Bauer Edit: EP-határozat elfogadtatása jelentené az előrelépést

Április 22-én az őshonos kisebbségek helyzetéről tartanak meghallgatást az Európai Parlamentben. Ahhoz, hogy a meghallgatásra már a jelenlegi választási időszak elején sor kerülhet, nagyban hozzájárult, hogy 2014-ben az akkori kisebbségi Intergroup már szorgalmazott egy hasonló meghallgatást.

Ennek kapcsán BAUER EDITET, az MKP akkori EP-képviselőjét kérdeztük többek közt arról, miként értékeli az őshonos kisebbségek védelméről szóló mostani meghallgatást.

Mi a véleménye arról, hogy most megvalósul az a kezdeményezés, amelynek a bölcsőjénél ön is ott volt, s amely az európai őshonos kisebbségek helyzetéről szól?
Folyamatában nézve, a néppárti frakcióban történő meghallgatás egy következő, fontos lépcsőfok az őshonos kisebbségek helyzetéről szóló párbeszédben. Meghallgatásokat rendszeresen tartottunk elsősorban a frakció és bizottságközi munkacsoportban, ha szükség volt rá, azon kívül is (például Malina Hedvig ügyében) – az elmúlt időszakban is.

Csáky Pál megígérte, hogy az ő blokkjában ön felszólalási időhöz jut. Mi az, amit az őshonos kisebbségek ügyében el szeretne mondani?

Mivel nem előadóként kaptam meghívást, így a hozzászólásom nagy mértékben az előadások tartalmától függ, mert hisz rendkívül fontos, hogy ne egymás mellett beszéljünk el. Ha a parlamentben szokásos 2 percbe szabja meg az elnöklő a hozzászólási időt, úgy egy gondolat rövid kifejtésére van mód. A koppenhágai kritériumok által kialakult kettős mérce negatív hatásáról mindenképp szólni szeretnék.

Hogyan értékeli, hogy Csáky Pál meghívta Önt erre a meghallgatásra?

A meghallgatások szervezése fontos témákban a képviselői munka szerves része. Ezekre szakértő kollégákat is gyakran szoktunk hívni. Gondolom, én is ilyen minőségben kerültem a meghívottak közé. Az elmúlt tíz évben meghívásomra Csáky Pál és Berényi József is többször jártak Brüsszelben.

Van-e konkrét javaslata Csáky Pál számára, amit képviselnie kellene ebben az ügyben?

A határozott előrelépést egy európai parlamenti határozat elfogadtatása jelenthetné – ahogy ezt mi is ismételten szorgalmaztuk –, mely egy uniós törvényszintű szabályozáshoz vezetne a kisebbségek jogállásának garanciáit illetően, akár az Európa Tanács 2001-es ajánlását véve alapul.

dé, Felvidék.ma

Cikkajánló

Vállalni kell – Pozsonyi beszélgetés Duray Miklóssal

Ma egy hete, hogy 2022. december 30-án Duray Miklós elérkezett földi pályafutása végéhez. Közösségi oldalamon …