Gregorián, Volt egyszer egy vadnyugat és a gimi

Semmi politika! – Megjelent az Ifi magazin 1999 októberi számában. Az interjút Oriskó Norbert és Polgár Hajnalka készítették.

Miután helyet foglaltunk a kormányhivatal pazarul berendezett irodájában (mint később Csáky Páltól megtudtuk, elődje a választások előtt néhány hónappal milliókat dobott ki az iroda berendezésére), a miniszterelnök-helyettes még gyorsan lebonyolított egy telefont, majd kedélyesen közölte, hogy az Ifi rendelkezésére áll. Rögtön az elején tisztáztuk, hogy ezúttal a romákat illetően biztos, hogy egyetlen kérdés sem fog elhangzani, mert azzal a szándékkal jöttünk, hogy most (szinte) semmi politika!

Ám ahogy ezt közöltük, már nyílt is az ajtó, s a titkárnő jelentette, hogy egy államtitkár érkezett, és beszélni kíván a miniszterelnök-helyettessel. Nos, most mi lesz?! — tekintettünk kérdően Csáky Pálra, aki egy főbiccentéssel nyugtázta a titkárnő felé, hogy tudomásul vette a hírt, majd leült mellénk és előzetes kérésünknek megfelelően rendelkezésünkre bocsátott néhány archív felvételt.

Ez szuper! — volt a reakciónk a gitárt pengető Csáky Pál láttán — talán, akkor kezdjük a zenével, hisz már a tévében is láthattuk, hogy nagyszerűen zongorázol…
— Ez túlzás. A zene viszont mindig több volt a számomra, mint hobbi. Egy szerelem és egy lelki szükséglet is. Kiváló eszköz a relaxálásra, ami a jelenlegi megfeszített tempó mellett nagyon fontos.. Gyerekkoromtól kezdve érdekeltek a hangszerek, hétéves koromban már a templomban orgonáztam. Utána jött a zongora és néhány fúvós hangszerrel is megpróbálkoztam. Zongora a pozsonyi szolgálati lakásomban is van, és nem áll kihasználatlanul. A feleségem és a lányaim is zongoráznak. Ez egy közös családi vonás.

Fotó: Az egyetemista Csáky Pál feleségével, Erzsébettel

Mit játszol, és kik a kedvenceid?

Ma már komoly zenét nem nagyon mernék játszani a nyilvánosság előtt, és — tán koromnál fogva — tény, hogy nem a kemény rock a kedvencem. De néha meghallgatom azt is. Ha a lányaim otthon vannak, akkor a mai divatos zenék is bekerülnek a lakásba. A könnyűzenében magyar vonalon az egykori Omega-Metró-Illés voltak a kedvenceim, nemzetközi viszonylatban pedig a Beatles és társaik. A lemezjátszóba most leggyakrabban rövidebb lélegzetű komolyzenét teszek. Nagy kedvencem például J. S. Bach, valamikor én is játszottam Bach-darabokat. Viszont a zenében az igazi király számomra a gregorián, vagyis a tisztán emberi hang által dalolt, évszázados hagyományokon nyugvó, gyönyörű egyszólamú zenemű.

A zenén kívül más kulturális tevékenység is előfordult az életedben?

Az amatőr színjátszással — előbb az ipolysági gimnázium József Attila Irodalmi Színpada, majd a Csemadok keretén belül — foglalkoztam még komolyabban. Ez 17—21 éves koromban volt. Legkedvesebb szerepem Olasz Mihály alakítása volt Sütő András Egy lócsíszár virágvasárnapja című művéből, de nagyon élveztem Zoltán szerepét is Sarkadi Imre Elveszett paradicsomában.

Most miniszterelnök-helyettesként, mely „vesszőparipáidnak“ van módod hódolni?

A zenéről már szóltam. Továbbá ma is rendszeresen sportolok, látogatom a konditermet és futok is. Nemcsak kedvtelésből, hanem erre egyszerűen szükség van. A kikapcsolódás harmadik eszköze az olvasás. Ezen a téren eléggé „mindenevő“ vagyok.
Most, hogy hivatásból rengeteg száraz szakmai szöveget kell áttanulmányoznom, jólesik néhány novella vagy vers elolvasása. Moziba is el-eljárunk. Utoljára egy hónappal ezelőtt a Szerelmes Shakespeare-t tekintettem meg a családdal. Ha még ezek után is marad időm, akkor néha odaülök a számítógép elé, és folytatom annak a kisregénynek az írását, amit már másfél éve megkezdtem.

Politikai műről van szó?

Dehogy! Annak ellenére, hogy ez a mostani munkaköröm valóban egy 24 órás szolgálatot jelent, nem szabad kizárólag a politikába merevedni. Vitathatatlan, hogy a hangsúlyok eltolódtak, jobban oda kell figyelni, hogy az ember mit is mond ki, de tudatosítani kell, hogy más is van a világon.

Fotó: Apaszerepben
(első lányával, Erzsébettel)

Rendkívül higgadt ember hírében állsz. Van ami ki tud hozni a sodrodból?

Az, ha valaki tudatosan inkorrekt, vagy — elnézést a kifejezésért — aljas. Például ha valakivel megegyezel valamiben, kezet adsz rá, és ő ezt a megállapodást minden lelkiismeret-furdalás nélkül felrúgja vagy meggyalázza.

Ez a tisztség, melyet most betöltesz, eredményezett-e komolyabb támadásokat személyed ellen?

