Mindent megteszek azért, hogy a közösségemet jól képviseljem

„Úgy gondolom, hogy Szlovákiában nem jó irányba mennek a dolgok, és nemrégiben egy közvélemény-kutatás is visszaigazolta, hogy a felvidéki magyarok vélekedtek így a legnagyobb százalékarányban” – nyilatkozta Csáky Pál, az MKP európai parlamenti választási listavezetője február 17-én a Hír Televízióban.

Robert Fico és a nemzeti vonal minden fontos hatalmi posztra rátelepszik az országban – mondta Csáky, aki attól tart, hogy a közelgő elnökválasztáson is ugyanez fog történni. „Ha tehát a magyarok egyfajta ellensúlyt akarnak, és tekintettel arra, hogy autentikus magyar képviselet most a szlovák parlamentben nincs, akkor a saját érdekük az, hogy az Európai Parlamentbe bejuttassák a saját képviselőiket, azokat, akikben megbíznak” – fogalmazott Csáky.

Csáky szerint bár a részvételi aránytól sok minden függ, ötvenöt-hatvanezer szavazattal már legalább egy képviselőt bejuttathatnak a választópolgárok az Európai Parlamentbe. A műsorvezető kíváncsi volt arra is, miért nincsenek az MKP listáján a párt eddigi európai parlamenti képviselői, azaz Bauer Edit és Mészáros Alajos. Amint azt Csáky elmondta, Bauer Edit, aki egy köztiszteletnek örvendő személyiség és a munkájával a többség elégedett, valószínűleg a korára való tekintettel nem akart egy újabb ötéves parlamenti időszakot vállalni. Mészáros Alajos pedig azzal indokolta a visszalépését, úgy gondolja, hogy a pártnak csak egy vagy rossz esetben egyetlen képviselője se lesz az Európai Parlamentben, ezért úgy véli, nem kellene vetélkedni, a pártnak egységesen, egységes listával kell fellépnie a választáson.

A beszélgetés további részében a műsorvezető az európai parlamenten belüli együttműködésről kérdezte Csákyt, aki szerint mindenkivel, akivel érdemes és lehet, azzal együtt fognak működni. „A Fidesszel és a KDNP-vel eddig is együttműködtünk a Néppárton belül is, az erdélyi magyar barátainkkal úgyszintén, és úgy gondolom, hogy a németekkel, franciákkal, spanyolokkal szintén együtt kell működnünk, ha valamit keresztül akarunk vinni, de a szlovákokkal is” – fogalmazott Csáky, bár nemrégiben éppen a kereszténydemokraták elnöke, Figeľ úr volt az – tette hozzá –, aki az Európai Parlamentbe ment, hogy lobbizzon ellenünk. „Én mindent meg fogok tenni azért, hogy a választóimat és a közösségemet, a felvidéki magyar közösséget jól képviseljem” – jelentette ki Csáky.

A beszélgetés végén, a köztársaságielnök-választás kapcsán Csáky elmondta, a 13 szlovák jelölt közül, tehát Bárdos Gyulát kivéve, nincs egyetlen olyan jelölt sem, akire azt mondhatnánk, hogy a szlovákiai magyarok nyugodt szívvel szavazhatnak rá. Csáky szerint a magyar köztársaságielnök-jelölt egyfajta emancipációs folyamat is, és Bárdos Gyula minden magyar és minden kisebbségi számára elfogadható jelölt. Csáky úgy véli, ha Bárdos 7-9 százalékos eredményt elér, az már nagyon jó eredmény lesz ebben a mezőnyben. „Március 15-e nagyon szép dátum, illene minden magyarnak felvonulnia, és Bárdos Gyulát támogatnia” – zárta szavait Csáky.

Felvidék.ma, dé

Cikkajánló

ERZSI, csupa nagybetűvel

Lehet-e, szabad-e pörölni a Teremtővel, ha az ember egymás után kapja a rossz híreket olyan …