Elfogadhatatlan új katonai technikát küldeni háborús övezetbe

Csáky Pál is tagja volt annak a 38 főt számláló EP képviselői csoportnak, amelynek 14 országból verbuválódott tagjai élesen ellenezték, hogy Franciaország leszállítsa az orosz Föderációnak a már elkészült Mistral típusú helikopterhordozó anyahajót.

„A téma komoly viták tárgya volt az Európai Parlamentben, a meghallgatásokon a csoport tagjai azzal érveltek, hogy elfogadhatatlan új katonai technikát küldeni háborús övezetbe” – nyilatkozta portálunknak Csáky. A Mistral hajók megfelelnek a haditengerészet számos kívánalmának, többek közt képesek harckocsik és helikopterek szállítására, de van a fedélzeten hadikórház is. Csáky szerint a képviselők szeptember 10-én levélben köszönték meg Francois Hollande francia elnöknek a szállítás leállításáról szóló döntést Oroszország még 2011-ben rendelt két helikopterhordozót Franciaországtól, az elsőt most októberben, a másodikat pedig jövő novemberben kellett volna leszállítani. A francia elnök sokáig kitartott az adásvétel és a szállítás mellett, egy nappal a NATO-csúcs előtt azonban úgy döntött, az ukrajnai helyzet miatt mégsem szállítja le az Oroszországnak eladott Mistral típusú vízi járműveket. Franciaország csak akkor kapta volna meg az 1,2 milliárd eurós teljes vételárat, ha Moszkva mind a két járművet átveszi.

Oroszország a hírre úgy reagált, nem történt tragédia, de a Mistrál-szerződés felmondása gondokat okozhat az orosz-francia kapcsolatokban.

Felvidék.ma

Cikkajánló

Vállalni kell – Pozsonyi beszélgetés Duray Miklóssal

Ma egy hete, hogy 2022. december 30-án Duray Miklós elérkezett földi pályafutása végéhez. Közösségi oldalamon …