Hit nélkül elveszünk

Beszélgetés Csáky Pál EP-képviselővel a Remény c. lapban

– Képviselő úr, figyelem az Ön megnyilvánulásait és az a benyomásom, hogy nem híve a kincstári optimizmusnak. Ön sokat publikál és írásaiban gyakran kritikusan szól világunkról.

– Igyekszem az igazat mondani. Azzal ugyanis semmit nem oldunk meg, ha elkendőzzük a valóságot. Én alapjában véve optimista embernek tartom magam, azért is próbálok meg immár 35 éve aktívan részt venni a felvidéki magyar közéletben. Hiszek benne, hogy világunk jobbá tehető, de ez nem megy önmagától, nekünk is tennünk kell érte.

– S jobbá vált ez a világ az elmúlt 35 év alatt?
– Ezt nem merném állítani. A világ, amelyben ma élünk, alapvetően más, mint a három évtizeddel ezelőtti kor. Akkor diktatúrában éltünk, amely megnyomorította az emberi lelket, s az egész akkori bipoláris világ a harmadik világháború félelmének árnyékában élt. Volt azonban az emberekben egy hamis biztonságérzet, amely egy erkölcstelen, ki nem mondott, de minden nap gyakorolt társadalmi szerződésből fakadt: ha befogod a szád és nem beszélsz bele a kommunista potentátok dolgába, akkor békében hagynak és csendben elevickélhetsz. Mára ez a torzító politikai súly eltűnt, de jöttek helyette újabb félelmek. Itt van bennünk a munkanélküliségtől, a kiszolgáltatottságtól való félelem, itt a pénzimádat és az anyagiaktól való fokozott függés, s a lelkeinket most nem a kommunista ideológia, hanem a mindent kiüresítő színvonaltalanság veszélyezteti. Meggyőződésem, hogy manapság még fontosabb az egészséges lelki pillérek szerepe, mint korábban volt.

– De nem azt tapasztaljuk. Úgy tűnik, az emberek még inkább elfordulnak a szellemi-lelki értékektől és inkább a nihilbe csúsznak, mintsem vegyék maguknak azt a fáradságot, hogy foglalkozzanak önmagukkal és a saját szellemi dimenziójukkal.
– Ebben sok igazság van, de azért nem szabad általánosítani. Tény, hogy a modern kor számos „vívmánya” veszélyt jelent az emberre, mint szellemi lényre. A szociológusok tényleg arra figyelmeztetnek, hogy – bocsánat a kifejezésért – elhülyülőben van az emberiség. A régebbi, tradicionális társadalom tényleg nagyobb teret biztosított a született intelligencia számára, régebben komolyabb szerepük volt a személyes példáknak és a közösségek megtartó erejének. Engedjen meg egy közismert, de bosszantó példát: harminc évvel ezelőtt a magyar társadalomban is a példaképek elsősorban a magyar színészek, írók, szellemi emberek, sportolók voltak. Most? A celebek például, akik gyakran versenyeznek, melyikük tud primitívebbet mondani vagy tenni. Én mindig is nagy híve voltam a szólásszabadságnak, de álmomban sem gondoltam volna, hogy ebbe belefér minden, amit korunkban tapasztalunk, a csúnya beszédtől kezdve mások megrágalmazásán keresztül az emberek nyílt becsapásáig és manipulálásáig. S látja, oda jutunk, hogy ha nincs elefántcsont-torony, ha nincsenek szabályok, amelyek segítenek eligazodni a mindennapok forgatagában, akkor mindannyian gyorsan eltévedünk. Igen, a kőtáblákra ma jobban szükségünk van, mint korábban. Jobban szükségünk van a szellemi-lelki szférára, s eme szféra igaz hirdetőire, amelyek logikája és értékrendje fölül áll a napi politikai-társadalmi-gazdasági-pénzügyi kavalkádon. Az érdek nagyon gyorsan deformálni tudja a lelket.

– Gyakran van olyan érzésem, hogy Ön moralizál, túlzottan erkölcsi megfontolásokból fogalmaz.
– Soha nem moralizálok öncélúan, féltem az embert, féltem ezt a maroknyi felvidéki magyart is a kiüresedéstől és a szétforgácsolódástól. És nagyon tudom tisztelni azokat az embereket, akik a napi munka után felveszik a közösségszervezői igát is és megpróbálják felfelé emelni a körülöttük élőket. Tisztelem azokat is, akik írásban vagy szóban is elmondják a véleményüket és megpróbálják ezzel embertársaik belső iránytűit is jobb irányba fordítani. Igyekszem nekik erőimhez mérten segíteni, hiszen tudjuk, hogy a kovászra vigyázni kell, a kovász nemesíti meg az egész cipót. Mert azt is látnunk kell, hogy korunk sokadik nagy veszélye az atomizálódás: az, hogy egyedül marad az ember, hogy széthullanak körülötte a közösségek, szétmállik a család. Ez ellen tenni kell, s tudom, saját tapasztalatból tudom, hogy ez mennyire nehéz. De ettől is szép az életünk: esélyt kaptunk a Teremtőtől arra, hogy újból és újból nekirugaszkodjunk az életnek, s megpróbáljuk azt megnemesíteni. Tisztelem azokat, akik ezt teszik, bármilyen poszton is. És nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki hajlandó az én szavaimat is meghallgatni vagy elolvasni: akkor is, ha nem mindenben ért egyet velem. Ha már sikerült bárkit is elgondolkodtatni, az fél siker. Személyiséggé, egyéniséggé ugyanis csak az válhat, akinek van saját véleménye. S olyan csak a gondolkodó embernek van. Ő Isten igazi teremtménye.

-an- , Remény

Cikkajánló

És utánunk mi marad?

Gondolatok a felvidéki magyar közéletiség ethoszáról Pozsony belvárosában sétálgatok 2023 őszén, egy nyugodt hétvégén. Ismét …