Az amerikaiakkal vagy nélkülük?

Igen, az Amerikával tervezett szabadkereskedelmi egyezmény (TTIP) megkötésének előnyeiről és hátrányairól lesz szó.

A problémával naponta szembesülünk: a nyugat-európai civilizáció visszaszorulóban van, a társadalmi-gazdasági dinamika is elsősorban más kontinenseken tapasztalható. Ennek hozadéka, hogy csökken a nyugat-európai nyelvek kisugárzó ereje is, az angolt is beleértve (s kicsit talán zárójelbe téve a spanyolt, amely növekedőben van Latin-Amerikában).

Gazdasági szempontból a globalizáció világában mindez azt jelenti, hogy a világ legerősebb játékosai megpróbálnak szövetségeseket találni, akikkel olyan együttműködési formákat terveznek, amelyek fenntartanák, sőt növelni tudnák a közös potenciált. Az Amerikai Egyesült Államok számára két lehetőség adódik: kelet felé fordulni, s megállapodni Európával, vagy ugyanezt nyugat felé orientálódva megtenni, s megegyezni Délkelet-Ázsiával. Esetleg mindkettővel: ez a latin-amerikai és közép-ázsiai ambíciókat tarthatná bizonyos fokig kordában.

Az elgondolás támogatói azzal érvelnek, hogy az elképzelés biztonságpolitikai változata, a NATO hat és fél évtizede kiválóan működik. NATO-tagország területén nem volt nyílt katonai konfliktus, s a NATO elrettentő ereje ahhoz is elég volt, hogy megakadályozzon bárminemű külső támadást bármely tagállam ellen. Persze, itt is látni kell, hogy nem szeplőtlenül szép a menyasszony: a NATO-ban is érezhetőek bizonyos arányeltolódások, a fő döntéseket lényegében az USA hozza meg, annak is köszönhetően, hogy a NATO-ban (és egyáltalán a világon) egyetlen szuperhadsereg létezik, s ez az amerikai. A többiek jóval kisebb potenciállal bíró erők, amelyek nem is mindig követik egyébként az amerikai szerepvállalásokat (vagy, ha úgy tetszik, kalandorpolitikai megnyilvánulásokat, lásd pl. a második iraki beavatkozást). Az sem elhanyagolható eleme ennek a képnek, hogy az amerikai védernyő előnyeit kihasználva a legtöbb európai ország erőteljesen csökkentette hadseregét, s az így felszabaduló anyagi forrásokat nagyrészt jóléti programok finanszírozására használták fel. Ez a tény persze kiváltotta – és napjainkban is magas hőfokon tartja – az amerikaiak rosszallását, de a lényegen nem változtat: a NATO működik és garantálja a békét számunkra.

Ezt szeretnék tehát sokan megismételni gazdasági téren is. Európa attól fél, hogy az amerikaiak Délkelet-Ázsiával egyeznek meg, s azután ők fogják diktálni a gazdasági tempót és a feltételeket, beleértve az új technológiákat és a műszaki normákat is, amelyekkel lehet úgy játszani, hogy a gyengébb játékosokat teljességgel padlóra küldi. Az egyezmény európai támogatói (elsősorban a németek) tehát attól félnek, hogy ha Európa kicsúszik az ilyen megállapodásból, akkor az hosszú távon az európai gazdaság és főleg az ipar marginalizálódásához fog vezetni. Egyébként már most is érdekes jelenség, ahogy a fél évszázaddal ezelőtt még félfeudális viszonyok közt élő Dél-Korea vagy Japán technológiát, pénzt és munkahelyeket hoz a büszke, magát nagyon fejlettnek gondoló Európába. A jövő tehát a tét ebben a játékban, s az már most látható, hogy az egész igyekezetnek több érzékeny eleme van, s az elgondolás az erős európai játékosok számára előnyt jelenthet, de a gyengék számára komoly veszélyeket hordoz. Ilyen terület például a mezőgazdaság: az európai mezőgazdaság valószínűleg a vesztese lenne egy ilyen megoldásnak.

A helyzet azonban nem egyszerű az USA-ban sem. Az ottani politikai pártokat is megosztja a kérdés, s nagy meglepetésre a közelmúltban a demokrata Hillary Clinton jelentette ki, hogy elnökké választása esetén nem garantálja, hogy aláír egy ilyen megállapodást.

A kérdés tehát nyitott, s az már bizonyos, hogy érdemi előrelépés az ügyben csak az amerikai elnökválasztás után várható.

(Megjelent a Szabad Újsagban)

Cikkajánló

Mi lesz veled, szürkeállomány?

A helyzet tényleg komoly, ha már a 82 éves Alain Delon is ekképpen sóhajtott fel …