Csáky Pál Csáky Pál honlapja
Többen mondták nekem, hogy megtalálták magukat ebben a történetben, persze a legtöbb felvidéki magyar családdal valamilyen módon a történet egyes részei megestek” – nyilatkozta Csáky Pál a Pacsirta éneke c. kisregényéből Hit és hűség – történelmi visszapillantás 1889-1989 címmel készült színpadi játék bemutatója után.
A Magyar Nagykövetség Nyerges utcai épületének dísztermében, Pozsonyban bemutatott háromszereplős darabot Boráros Imre Kossuth-díjas színművész vitte színre, Boráros Imre, Petrész Anna és Tarics Péter szereplésével.
A bemutató után a darab szerzője, Csáky Pál elmondta, hogy a fiatalabb generáció számára az egész történet talán akkor lesz érthetőbb, ha elolvassa a tervek szerint két hét múlva megjelenő legújabb könyvét, amely a darab alapjául szolgáló kisregényt is tartalmazza majd. Az epikai műfaj megengedi ugyanis, hogy bizonyos kérdéseket részletesebben kibontsunk. A színpadi műfaj viszont arra késztet és kényszerít, hogy sűrítsünk. A darabban a szerző egy öt generációra visszanyúló felvidéki családregény formájában mutatja be, hogy nekünk, magyaroknak szerves, több mint egy évezredre visszanyúló történelmünk van itt, ezen a területen.
„Láttam a jelenlévőkön, hogy meghatotta őket a darab, magamat is beleértve. Boráros Imrét és Petrécs Annát négy méter távolságból még nem láttam sírva játszani, ami azért valamit tényleg elárul abból, hogy a szlovákiai magyar lélek mélyrétegeiről szól a darab” – fogalmazott Csáky. A kisregény olvasása során Csáky szerint világosabban értelmezhető lesz a fiatalok számára is, hogy a fiú szereplő, az a generáció, amelyik nagy élményként élte meg a kommunizmus bukását. „Nem titkolom, hogy valójában ez a szereplő én magam vagyok valamilyen formában, aki a nyolcvanas években egy kisvárosban, Léván keresi önmagát, az útját” – árulta el Csáky, aki azokat a történeteket, amelyeket az édesapjától, felesége szüleitől, a rokonságtól hallott, beépítette a darabba.
„Azt sem titkolom, hogy a darab egy kicsit reakció is akar lenni a szlovák történelemhamisításokra meg azokra az egyoldalú megfogalmazásokra és írásokra is, amelyeket például Ladislav Ballek a regényeiben megformált, amikor arról írt, hogy milyen nehézségekkel küzdött a Dél-Szlovákiába betelepülő cseh vagy szlovák, ugyanakkor egy szót nem ír arról, hogy az ott élő magyarok milyen megpróbáltatásokon mentek keresztül az elmúlt 150-200 évben” – fogalmazott Csáky. A történet részei többé-kevésbé ismerősek mindenki számára, talán ami újszerű – mondja – az az, hogy ez így össze van fűzve. A darab lényegében egy sűrített szlovákiai magyar történelem.
„Amikor kézhez kaptam a darabot, egyből végigolvastam az egészet, s nekem már akkor megvolt az elképzelésem, hogyan fogom megcsinálni. Ez a darab ugyanis rólunk, a mi őseinkről, nagyapáinkról, dédapáinkról szól, akik a monarchiától végigélték ezt a sok borzalmat” – fogalmazott a darab rendezője és főszereplője, Boráros Imre a bemutató után. „Amit én átéltem, az ötvenes évektől, kis úttörő koromtól kezdve, de amit a mi szüleink, az én anyám szülei átéltek, a kitelepítések mindkét családból, feleségem oldaláról is, ott vannak ebben a darabban. Próbáltam belesűríteni az emlékeimet, mindent, amit átéltem, amit hallottam, amit erről olvastam, az egész világnézetem” – mondta Boráros, aki szerint napjainkban is történnek ilyen tragédiák, elég csak bekapcsolni a televíziót, láthatjuk például Ukrajnában. „Vannak olyan részek a darabban, amelyekben az ember előadóként belefeledkezik egy-egy pillanatba, s akkor valóban olyan, mintha most élném át az egészet, és ennek csak így van értelme” – fogalmazott a Kossuth-díjas színművész.
Boráros reméli, hogy a darabbal eljutnak majd Szlovákia magyar lakta részeibe, mert a darab szerzőjéhez, Csáky Pálhoz hasonlóan az a véleménye, hogy a felvidéki magyarság eme sűrített történelme a diákság számára is érdekes lehet, ebből talán könnyebben megérthetik és kicsit talán át is élhetik mindazt, ami nagyszüleikkel, dédszüleikkel a történelem sanyarú évszázadai során történt. „Jó érzéssel távozunk a mai ősbemutató után, úgy hiszem, a visszajelzés a közönség részéről magáért beszélt” – fogalmazott Boráros a közönség bemutató utáni állótapsára utalva.
Dunajszky Éva, Felvidék.ma
