Az MKP tisztes eredményéről írnak a szlovák lapok

A negatív rekordot döntő alacsony részvételt, a Smer térvesztését, a jobboldali pártok agóniáját, valamint az MKP tisztes eredményét emelik ki a szlovák lapok az EP-választást eredményeit elemzve. Szlovák sajtóvisszhang.

A Hospodárské Noviny (HN) szlovák gazdasági napilap elsősorban a rendkívül alacsony részvételi arányra kereste a magyarázatot hétfői lapszámában. A napilap által megszólított Gerhard Mangott, osztrák egyetemi professzor szerint az EU-nak rossz az imidzse, ezért az emberek nem ünneplik az uniós intézményeket. A szakember problémának látja azt is, hogy az európai parlamenti képviselők kevés figyelmet fordítottak eddig a szavazóikra. A lap kiemelte: a szombaton tartott választáson négy listavezetőt is „lekarikáztak” a választópolgárok, köztük a Most-Híd listavezetőjét, Simon Zsoltot, aki helyett Nagy József készülhet Brüsszelbe. Az MKP teljesítményét sikerként könyveli el a lap, amely megjegyzi: a magyar pártnak parlamenten kívüli tömörülésként sikerült Bugárékat megelőznie. „Ez már sorrendben a harmadik választás az elmúlt fél évben, ahol az MKP nagyon tisztességes eredményt ért el” – írja a HN. A Smer szereplését elemezve a pozsonyi napilap megállapítja, a szlovák kormánypárt lejtmenetbe került, aminek nem az elnökválasztáson elszenvedett kudarc, nem is az eggyel kevesebb EP-képviselői hely, hanem az az oka, hogy Robert Fico miniszterelnök mentálisan elhagyta a pártját.

A független Pravda is elsőrsorban az alacsonyi részvételre kereste az okokat hétfői kiadásában. A lapnak nyilatkozó smeres Monika Flašíková Beňová, aki ismét európai parlamenti mandátumhoz jutott, úgy látja, a választási törvény megváltoztatására lenne szükség ahhoz, hogy az emberek nagyobb számban menjenek el szavazni az EP-választásokon. A kampány során többször találkoztam azzal a véleménnyel, hogy a választópolgárok engem és Kukannak szavaznánák bizalmat, mivel azonban két külön pártban indultunk, ezt az emberek nem tehették meg, így el sem mentek szavazni – fogalmazott a képviselőasszony, hozzátéve: a média is nagyobb teret adhatott volna az európai témáknak. A szlovák napilap egyoldalas összeállítást közöl a tizenhárom, mandátumot szerzett szlovákiai európai parlamenti képviselőről. Csáky Pálról, az MKP listavezetőjéről megjegyzik, Brüsszelben az uniós támogatások hatékonyabb felhasználása érdekében lépne fel, ezzel is segítve a hátrányos régiók felzárkoztatásán.

A szlovákiai pártok “kemény választói magjának” harca volt a szombati EP-választás, amely „tragikomikus” részvételt hozott – jegyzi meg a Sme, amely Hogyan nem szavaztunk címmel egész Európára vonatkozó adatokat közöl a voksolás eredményeiről. Peter Schutz, a jobboldali, liberális napilap publicistája úgy látja, az ellenzéki pártok sem lehetnek elégedettek az eredményekkel, az a jobboldali politikus, aki így teszi, az önreflexió teljes hiányáról tesz tanúbizonyságot.

lm, Felvidék.ma

Cikkajánló

A fontos ügyeinket nem szabad feladni, tovább kell küzdenünk értük

A kisebbségi nyelvhasználat és az állampolgárság kérdései évek óta a szlovákiai magyarok legfontosabb közösségi ügyei …