Cinizmus

Mondjon bárki bármit, a lényeget tekintve nem sokat változik a világ. Száz évvel ezelőtt még Prágában kiáltotta a földhözragadt csehek, a pepíkek megtestesítője, bizonyos Švejk úr, hogy „Na Bělehrad!”, ma Pozsonyban, annak is provinciális parlamentjében kiáltja százötven képviselő, hogy „Na Budapešť!” Szomorú.

Most sokan azon vitatkoznak, siker-e, vagy visszalépés a kisebbségi nyelvek használatáról  szóló törvény elfogadása. Nem hiszem, hogy ez lenne az alapkérdés. A kisebbségi nyelvhasználatnak van – mondjuk – harminc fontos eleme. Abból ötben-hatban  enyhe előrelépés történt, ugyanennyiben pe- dig némi visszalépés. Ha majd lecsendesedik a dolog és jobban megnézzük, hol vagyunk, rájövünk, hogy lényegében ugyanott. A vicc az, hogy a Most- Híd néhány képviselőjét hallgatva olyan benyomása van az embernek, mintha ezek az urak nem ismernék az eddigi törvényeket. Lehet majd magyarul is beszélni az önkormányzati üléseken is, mondják – eddig is lehetett. Ha van partnere, beszélhet magyarul az egészségügyi szolgáltatások terén, használhatják a magyar nyelvet a helyi közigazgatásban, a tűzoltók, községi rendőrök egy- más közti kommunikációjában – eddig is lehetett. Kétnyelvű feliratok jelenhetnek meg – eddig is megjelenhettek.

A probléma gyökere eddig sem a kisebbségi nyelvek használatát  szabályozó törvényekben volt – hanem a bigott, államnyelvről szóló törvény tiltó rendelkezéseiben. Azt pedig tavaly novemberben  csúnyán elszúrták  – a Most-Híd képviselőinek szavazataival. Aki egy picit képes szakmailag is megvizsgálni a dolgot, látnia kell: a kisebbségi nyelvek használatát  bármely téren megengedő kitétel csupán csak reagálás az államnyelvtörvény botor tiltásaira.

Majd a büntetések segítenek – mondják néhányan. Meglátjuk. Ez fegyver − de kétélű. El tud valaki képzelni egy ilyen politikai reprezentáció  mellett, egy ennyire magyarellenesre hangolható társadalomban olyan helyzetet, hogy az illetékes hivatal tömegesen ró ki majd büntetéseket azért, mert so- kan nem használják a magyar nyelvet ott, ahol azt használni kellene? Idő kérdése, hogy ebből újra téma lesz, s az eredmény:  vagy leállítják ezt, vagy elkezdik tömegesen kiróni a büntetéseket az államnyelvről szóló törvény alapján is – a magyarok ellen. Szlovákokat büntetnek a magyar nyelv nem használatáért, magyarokat pedig nem fognak? Érdekes helyzetek alakulhatnak majd ki. Magam nem hiszem, hogy a büntetések útja a helyes út, inkább pozitív stimulációt lehetne keresni.

Van, aki azt mondja, hogy a Most-Hídnak volt fontos, hogy a sorozatos fiaskók után valamilyen nyelvhasználati törvényt  elfogadjon a parlament. Bármilyet, csak beszélni lehessen róla. Én úgy gondolom, hogy ez pontatlan megfogalmazás. A Mostot elnézve szerintem nem nekik, nem a csapatnak volt ez fontos, hanem néhány vezetőjüknek. A jövőbeli demagóg kommunikáció miatt. A partnereik pontosan tudták ezt. Játszottak is velük derekasan, mint macska az egérrel. Ameddig ugyanis a partner nem hiszi el, hogy a Most-Híd komolyan gondolja a kormányból  való esetleges kilépést, addig csak mosolyog az ilyen témájú retorikán. Márpedig Pozsonyban mindenki tudja, hogy a Most-Híd lenne az utolsó, amely elhagyná ezt a kormányt. Az egyéb – számukra fontosabb − érdekek miatt. S egyébként is: hiteles egy olyan politikai szubjektum ágálása a nyelvi jogok használatára  és az identitás vállalására, amely azzal az üzenettel kezdte politikai tevékenységét, hogy „mindegy, milyen az orvos, a tanító stb. nemzetisége”?

