukkor szelfiztek a szomszéd bejárat portásával is: ez dicséretes, gondolom, ebből holnap lesz hír. Még csak azt sem mondom, hogy emiatt komolyabban fel kellene húznia bárkinek a szemöldökét: ha a nehézkes MKP-t akarják ezzel mozgékonyabbá tenni, talán még hasznosak is lehetnek…

S hallom, hogy már meg is hívták Matovicot a gombaszögi táborba: várhatóan ez lesz majd 2020 legnagyobb politikai eseménye felvidéki magyar szempontból (ha lesz tábor, persze)! Caputová is nagyon bejött…
Csak hát: ez köszönőviszonyban sincs a „mozgalom” nevének tartalmával. És azzal, amire szükségünk lenne! Hétfőn az Összefogás megy magyar ügyeket intézni az adott minisztériumba… kedden az MKP … csütörtökön a Most-Híd… pénteken a Magyar Fórum! Ez az! Ez az erő! Reszkessetek minisztériumok, jövünk!
S ajjaj, ha közelednek majd a megyei és a helyi választások, nézzétek meg, hogy megjelennek majd a jelöltjeik az MKP-sokkal szemben!

A másik két párt nem mutatkozik, mint rendesen – a Magyar Fórumra és a kereszténydemokrácia blaszfémiájának is tekinthető MKDSZ-re gondolok, amit Bastrnák Tiborék csak azért hoztak létre, hogy szavazatokat raboljanak el az MKP-tól. De megint: ha majd jönnek a megyei- és helyi választások, megjelennek majd itt-ott ők is, ne féljetek!

Marad még „atyai partnerünk”, a Most-Híd. Tudják, akiknek mindegy, hogy az orvos szlovák tanító-e…

Nos, mindenféle bántó szándék nélkül, csak szikár, technokrata szinten mondom. Eddig három fontos kérdés állt közöttünk: morális, politikai-nemzeti és bizonyos személyek, illetve azok ténykedésének megítélése.

Csak tény- és tárgyszerűen jelezném: március 1-jén közénk állt egy negyedik is, a pénzügyi. Ez alatt azt értem, hogy a Most-Híd elszórakozott a kampányban 1,7 millió eurót, ám ebből az állam egy centet sem térít meg nekik. Ezt pedig valahogyan szanálni kell. Lehet, hogy van a pártnak (és tagjainak, és mecénásainak…) annyi pénze. Ha nincs, megkérdem: ki az a hülye, aki ezt utólag átveszi? Akkor pedig ezt máshogyan kell szanálni! Legegyszerűbben úgy, hogy megszűnik a párt. Ez a 2 százalékos pártok standard útja.

Siralmas a helyzet, én is úgy hiszem. Nézzétek majd meg a mocskolódó kommenteket ez alatt az írás alatt is, és gondolkodjatok el rajta: hogy lehet ezt az egészet kezelni?
S akkor még nem szóltam az új bálványimádásról: a szlovák pártok rajongóiról, s az azok listáján bejutott magyar nemzetiségű képviselők ajnározásáról! Vagy mondjuk Simecka képviselő úr áldásos ténykedéséről az Európai Parlamentben, aki oly szuper módon képviselt titeket az elmúlt évben (mert engem nem, annyi szent!) ?!

És erre mit látok? Mindezek ellenére fiatalok a virtuális térben azon gondolkodnak, merre tovább. Utakat, megoldásokat keresnek: a mi FELVIDÉKI MAGYAR UTAINKAT. Ez a hitük késztet kalapemelésre. Sok ilyen hang kellene: nem ócsárlások, mocskolódások, személyeskedések. Kiútkeresés. S ha átmegy ez a vírusőrület: sok fórum. Sok építő beszélgetés.
Vissza kell találnunk önmagunkhoz. Meg kell találnunk a saját, járható utainkat!

Addig pedig?
Húsvét jön.
Imádkozni kell – magunkért is.

Csáky Pál
fb-jegyzet