Ipolybalog és az emberi tartás

Itt a két meghívó előttem, és bizony nem a jókedvemet fokozza egyik sem. Két nagyszerű rendezvényre hívnak Ipolybalogra, s bosszant, hogy külföldi utaim miatt egyiken sem tudok részt venni. Pedig nincs annál nagyobb érték, ha az embert azok tartják számon, akik testközelből ismerik.

Öt évig jártam az alapiskola felső tagozatába Ipolybalogra. Abba a községbe, ahol máig oly megejtő odaadással ragaszkodnak a Szent Korona üzenetéhez. Azok közé az emberek közé, akiktől én oly sok emberi tartást tanultam: a közeli szülőfalumban is, s Balogon is, ahol a múlt század hetvenes éveiben, a husáki normalizáció idején újították fel az Árpád-kori templomot, s akkor, a dühöngő szocializmus idején tették fel újra a torony csúcsára a Szent Korona hatszorosan nagyított, hiteles mását. Ahol minden évben ünnepélyes menetben viszik végig a falun az egy az egybeni hiteles korona-másolatot is. Segítettem, hogyne segítettem volna második szülőfalumnak eme új másolat megszerzésében is, Veresegyház polgármester urával, Pásztor Bélával, György Ferenc plébános úrral és az akkori balogi polgármester úrral, Balogh Gáborral egyetemben. Ők pedig hálából szintén társukká, tiszteletbeli polgárukká fogadtak – együtt Tempfli József nagyváradi püspök úrral, akivel azóta, haláláig, nagyszerű baráti viszonyt ápoltunk. Az egész történetet megírtam a Montskó Tibor atya emléke előtt tisztelgő Térdet hajtani csak alázattal szabad című írásomban, amely két kötetemben is megjelent. Ha csak tudok, részt veszek a Szent Korona Ünnepen, két alkalommal az ünnepi szónok is én voltam. Számon tartom tehát őket, s örülök, hogy ez kölcsönös. Annak viszont nem örülök, hogy az idén nem tudok jelen lenni a megejtő rendezvényen.

Mint ahogy csak így, távolról tudom üdvözölni egykori évfolyamtársaimat is, akik a mai világban szinte hihetetlen odaadással megszervezték osztálytalálkozónkat az iskola befejezésének (Istenem, le sem merem írni) ötvenedik évfordulója alkalmából. Nagyszerű, nemes tett, s mivel magam fizikailag nem tudok jelen lenni, ezúton üdvözlöm mindannyiukat, s kívánok tartalmas, őszinte, baráti együttlétet. Ma reggel már a hatodik kérdésre válaszoltam, tudok-e menni. Örülök, hogy a csapat ennyire készülődik, s már most megígérem, ott leszek az őszi iskolai rendezvényen.

Az máig örömmel tölt el, hogy azt tapasztalom, a balogi iskola tartja magát. Nagyon jó színvonalon tanítottak-neveltek bennünket 1966 és 71 között is, hálásak vagyunk érte. Hálásak nemcsak a pedagógusoknak, hanem mindenkinek, aki bármit is hozzátett az iskola színvonalas működéséhez. Nem voltak kevesen, hála Istennek.

Úgy gondolom, hogy a legnagyobb megtiszteltetés bárki számára az, ha azok tartják őt számon, akik személyesen is ismerik őt, akikkel együtt élt jóban-rosszban, s akik visszavárják, nem pedig legyintenek csupán, ha a nevét hallják. Kedves balogiak, kedves Ipoly menti volt osztálytársak, mindezt köszönöm, s lélekben veletek leszek!

Csáky Pál

Cikkajánló

Missa Missio – avagy: misék ideje?

Nem volt kedvem végignézni azt az agóniát szeptemberben, amit az MKP produkált Rimaszombatban, így inkább …