A helyzet azonban  rosszabb: cinikus politikai egyezség született. Ez a hét a szlovák parlamentben ugyanis lényegében arról szólt, hogy a szlovákiai magyarokat még jobban el kell idegeníteni Magyarországtól. Durvább módszerekkel (lásd: ellenzék), vagy finomabban (lásd: kormánykoalíció). A tavalyi magyarellenes államnyelvi törvény után a Most-Híd most is megszavazta a magyar alkotmánnyal kapcsolatos provinciális parlamenti nyilatkozatot.

Szerintem magát magyarnak valló képviselőnek egy ilyen helyzetben minimum tartózkodnia illett volna. Nincs Európában még egy olyan parlament, amely a szomszéd ország alkotmányának elfogadásakor így reagálna. Ezt már a Balkánon sem csinálják. Nem a dokumentum tartalma a meghatározó – az sem mellékes, persze −, de sokkal fontosabb jelzés az elfogadás ténye. Cinikus játék ez az egész, amelyben a legperverzebb elem, hogy a szlovákiai magyar közösséget  egy zsák körtének tartják. Az elfogadott nyilatkozatban megemlítik, hogy a szlovákiai magyarokkal mindent meg lehet tenni, az itteni magyarok lojalitásának nagyra értékelésével akarnak pofont adni Budapestnek. „Ezek a magyarok a mi tulajdonunk” – akarják ezzel a primitív lépéssel üzenni.

Megtehetik – mert a mi önbecsülésünk bizony gyengülőfélben van. Az 1990-es évek első felében a felmérések szerint kevés szlovákiai magyar volt büszke Szlovákiára, mint hazájára. A második Dzurinda-kormány idején ez az arány megnőtt – joggal. A döbbenet azonban ott van, hogy a Fico-kormány idején még ettől is magasabbra nőtt az ilyen véleményt vallók aránya – ha hi- hetünk a Szlovák Tudományos Akadémia szociológusainak. Ez bizony nem más, mint a hírhedt stockholmi szindróma kristályos megnyilvánulása a szlovákiai magyarok körében – s ezt nemcsak lobogtatni lehet, hanem arra is bátorítja a szlovák politikát, hogy itt messzebbre is elmehet. Ezek meg- elégszenek a morzsákkal is.

Nincs a NATO-ban  és az EU-ban még egy olyan ország, amely annyira mélyen ellenséget látna szomszédjában, mint Szlovákia egyes politikusai. S még csak annyi önkontrolljuk sincs, hogy le ne csússzanak a legmélyebb primitivizmusba. A magyar nagykövet kifütyülése a kisebbségi nyelv- használati törvény elfogadásakor minősíthetetlen viselkedés – s bizony, nagyon sok mindenről árulkodik. Megjegyzem: teljesen normális, hogy nagy- követségek képviselői részt vesznek fontos nyilvános  politikai  vagy jogi aktusokon. Az amerikai, de a brit és a francia nagykövetség munkatársai  is elmennek akár fontosabb bírósági tárgyalásokra is, hogy ne csak az eredményről tájékozódjanak, de a folyamat tartalmáról és hangulatáról is. A múlt héten, a főügyészválasztáskor is jelen voltak a szlovák parlamentben  az amerikai és legalább hét EU-s ország nagykövetségének képviselői.

Előrementünk vagy visszacsúsztunk  tehát magyar ügyekben az elmúlt parlamenti héten? A Magyarországgal kapcsolatos határozat elfogadását is látva, attól tartok, inkább az utóbbi. Bár az is érződik, hogy a szlovák−magyar meccsben a nagy összeütközés ősszel valószínűsíthető.