Meglepő, de nem. Tény, hogy itt a kormányhivatalban a testőrség által — bár ez sokszor zavar — eléggé védve vagyok. De ha kimegyek a városba, általában azt tapasztalom, hogy az emberek kedvesek. Fenyegető telefonhívás sem volt. A számom ugyan titkos, ám általában mindenkinek megadom a telefonszámomat, aki kéri. Itt-ott érkezik egy-egy levél, hogy ezzel vagy azzal nem értenek egyet, de aki közszereplést vállal, annak ezzel eleve számolnia kell. Például a kisebbségi nyelvtörvény elfogadása után egy hölgy levelében megírta, hogy őt mennyire megrázta, mikor Horthy fehér lovon bejött Kassára, és hogy ne csináljuk azt, amit teszünk Válaszoltam neki, hogy meg tudom érteni az érzelmeit, de ma már a XX. század végén nem erről szól a történet, ez már egy kicsit más világ… Az ellentétes nézetekkel való szembekerülés benne van a pakliban. Az, hogy valaki valakit kedvel-e vagy sem, nem mindig a racionalitás elvén alakul ki, hanem gyakran a szimpátia és antipátia alapján. A parlamentben például Dušan Slobodník úr rendszeresen figyelmeztet a dolgokra, ez néha még meghatónak is tűnik (cinikus mosoly).

Fotó: Firenze. Legkisebb lányával, Zsófiával

Ezt a lapot nagy részben diákok olvassák, kalandozzunk ezért vissza a gimis évekhez. Azt hiszem, nem árulunk el vele titkot, hogy Csáky Pálról az ipolysági gimnáziumban ma is legendák keringenek …

Hát voltak zűrök is. Egyszer például az igazgató bejött az osztályunkba, hogy menjünk a pártközpont ablakait festeni. Én mint osztályelnök csendesen kijelentettem, hogy nem. Társaim is mellém álltak, indoklásul felhozták, hogy egyébként sem vagyunk úgy öltözve és a szüleink sem tudnak erről. Így a párhuzamos osztály diákjaira hárult az ablakok festése, minket pedig kirendeltek melléjük felügyelni a munkát. Az eredmény az lett, hogy nemcsak az ablakrámák, hanem az ablaküvegek is egy jó tíz centiméteres sávban be lettek festve. Ezután a pártközpontot épületét újra kellett üvegeztetni…

Az iskola lapjával kapcsolatban is emlegetnek egy sztorit…

A Diákot öten szerkesztettük, és olyan írásoknak is helyet adtunk, melyeket abban az időben nem néztek jó szemmel. Annak az ominózus esetnek az volt az előzöngéje, hogy a gimnázium 60. évfordulója alkalmából kiadott évkönyv címlapján a hivatalos Sahy elnevezés mellett az Ipolyság is szerepelt. Az évkönyvet szerkesztő pedagógusok komoly megrovásban részesültek. Mi tudtuk ezt, ennek ellenére a Diák címlapjára azt írtuk, hogy Kiadja az Ipolysági Magyar Tannyelvű Gimnázium. A frissen elkészült újságot gyorsan szétosztottuk diáktársaink között. Az igazgató irodájába akkor adtuk le, amikor tudtuk, hogy csak a titkárnő van ott. Néhány óra múlva persze az igazgató elé kerültünk. Hogy merészeltétek? Azt akarjátok, hogy bezárják az iskolát? — s feladatul adta, hogy szedjük be a lap összes példányát, és szerkesszük át a címlapot. Ez képtelenség volt, mi tíz példányban újraszerkesztettük a Diák címlapját, és ezt másnap átadtuk „cenzúrára“ az igazgatónak. Arról, hogy mégsem úgy hajtottuk végre az igazgató utasítását, ahogy az elhangzott, senkinek sem szóltunk. Az igazgató azért ezt sejtette, de így már védve volt. Nem lett belőle semmi botrány, és pár hónappal később már központilag is tudomásul véve, minden gond nélkül ott szerepelhetett a Diákon rebellisségünk tárgyának, a város magyar nevének feltüntetése.

Csáky Pállal – az interjú közben

Csáky Pál láthatóan élvezettel idézte gimis évet  (lehet, hogy ezekről ritkábban kérdik őt az utóbbi időben?), viszont már harmadszor nyitott be a titkárnő, hogy az államtitkár vár a miniszterelnök-helyettesre, így hát megköszöntük ránk fordított idejét. Csáky Pál egy nosztalgikus mosollyal búcsúzott: „azok a gimis évek…, akkor kezd az emberben éledezni az öntudat és még bármit megtehet…, róluk még nagyon sokat lehetne mesélni. De majd legközelebb….”

Névjegy: Csáky Pál, Családi állapot: nős (felesége Erzsébet), négy leánygyermek édesapja (Ágnes, Katalin, Erzsébet, Zsófia), Eredeti foglalkozás: vegyészmérnök, Hobbi: zene, sport, olvasás, Kedvenc film: bár a művészfilmeket is nagyon szereti (pl. Zeffirelli vagy Fellini-filmek) lehet, hogy meglepő, de a Nagy balhé (Paul Newmannal és Robert Redforddal) és a Volt egyszer egy Vadnyugat (többek közt a káprázatos Morricone zene miatt), Író, költő: ebből nagyon sok van, a legutóbb olvasottak közül Steinbeck és Illyés Gyula.

Fotók: CS.P. archívuma és szerzői felvételek

megjelent az Ifi magazin 1999 októberi számában

Cikkajánló

És utánunk mi marad?

Gondolatok a felvidéki magyar közéletiség ethoszáról Pozsony belvárosában sétálgatok 2023 őszén, egy nyugodt hétvégén. Ismét …