Erdélyi–felvidéki „csúcstalálkozó”

Kettős, kulturális és politikai rendezvény helyszíne volt október 8-án a Királyhágómelléki Református Egyházkerület 1937-ben átadott, 2001-ben felújított nagyváradi palotája, amely jelenleg a Sulyok István Egyházi, Oktatási és Művelődési Központnak, illetve a Partiumi Keresztény Egyetemnek is helyet ad. A református püspöki palotaként is emlegetett belvárosi épület aulájában előbb Felvidéki polifónia címmel kortárs szlovákiai magyar képzőművészek kiállítását nyitották meg, ezt követően Tőkés László és Csáky Pál európai parlamenti képviselők tartottak közéleti fórumot a Bartók-teremben.

nagyvarad

A tárlatnyitóra érkezetteket Sz. Horváth István, a társszervező Partiumi Magyar Művelődési Céh köszöntötte, majd átadta a szót a szlovákiai magyar nemzeti közösség egyik legismertebb vezetőjének, Csáky Pálnak, aki rövid beszédében fontosnak tartotta kiemelni, hogy a Partiumba elhozott kiállítás megjárta Brüsszelt is, mégpedig azelőtt, hogy Szlovákia átvette volna az Európai Uniós soros elnökségét az év második felére. Ezzel is fel szerették volna hívni Európa figyelmét arra – mondotta a Magyar Közösség Pártjának EP-képviselője –, hogy a Trianonban idegen uralom alá került felvidéki magyarság teljes és pezsgő szellemi életet élve küzd a megmaradásért, valamint hogy államalkotó tényező az EU-tag Szlovákiában. Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke házigazdaként üdvözölte a közéleti személyiségekből, művészekből, közírókból álló felvidéki küldöttséget, kitérve vázlatosan az erdélyi és felvidéki magyarság közötti történelmi kapcsolatokra és párhuzamokra, méltatva a gyümölcsöket termett egyházi, kulturális és felsőoktatási együttműködést. Miglinczi Éva művészeti író, a kiállítás kurátora személyes hangvételű bevezető után szakmai ismérvek mentén ismertette a 28 alkotóművész munkáiból összeállított tárlatanyagot, majd Kopócs Tibor, a Magyar Alkotóművészek Szlovákiai Egyesületének elnöke mutatta be röviden az alkotói közösséget és köszönte meg a meghívást e történelmi, szakrális térbe, Szent László király városába. Thurzó Sándor József brácsaművész az alkalomhoz illően felvidéki komponista, Lavotta János (1764–1820) műveiből adott elő kettőt az ünnepélyes tárlatnyitón.

Ezt követően a két európai parlamenti képviselő Ügyünk Európában címet kapott fórumára került sor, amelynek moderátora, Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke aktuálpolitikai felvetésekre kért reagálásokat Csáky Páltól és Tőkés Lászlótól. A felvidéki EP-képviselő többrendbeli válaszaiból az a konklúzió volt leszűrhető, hogy mind ő maga, mind az egész szlovákiai magyarság többet várt a negyedszázaddal ezelőtti rendszerváltozástól éppúgy, mint az ország NATO- és EU-csatlakozásától. Sőt, többet vártak a többségi nemzettől is, amellyel együtt élni kénytelenek, de önmaguktól is. „Féloldalasra sikerült minden” – mondotta vallomásszerűn a felvidéki politikus, aki ennek okát és magyarázatát több általa írt könyvben is igyekezett felfedni és megadni.

Tőkés László a maga során egyetértett képviselőtársa megállapításaival, az erdélyi magyarságra nézve is érvényesnek tartva azokat, bár a romániai helyzet e tekintetben is rosszabb. S noha az elszakadt nemzetrészek közötti szolidaritás példás, és az anyaországgal való kapcsolataik is szép fejlődésen mentek át, a nemzetegyesítés politikája pedig áldott gyümölcsöket termett, mégis: elfáradás mutatkozik az autonómiaküzdelemben, politikailag töredezik a magyarság, elhagyja szülőföldjét a könnyedebb boldogulás reményével – mutatott rá erdélyi képviselőnk, amit a felvidéki vendég azzal toldott meg, hogy a Magyarország határain túl élő magyarok közösségi tudatát változatos terhek erodálják: az asszimilációs nyomástól a demográfiai negatívumokon át a mentális tévelygésekig. És akkor most nyakunkon a migránsválság, a globalizáció legújabb kori vadhajtása – utaltak rá mindketten, elismerve: a magyar politikai képviseletnek szinte semmit sem sikerült elérnie az európai porondon, ami az őshonos nemzeti kisebbségek jogait, törekvéseit, igényeit jelenti, még a régebbi idők súlyos sérelmeit sem rendezték a hatalmasok – lásd a Benes-dekrétumokat vagy az elbitorolt vagyonokat. Jelenleg a petíciók és perek rögös és végeláthatatlan útját járják a közösségi képviselők, szószólók, küldöttek – de feladni sosem szabad „ügyünket Európában”.
E konklúzió mentén hangzott még el, hogy az erdélyi és felvidéki magyar felsőoktatásért folytatott harc közötti hasonlóságok és különbözőségek tanulságosak, ugyanakkor a magyar nemzetpolitikát úgy kellene alakítani oktatási téren is, hogy a támogatások és könnyítések, csereprogramok és kapunyitások a fiatalok szülőföldön-maradását szolgálják, hiszen minden határon túli magyar intézménynek megtartó hatást kell kifejtenie.

Nagyvárad, 2016. október 9.

Cikkajánló

Vállalni kell – Pozsonyi beszélgetés Duray Miklóssal

Ma egy hete, hogy 2022. december 30-án Duray Miklós elérkezett földi pályafutása végéhez. Közösségi oldalamon …