Egy politika csődje

Amiatt a két hír miatt nem igazán érdemes leülni a gép elé, hogy A.Nagy László és Hégli Dusán már nincs a posztján: két lihegő hidas azt kapta jutalmul, amit az esetleges függetlenek kaptak volna büntetésül.  Az egész bele van kódolva a rendszerbe.

Azon sem érdemes somolyogni, hogy néhány elemző mostanra felfedezte, hogy a kormánybiztosi poszt nem is bír érdemi kompetenciákkal. Aki vette magának a fáradságot és tavaly elolvasta az illetékességi törvényt, annak nem lehetett kétsége efelől. Persze, a támogatások reménye tudatában sokan az ellenkezőjét szajkózták ennek: elő kell csak venni az akkori nyilatkozatokat a megoldás „zseniális” voltáról.

Az sem igazán érv, hogy a kormányhivatalban ott maradt a pénz, amit ezután majd mások fognak leosztani. Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy a hírnek ez a része jó, csak azt, hogy a Most által működtetett kisebbségi korrupciós mechanizmusok súlya csökkenni fog. Többször hallottam ugyanis az elmúlt évben, hogy Madarič minisztériuma sokkal korrektebben viszonyult a magyar projektekhez, mint Chmel vagy A. Nagy Laci hivatala. A Most klientúra-építésre akarta ezt a pénzt felhasználni, most majd kevésbé teheti.

Azt se tekintsük különösebb tisztogatásnak, ha a Most-Híd k.f.t. néhány újabb tagját is kirakják majd a kormányhivatalból: tisztább pillanataikban talán majd elgondolkodnak afölött, hogy az a létfilozófia, ami odavitte őket, mennyire sérülékeny. A közösség szempontjából teljesen, de az egyéni pályák szempontjainak figyelembe vételével is eléggé.
S az Ifjú Szivek háza tájáról régebben is jövő hírek a pénzek furcsa kanyarjairól – a csapat szép szakmai teljesítménye ellenére – is ebbe az irányba tolták el a történetet. Magyarán: a minden és mindenki eladó filozófiája csak ezt az eredményt hozhatta, a politikai üzletember szerepe nem életbiztosítás. Az persze kellemetlen velejárója lesz az ügynek, ha néhány hét múlva megtudjuk, hogy valaki privatizálta az Ifjú Szivek székházát. S eme odafigyelésünket az sem csitítja majd, ha az a valaki esetleg egy hidas hidalgó lesz.
Egy szó, mint száz tehát, üzenet a magyar közösség megosztóinak, Nietzschével szólva: „Nem az rázott meg, hogy becsaptál, hanem az, hogy ezután már nem hihetek neked.”

Ezen a ponton vagyok bátor ideidézni tavalyi vonatkozó írásom egyik mondatát: a Smer pedig csupán azt teszi, mi lényege (Madách után, szabadon). Fico egy módon ellensúlyozható: ha a hatalma a tényleg a partnertől függ. Akkor viszont korrekt módon tud együttműködni, ezt több volt MKP-s képviselő is tanúsíthatja. (Erre a felismerésre alapult az MKP stratégiája a 2010-es választásokon: ha nem érhető el a jobboldali többség, vagy a mi problémáink iránt érzéketlen, akkor a második opció az olyan EGYENRANGÚ partneri viszony kialakításának kísérlete, ahol az MKP megkerülhetetlenné – a mérleg nyelvévé – válik. 2010. június 12-én ez az opció este 22 órától 24 óráig  reális volt – lásd a Focus és az MVK aznapi exit poll eredményeit. Persze, az igazi politikai játszma egy egységes, 10 százaléknyi erőt képviselő MKP esetében lehetett volna meggyőző, ám a szolgálatok és a pénz ezt a szlovákiai magyar politikai térfélen egy időre lehetetlenné teszik. Az elmúlt évben kialakított vazallusi viszonyrendszer tehát csak törlőrongy-sorsot eredményezhetett.)
Azt egy pillanatig nem állítom, hogy ez egy jó helyzet. Csak azt mondom, hogy az eddigi sem volt jobb.
 
Mindez azonban csak a felszín. A mély komorabb. S e fölött már érdemes komolyabban elgondolkodni.

A közelmúltban Karlovy Varyban az egyik cseh barátom, Havel egyik volt közeli munkatársa mély csodálkozással kérdezte tőlem: igaz, hogy A. Nagy László Fico kormányában vállalt harmadrendű szerepet? Az az A. Nagy László, aki egy állítólagos rendszerváltó párt elnöke volt hosszú évekig? S igaz, hogy Világi Oszkár, a Szövetségi Gyűlés egyik kamarájának volt alelnöke most azzal van elfoglalva, hogy focicsapatot vegyen magának vagy stadiont építsen? (Blöff egyébként mind a kettő, de mint látható, a köz számára érdekes gumicsont.) Bizonyára olyan pénzeken is, amelynek ezer helye lehetne a kiéheztetett szlovákiai magyar kultúrában vagy oktatásügyben. Igaz, hogy Bugár szembement a saját pártjával és a Martin-i maticás alfőnökkel haverkodik? Igaz, hogy Bugár, Chmel és több Hidas neve tételesen szerepel a korrupciós toptörténetekről szóló Gorilla-dokumentumokban?
Istenem, mi történik veletek?
 
Igen, néha fölülről is meg kell nézni a dolgokat. A. Nagy László, Hégli Dusán és a többiek más pályára helyezése egy politika csődje. A minden áron való dörgölődzés, a minden és mindenki eladó filozófiájának látványos csődje.

Mi maradhat utána?

Az egyik oldalon a konstans igyekezet: a közösségi ügyek irányában elkötelezett, értékelvű politika.
A másik oldalon meg érzik a bajt, cirkuszt kínálnak az embereknek. Megint itt a Lajcsi, ömlesztve.
Semmi sem bizonyítja jobban, hogy mennyire kiüresedetté, mennyire értelmét vesztetté vált ez a második „út”.