Ipolyság
A komor és kellemetlen időjárás ellenére nagy tömeg gyűlt össze pénteken este az ipolysági köztemetőben található Megbékélés kapujánál. A helyi szokásokhoz hűen idén is ezen impozáns emlékműnél kezdődött a március 15-ei megemlékezés.
Elsőként Hlédik László plébános szólt az emlékező közösséghez. A márciusi ifjak kiállását emelte ki. „A forradalom és szabadságharc egy versből született. Ébreszteni kezdte a nemzetet, talpra magyar, szólt a vers. Az egész nemzet egységre jutott, így küzdve a felemelkedéséért, melyet 171 évvel később is büszkén ünneplünk meg” – hangzott az ipolysági köztemetőben.
A Megbékélés kapujánál Nt. Izsmán Jónás református lelkész egy bibliai történettel állította párhuzamba a 171 évvel ezelőtti történteket. „Hétköznapi emberek hősökké váltak azáltal, hogy hittek Istenben. Nekünk is pontosan ezt kellene tennünk, bízni az élő Istenben, akinek van hatalma megmenteni minket” – fogalmazott a lelkipásztor. Hozzátette: Istenben bízva, imádkozva kell dolgozni és tenni. „Tudjunk olyanok lenni, mint elődeink. Istenben bízva csodákat élhetünk át” – szólt végső üzenetként.
A megemlékezés az városházán folytatódott. Az est ünnepi szónoka Csáky Pál EP-képviselő történelmi áttekintéssel indította beszédét. Mint jelezte, ugyan 1849-ben véget ért a szabadságharc, ám az 1867-es osztrák-magyar kiegyezéssel teremtődtek meg a feltételek a nemzet felemelkedésére. A magyar felemelkedés és önszervezés időszaka következett. Mint megjegyezte: ha a nemzet kiáll a saját érdekei mellett, akkor a nemzet megtörhetetlen.
Önmagunkért büszkék vagyunk az értékeinkre. A magyar forradalom és szabadságharc a magyar élni akarás és a magyar önbecsülés ünnepe is. Nem törünk meg, nem csak múltat akarunk, hanem jövőt is. Ez a március 15-e üzenete 2019-ben – hangsúlyozta az EP-képviselő.
A teljesen megtelt díszterem közönsége nívós ünnepi műsort tekinthetett meg az ipolysági oktatási intézmények diákjai, valamint a Musica Aurea Vegyes Kar és a Sendergő Gyermek Néptánccsoport előadásában. (PP)
Nagyölved: Minden megpróbáltatás ellenére tekintsünk optimistán a jövőbe
Nagyölved Község Önkormányzata, az MKP helyi alapszervezete és a Nagyölvedi Alapiskola és Óvoda 16 órai kezdettel rendezte meg az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékünnepségét. A nagyölvedi kultúrházban a helyi oktatási intézmény tanulói mellett a Rozmaring éneklőcsoport és a Dalárda férfikar is fellépett, az ünnep szónoka pedig Nagyölved díszpolgára, az MKP EP-képviselője, Csáky Pál volt, aki – március 15-ét a legszebb és legtöbb belső dinamikával töltött ünnepünknek nevezve – felidézte a 171 esztendeje történt pest-budai eseményeket, és szót ejtett Batthyány Lajos, Kossuth Lajos és Széchenyi István csoportjainak pozsonyi politikai kiegyezéséről is: „Ennek is köszönhetően tudunk beszámolni arról, hogy a 19. század végén egy olyan gazdasági-szociális fellendülés példája volt Magyarország, amelyre máig büszkék lehetünk, és amely máig a magyar értékrend egyik fontos alappillére.” A politikus szerint nem csupán az a kérdés, hogy 2019-ben mit tudunk teremteni a mostani generáció számára, hanem az is, hogy mit tudunk nekik átadni – anyagiakban, de szellemiekben és lelkiekben egyaránt. Nagyölvedi megemlékezés. • Fotó: Kaszmán Zoltán 1848 nagy üzenete az is, hogy optimistán tekintsünk a jövőbe, minden probléma és megpróbáltatás ellenére. 1848–49 egy olyan folyamat a magyar történelemben, amikor mi, magyarok megmutattuk azt, hogy élni akarunk – büszkén és öntudattal” – summázta Csáky Pál. ((Kaszmán Zoltán))
Forrás: Felvidék.ma és Cs.P.-fb