Elmozdulás Beneš-ügyben

benes_no

Kedden délután tárgyalta az EP Petíciós Bizottságának koordinátori ülése a Beneš-dekrétumokkal kapcsolatos petíciót. A szlovák diplomácia, illetve néhány szlovák EP-képviselő mindent megtett azért, hogy megakadályozza a kérdés napirendre vételét. Ez nem sikerült, mivel az EP összes frakciója támogatta Csáky Pál EP-képviselő (MKP) javaslatát a megtárgyalásra, illetve a közös határozat meghozatalára.

A döntés értelmében az EP Petíciós Bizottsága levélben fordul a szlovák parlamenthez, amelyben a 2007-es parlamenti határozat megváltoztatásának lehetőségét is felvetik, illetve a cseh parlament 1997-es döntésének követésére szólítják fel a szlovák törvényhozást. Mint az ismeretes, a cseh parlament 20 évvel ezelőtt, a cseh–német alapszerződés ratifikálása alkalmával fejezte ki sajnálatát a németekkel szembeni atrocitások miatt a második világháború utáni időszakban, illetve kért bocsánatot a németek kiűzése és a kollektív bűnösség elvének alkalmazása miatt. A szlovák parlament ugyanakkor 10 éve épp ellenkezőleg cselekedett: támogató tartalmú nyilatkozatot fogadott el a dekrétumokról. Az EP minden frakciója elutasítja a kollektív bűnösség elvének alkalmazását, és nagyra értékeli Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök két héttel ezelőtti nyilatkozatát, amely szerint a 20 évvel ezelőtti cseh lépés példa kíván lenni mások számára is.

Csáky Pál képviselői irodájának sajtóközleménye

Cikkajánló

És utánunk mi marad?

Gondolatok a felvidéki magyar közéletiség ethoszáról Pozsony belvárosában sétálgatok 2023 őszén, egy nyugodt hétvégén. Ismét …