EP-képviselők vitája Krasznahorkaváralján

Sikerülhet-e változtatni Európán? – tették fel a kérdést Csáky Pál és Nagy József Európai Parlamenti képviselőknek a krasznahorkaváralján tartott nyári ifjúsági táborban.

A két hónappal az EP választások után sorra kerülő beszélgetés alkalmas terep volt arra, hogy a résztvevők mérlegeljék a választások eredményét, levonják a kampány tanulságait, és ismertessék az Európai Parlamenttel és annak a jövőben betöltött szerepével kapcsolatos nézeteiket.
Az Európai Unióban szövetségeseket kell találni. Idehaza azonban a helyhatósági választás közelharc lesz a lövészárokban, így a két párt viszonya méginkább romlani fog – állapították meg előljáróban a vitafórumon.

Nagy József kitért arra, hogy szívesebben működne együtt a szlovák politikusokkal a kisebbségek érdekében. Csáky Pál hangsúlyozta, hogy ő a szlovákiai magyarok érdekeit védi.
Arra a kérdésre, hogy mit tudnak tenni, hogy népszerűbbé váljon az EU a polgárok körében Nagy József kifejtette, hogy Európa munkáját kell láttatni. Olyan dolgokkal kell foglalkozni, ami érdekes, s el kell fogadtatni a médiával, hogy arról beszéljen.
A választó még mindig úgy érzi, hogy semmiféle befolyása nincs az európai politikára, ha ott van a saját képviselője. Ennek ellensúlyozására Nagy elmondott egy friss példát, amikor az Európai Néppárt kongresszusán hét prioritást – köztük a család-, a kisebbségvédelmet – éppen neki sikerült bevinnie.
Csáky Pál felvetette, hogy Európai szemmel címen vezethetnének hetente megjelenő rovatot a napi sajtóban vagy a Pátria rádióban, az sokat segíteni az Európai Unió népszerűsítésében. Mint mondta, nem azt az elvet szeretné követni, hogy aki eddig elment Brüsszelbe, az kikopott a politikából. A Petíciós Bizottság alelnöki posztja sok új feladatot ró rá, ami komoly kihívást jelent. Elmondta 1455 le nem zárt ügy van a Petíciós Bizottság előtt, amit meg kell vizsgálni.
Nagy József kiemelte, hogy a Most-Híd az Országos Elnökségnek a tagjává válik, így ez számára politikai előrelépést jelent. Kifejtette, hogy örül, hogy képviselőként jelen van a megyében is, mert így is tudja tartani a közvetlen kapcsolatot.
Azon kérdésre, hogy a jövőben 2016-ban közös listán indulnak-e, nem adtak egyértelmű választ. Az MKP nemzetiségi politizálás megerősítése érdekében munkálkodik, s így alapvető paradigma eltérések vannak a két párt között – véli Csáky. Nagy József azt hangsúlyozta, hogy az akarat hiányzik. Szerinte pártja nyitottabb eszméjű párt, ugyanakkor kijelentette, hogy a Smerrel nem lehet s nem is kíván együttműködni.
Csáky azt javasolta, hogy jövőre, 2015-ben, amikor nem lesz választási nyomás, akkor kellene erre a kérdésre visszatérni. (Forrás: www.felvidek.ma)

Cikkajánló

És utánunk mi marad?

Gondolatok a felvidéki magyar közéletiség ethoszáról Pozsony belvárosában sétálgatok 2023 őszén, egy nyugodt hétvégén. Ismét …