A felvidéki magyarság helyzetének rendezése nélkül nem lehet igazi megbékélés

Csáky Pál a Magyar Televízió Átjáró című műsora 2013. május 30-i adásának vendégeként figyelmeztetett arra, hogy a felvidéki magyarság helyzetének rendezése nélkül nem lehet igazi megbékélés. (Videó is)

Mondta ezt többek között Štefan Hríb szlovák publicistának, a Charta XXI. idei díjazottjának a szlovák-magyar megbékélési kezdeményezése margójára.
„Ő valóban azok közé a szlovák értelmiségiek közé tartozik, aki egyfajta empátiával bírnak a magyar ügyek vonatkozásában. A „Mi a legnagyobb probléma Magyarország és Szlovákia között” című írásában felsorolja az ismert történelmi traumákat, a 19. század problémáit, a Trianont, melyről ő nagyon korrektül elismeri, hogy az igazságtalan volt a magyarokkal szemben. Az 1938-48 közötti állapotokról is szól. Ebben az írásban viszont egy szó sincs a felvidéki magyarságról. Ez meglepett, és ezért ragadtam tollat” – mondta Csáky Pál.
Az Európai Parlament Petíciós Bizottságának ülésével kapcsolatban, mely továbbra is napirenden hagyta a Beneš-dekrétumok és a szlovák állampolgársági törvény ügyét, elmondta, hogy fontos üzenet számunkra: Soha nem szabad feladni, megfogalmazott törekvéseinket, problémáinkat európai fórumok elé kell terjeszteni.

Štefan Hríb és a csúsztatás

Cikkajánló

És utánunk mi marad?

Gondolatok a felvidéki magyar közéletiség ethoszáról Pozsony belvárosában sétálgatok 2023 őszén, egy nyugodt hétvégén. Ismét …