Karácsony esti csend

Ilyenkor, karácsony táján, elcsendesedik a világ. Néhány napra megszűnik a rohanás, csillapodnak a feszültségek.
Az emberek mintha valami újat keresnének, mintha újra felfedeznék egymást. Mintha valami időn túli parancsnak engedelmeskednének: megpróbálnak örömet szerezni egymásnak.

Ilyenkor fokozottabban hajlandók segíteni a rászorulókon is. Ebben a hangulatban tisztábbnak, jobbnak érzi magát az ember.
Szembe merünk-e nézni a kérdéssel: tulajdonképpen mit is ünnepelünk ezen a napon? Milyen elemi szembeszegülést a hétköznapok világi értékrendjével?
Kétezer évvel ezelőtt egy gyermek jött a világra. Születését rendkívüli jelenségek kísérték.

A világot akkor is a hatalom igazgatta. József és Mária eleget tett a hatalom utasításának: megszámláltatásra Dávid városába ment. Az isteni szellem tudta, hogy a római fegyverek ereje és a helytartók gőgös szava nem versenyezhetnek vele. A gyermek szavai itt zengnek a szívünkben most is – de hol vannak az akkori hatalmasságok?

Az akkori világot is jelentős mértékben befolyásolta a pénz hatalma. S az a csillag ott, Betlehem felett mégsem egy palotát világított meg. Érthetetlen módon egy nyomorúságos barlangra pazarolta fényét. Azért, mert abban a barlangban a világ legnagyobb értéke született meg: az erkölcsi mérce hirdetője.

Az akkori életnek is a szenzációhajhászás, a népszerűség és az elismerés hajszolása volt a mozgatórugója. S mi történt ott, a jelentéktelen római provinciában? Az akkori ismert, civilizált világ három képviselője, három bölcs indult el nehéz, viszontagságos útra, hogy lelkiismeretük parancsának eleget tegyenek. Ám nem a császár és nem a gőgös helytartója előtt hajtottak térdet: egy, még gügyögni is alig tudó kisgyermek előtt tették meg ezt. A mulandó emberi nagyság hajtott fejet az ártatlanság előtt.

Akkor is sok volt a hazugság, az igazságtalanság, az erkölcstelenség az emberek között. Sokan akkor is szegénységben éltek, bár a jobbak tudták, hogy az anyagi és a lelki gazdagság gyakran nem jár együtt. S a boldogságot az embernek önmagában kell keresnie. A jászolban didergő kisdedet sem bársony, hanem állatok párája melengette. Az emberiség didergése a kietlen világmindenségben mégis e kisded későbbi szavaitól szűnt meg. „Egy parancsot adok nektek – mondta –, szeressétek egymást.”
Mit ünneplünk tehát karácsonykor? Tagadjuk a mindennapi, kényszerpályákon mozgó világ torzult beidegződéseit? Hajlandóak vagyunk-e elhinni, hogy az élet értékei másutt is keresendők?

Ameddig karácsonykor képes elcsendesülni a világ, van remény. Ameddig legalább ilyenkor képes magába szállni az ember, van esély.
A kisded igaza egy jobb világ megszületésének a lehetőségét hordozza magában.

Cikkajánló

Vállalni kell – Pozsonyi beszélgetés Duray Miklóssal

Ma egy hete, hogy 2022. december 30-án Duray Miklós elérkezett földi pályafutása végéhez. Közösségi oldalamon …