Kisebbségi intergroup jön létre

Az emberi jogok napján az Európai Parlament elnökségétől, amely megszavazta a frakciók közötti hivatalos szakmai bizottságok (intergroupok) létrehozatalát, többek között az őshonos kisebbségek jogaival foglalkozni hivatott bizottságot is.

„A döntés által ezek a szakbizottságok hivatalos rangra emelkedtek, s joguk lesz meghallgatásokat szervezni, dokumentumokat kidolgozni és hivatalos javaslatokat tenni az Európai Unió szerveinek. A bizottság alakuló ülését a jövő heti hivatalos bejelentés után tartja Strasbourgban, akkor válik világossá az is, hány európai parlamenti képviselő kéri felvételét a bizottságba” – tájékoztatott közösségi oldalán Csáky Pál EP-képviselő.

Cikkajánló

Nézzünk szembe a történtekkel!

Ajjaj! Hektikus hét áll mögöttünk. Vannak, akik a remény hetének gondolták: most, visszatekintve rá, inkább …