„Háborús bűnösök vagyunk mindnyájan…”

Méltóképpen emlékeztek meg Kalondán április 12-én a Felvidékről kitelepítettek emléknapjáról. A Palóc Ház udvarán felavatták a gróf Esterházy János tiszteletére állított emlékművet. Az ünnepség díszvendége Csáky Pál volt.

Méltóképpen emlékeztek meg Kalondán április 12-én a Felvidékről kitelepítettek emléknapjáról. A Palóc Ház udvarán felavatták a gróf Esterházy János tiszteletére állított emlékművet. Az ünnepség díszvendége Csáky Pál volt.

A második világháborút követően 1947-ben ezen a napon kezdődött meg a kollektív bűnösségre hivatkozva a felvidéki magyarok állampolgárságuktól, vagyonuktól való megfosztása, szülőföldjükről való kiűzése a beneši dekrétumok következtében, amelynek máig ható következményei kihatnak a a szlovákok és magyarok együttélésére.
Kalondán, ebben a nógrádi kis faluban a környék palócsága Fülektől egészen Ipolynyékig a Pro Kalondiensis polgári társulás szervezésében a Palóc Ház udvarán emlékezett meg erről a szomorú napról a gróf Esterházy János tiszteletére állított emlékmű felavatásával.

„Háborús bűnös vagyok én is, te is, azok vagyunk mindnyájan” – kezdte az ünnepi megemlékezést ezekkel a szavakkal Papp Sándor, a szervező Pro Kalondiensies polgári társulás elnöke. Sokkoló hatású, ám a mindmáig hatályban lévő Beneš-dekrétumok értelmében kimondott szavak.

A hely szelleme, ahol ezek a szavak elhangzottak, s ahol az Esterházy-emlékművet a kalondaiak felállították, fájdalmasan bizarr. „Azokban a vészterhes időkben ugyanis itt, a mai Palóc Ház udvarán voltak a koncepciós perek a kalondai kulákok ellen, amellyel a szlovák hatalom a kalondai magyarságon akart példát statuálni.
A korabeli kalondai krónika komisszárja büszkén említi írásában, hogy ezekről a perekről hangos tudósítás készült az akkori szlovák rádió által. Így használta fel az akkori hatalom a médiát az alantas propagandacélokra…” – hangzott el a társulás elnökének nyitóbeszédében.

A gömörsídi Benko Fruzsina Borbála által előadott csodálatos népdalcsokor és a Füleki Férfi Kamara Kórus előadása után Szvorák Zsuzsanna gimnáziumi tanár, Besztercebánya megyei képviselő (MKP) ünnepi beszéde hangzott el.
Az ünnepi szónok beszédében elsősorban gróf Esterházy János életpályáját, nagyságát méltatta, különös tekintettel az önként vállalt mártíromságára. Ezt követően került sor a megemlékezés résztvevői által a kegyelet jeleként a magukkal hozott szalagok felerősítésére az Esterházy-emlékműt körülölelő, a felvidéki magyar mártír gróf nemzetéért vállalt rabságára utaló szögesdrótra.

Az emlékmű falát helyi kőműves rakta, a szögesdrótot, amelyből Esterházy rabszámát formázták ki, a kalondaiak csavarták a jelképes börtönfal köré, s Esterházy képét is egy helybéli mester gravírozta.

A Pro Kalondiensis társulás célja az önerőből létrehozott emlékmű felállításával elsősorban egyfajta szellemi értékkel rendelkező emlékhely kialakítása volt.
„Az emlékünnepséggel egybekapcsolt emlékmű-avatással a társulás azt szeretné elérni, hogy az úgy ivódjon be az emberek szívébe és lelkébe, hogy annak hosszú távon eszmei haszna legyen a kisközösségek, az egyes települések, s egyáltalán a felvidéki magyarság számára” – mondta a társulás elnöke, Papp Sándor.

A megemlékező ünnepség után könyvbemutatóra és beszélgetésre került sor a Palóc Házban az ünnepség díszvendégével Csáky Pál közíróval és politikussal, valamint Dunajszky Géza íróval.

A beszélgetés központi témája – az emléknap szellemében – a kitelepítések és a Beneš-dekrétumok voltak.

„A szlovák parlament már 1991. áprilisában bocsánatot kért a kárpáti németektől, akiket ugyanazon Beneši-dekrétumok és Szlovák Nemzeti Tanács-beli rendeletek alapján vittek ki Németországba, mint bennünket, magyarokat. Akkor azt mondták, azért tették ezt meg, hogy a jövőben sikeresen együtt tudjanak működni Németországgal, hogy jó legyen a viszonyuk, amit én korrekt lépésnek tartok, csak érthetetlen, hogy miért nem tették meg máig ugyanezt a gesztust a magyarokkal szemben, ráadásul 2007-ben a kitelepítések 60. évfordulóján a szlovák parlament megerősítette a Beneši-dekrétumok érvényét Szlovákiában. Magyarországgal s az itt élő, még mindig majdnem fél milliós magyarsággal ezek szerint nem akarnak jó viszonyokat?” – tette fel a kérdést Csáky Pál, aki szerint nekünk kötelességünk ezekre a kiegyenlítetlen számlákra mindaddig rámutatni, amíg valamiféle megoldás ezt illetően nem születik.

A továbbiakban Csáky arról beszélt, miért fontos nekünk, felvidéki magyaroknak Esterházy, aki felvállalta a magyar közösség érdekeinek képviseletét, s aki mindnyájunk példaképe lehet. Ne hagyjuk elveszni a feledés homályába, s a kalondaihoz hasonló gesztusokkal is emlékeztessünk minél több helyen a nemzetéért vállalt vértanúságára – hangsúlyozta.

Dunajszky Géza, aki a kitelepítések időszakát gyermekfejjel élte meg, kötetében életének ezeket a kínkeserves éveket felelevenítő történeteit írja meg. Olyan történeteket, amelyek sok felvidéki magyar családdal megtörténtek, csak erről sokáig nem lehetett, nem illett beszélni, így az unokák nemzedéke számára már majdhogynem feledésbe merültek.
„Hiba volt hallgatni róla, hiba volt, hogy nem akadt olyan párt, szervezet, amely mindennek nyilvánosságra hozatalát felvállalta volna, mert ezek ugyanolyan az emberiség ellen elkövetett bűntettek voltak, mint a koncentrációs táborokban vagy a gulágokon elkövetett gaztettek” – mondta a szerző.

A megemlékezés kötetlen beszélgetéssel ért véget múltról, jelenről, mindarról, ami a felvidéki magyar embert napjainkban foglalkoztatja.

(Felvidék.ma)

{phocagallery view=category|categoryid=8|limitstart=0|limitcount=0|type=1}

Cikkajánló

ERZSI, csupa nagybetűvel

Lehet-e, szabad-e pörölni a Teremtővel, ha az ember egymás után kapja a rossz híreket olyan …