Botránykoalíció

Lehet, hogy bennem van a hiba. Nem tudom elfogadni, hogy az ember csak lefelé csúszó állatfaj lehet.

Két évvel ezelőtt, amikor megírtam a Hit és illúzió című darabomat (amelyet azóta, 10 hónap alatt, 31 alkalommal játszott el a Boráros Imre Színház), többször feltettem magamnak is a kérdést: nem túlzok-e akkor, amikor nagyon erőteljesen fogalmazok meg kritikát mai közállapotainkról. Ezt a kérdést gyakran felteszem a nézőknek is – s a válasz: sajnos, ez a valóság. S percekig tartó állótapsok hitelesítik ezt a véleményt.

Az egyik oldalon ugyanis tudatosítom a saját felelősségemet: azon kevesek egyike vagyok, aki – aktív politikus lévén – egyszerre két szemüvegen keresztül is nézem a történéseket. A politikusén is – belülről, és a kritikus polgárén, íróén is – kívülről.

S ez bizony kötelez. Nem üres moralizálás az tehát, amit néha megírok ezen témákról, hanem a téma térbeli látása. Ahol a mérce a közerkölcs – nyíltan vagy látensen, de mindig is az volt az emberiség történetében -, amely visszaszögezi a „politikusi kreativitást” a gyalupadhoz.

A helyzet persze soha nem reménytelen – de a jelek szerint néha a társadalmi gubancok kisimításához kisebbfajta csodára van szükség. 29 évvel ezelőtt létrejött egy ilyen csoda, megbukott egy ideológia, amely kis híján rabul ejtette az emberiséget: a kommunizmus ideája. Akkor naiv módon sokan azt hittük, hogy most már egy szebb, tisztább, hibátlanabb korszak következik.

Nem az lett. Az emberből nem lett angyal.
Rendben, ez lehetne egy tanulság. Ám ezt az írást nem ezért írom, hanem azért, mert azt látom, hogy a helyzet azóta folyamatosan romlik. A posztkommunista társadalmakban élő emberek lelke kopik, erodálódik folyamatosan.
S a jelenlegi szlovák kormánykoalíció tevékenysége szorgalmasan erősíti ezeket a folyamatokat. Ami ott veszélyes számunkra, kisebbségi sorsban élő magyarok számára, hogy éppen megmaradásunk pilléreit: az erkölcsi tartásunkat kezdi ki.

Žitňanská asszonyt soha nem becsültem valami nagyra – annak ellenére, hogy a második Dzurinda-kormányban négy évet lehúztunk együtt, s az együttműködésünk néhány területen gyümölcsöző is volt. František Šebejről sincs különösebben nagy véleményem, és Štefan Hríb sem az erkölcsös újságíró példája számomra. Ám el kell ismernem, tisztességesebben viselkednek a Most-Híd politizálását látva, mint a szlovákiai magyar választók egyharmada. Számukra mégiscsak van egy pont, ahol felállnak az asztaltól, s azt mondják: ez már vállalhatatlan számunkra. S megőriznek valamit tisztességük maradványaiból.

Ficóékkal és az SNS-szel koalícióra lépni nem jelentett mást, mint ama bizonyos korpa közé keveredés ősrégi történetének újrajátszását. S mondhatnánk, ám tegyék, majd a választó parasztesze és a napi problémákkal küszködő polgár természetes erkölcsi felháborodása leszámol velük.
Nem ez történik. Nézzünk csak körül: korunkban, a kifinomult manipulációk korában ügyes közéleti szélhámosok úgy csinálnak hülyét polgárok millióiból, ahogy csak a kedvük tartja.

Média kell hozzá, persze, pénz, és egyéb eszközök. De működik a dolog, a polgár mindent „megeszik”. Olyan dolgok, amelyekért még 10-20 évvel ezelőtt is büntették a politikusokat (a magyar „hosszúnevű” párt, Lupták, Schuster, Rusko… pártjainak esete), ma simán elmennek. S erre még ama ENSZ-felmérés sem tekinthető kielégítő válasznak, amely szociológusok kutatásai alapján bizonyítja, hogy 1980 óta hülyül az emberiség. Az elektronikus kütyük világméretű elterjedése által okozott információrobbanás nem a világ IQ javulását, hanem ellenkezőleg: lecsúszását hozta.

Ennek egyenes következménye, hogy csúszik lefelé a közerkölcs szintje is. Ha visszaemlékszem a huszadik század kilencvenes éveire, azért ott még az az alaphozzáállás érvényesült, hogy az igazság abszolút kategória, s aki hazudott, az a lelke mélyén tudatosította, hogy helytelen dolgot tesz. S akkor még következményei is voltak a hazudozásnak.

Most? Vannak, akik kiírják a plakátra, hogy a jellem a döntő – s utána olyan cinikusan szegik meg ígéreteiket, hogy az szinte kiabál. S a derék választópolgárok egy része tolerálja ezt.
Vagy kiülnek a Most-Híd politikusai a választások után egy sajtótájékoztatóra, s azt mondják, hogy bíróságra adják azt, aki azt a hazugságot terjeszti róluk, hogy koalícióra készülnek lépni a Smerrel. S két nap múlva ugyanazok, ugyanott (fél órával az SNS kongresszusa után) bejelentik, hogy koalícióra lépnek a Smerrel és az SNS-szel.
A polgárok egy része pedig bólogat minderre.

Azután pedig jönnek a követhetetlen kanyarok, amelyek közös nevezője az, hogy minden áron a vályúnál kell maradni. Példának okáért privatizálni kell mindenáron a pozsonyi repteret, az hoz nagy zsozsót. Meg az autópálya építéseknél félrekönyvelhető eurómilliók. Az SNS-nél a katonai bevásárlások… A Smernél meg minden, amihez hozzá lehet férni…
Ezek mozgatják majd a hazugságperpetuum kerekét, a polgárok pedig zabálni fogják mindezt, mert a lelküket már menthetetlenül kikezdte a 21. századi „modernitás” rozsdája. Nincs olyan harmadnap, amikorra a legdurvább hazugságot nem lehet csillogó féligazsággá fényezni – ha megvannak hozzá az eszközök. Fico újabb győzelmekért száll síkra a párt kongresszusán, Bugár elnöknek indul, Danko pedig… hááát, ő egy kapitány…

S most ez a Lajčák is… Tisztességes ember elbújna szégyenében azok után, amit csinált, s ami vele történt. De ő folytatni akarja, s azt akarja, hogy mindenki tisztelettel szóljon az ő „szakmai kvalitásairól”.
S talán elindul majd köztársasági elnöknek is. Ő is megcélozza azt a posztot, amelyet minden köztársaság azért hoz létre, hogy az állam első polgára némi erkölcsi emelkedettséget is sugározzon maga körül. Hmmm…

Azon gondolkodom, mi jöhet még. 2020-ban kiállnak majd az emberek elé, és simán egy Mercedes gépkocsit ígérnek mindenkinek, aki rájuk szavaz. S 24 órával a választások után majd ismét a szemükbe röhögnek a kocsiért sorban állóknak: ezt nem gondoljátok komolyan. Félreértettetek minket, ez egy olyan bődületes hülyeség, hogy ezt ti sem gondolhatjátok komolyan.
Vagy mégis?

Ébresztő, kedves választópolgárok!

Csáky Pál, fb-jegyzet